Referencia egységes talajosztályozáshoz

CsatolmányMéret
Fájl World reference base for soil.docx28.4 KB

Az USA 1975-ben 12 talaj-rendet definiált. Finomítások és pontosítások után a rendszer 1999-re véglegessé vált.

A 12 rend a talajok nevezék-rendszere (Soil Taxonomy) szerint az alábbi:

  • Alfiszol: mérsékelten kilúgozott talajok, aránylag nagy termékenységgel. Főleg erdők alatt alakulnak ki, és van egy felszín alatti agyagfelhalmazódási szintje. Elsősorban a Föld mérsékelten nedves és félnedves régióiban találhatók, a jégmentes földterületek 10%-át foglalják el.
  • Andiszol: vulkanikus hamun képződő talajok, nagy üveg és amorf kolloid tartalmúak, allofánokat és vas-oxi-hidrátokat tartalmaznak.Átalában fiatal talajok, nagyon termékenyek, intenzíven művelhetőek. A jégmentes földterületek kb. 1%-át foglalják el. Főként a Csendes-óceánt határoló Tűzgyűrű mentén bukkannak fel, de megtalálható a Nagy-hasadékvölgyben, Olaszországban, Izlandon és Hawaii-n.
  • Aridiszol: arid és szemiarid területek (sivatagok, félsivatagok) talajai, a Föld jégmentes felszínének kb. 12%-át foglalják el. Nagyon kicsi a szerves anyag tartalmuk, kialakulásuk jellemzően vízhiányos állapotban történik. A korlátozott kilúgozódás gyakran azt eredményezi, hogy egy vagy több felszín alatti horizontban szuszpendált vagy oldott ásványok rakódnak le: szilikát agyagok, nátrium-, kalcium-karbonát, gipsz vagy oldható sók. A sófelhalmozódás a felszínen sóvirágzást okozhat.
  • Entiszol: olyan talaj, melyekben csak az A-horizont mutat fejlődést. Az entiszolnak nincs jellemző horizontja, és legnagyobb része nem tér el az anyakőzettől, ami lehet meg nem szilárdult üledék vagy kőzet. Az entiszol a második leggyakoribb talajtípus (az inceptiszolok után), a jégmentes földterületek 16-18%-át foglalja el. A legtöbb talaj a szilur szárazföldi növényzetének fejlődése előtt entiszol volt elkülönült talajhorizontok nélkül.
  • Geliszol: nagyon hideg éghajlaton jellemző talaj,  a talajfelszín alatt két méterig tartós permafroszt (állandóan megfagyott) altalajt tartalmaz. Jellemző a krioturbáció folyamata, a váltakozó fagyás és felengedés.
  • Hisztoszol: főként szerves anyagokat tartalmaz, felső 80 cm-es rétegében a szervesanyag-tartalom 50%-nál nagyobb. A szerves széntartalom 12–18%. Többségük savanyú és növényi tápanyagokban hiányos, mert a tápanyagok kimosódnak a folyamatosan nedves talajból. Ott alakul ki, ahol gyorsabban képződik szerves anyag, mint ahogy pusztul. Ez akkor fordul elő, ha a korlátozott öntözöttség megakadályozza az aerob bomlást, és növényi és állati maradványok is megmaradnak a talajban. Így a hisztoszolok fontosak ökológiai szempontból is, mivel nagy mennyiségű szerves szenet tárolnak. Ha hosszú időn keresztül folytatódik a felhalmozódás, szén keletkezik. A jégmentes földterületek kb. 1,2%-át borítják. A legtöbb hisztoszol Kanadában, Skandináviában, a Nyugat-Szibériai-alföldön, Szumátrán, Borneón és Új-Guineán van. Kisebb területek találhatók Európa egyes részein, Oroszország távol-keleti részén, Floridában és más hosszú ideig mocsaras helyeken. A hisztoszolok általában nehezen művelhetőek a rossz vízgazdálkodás és a tápanyaghiány miatt.
  • Inceptiszol: minimális horizont fejlődést mutat, fejlettebb az entiszolnál, de nem annyira hogy más talajrendhez sorolhat legyenek. Nem tartalmaz vasat, alumíniumot, szerves anyagot vagy agyag-felhalmozódást. A jégmentes földterületek kb. 15%-át borítják, egészen meredek lejtőkön, geomorfológiailag fiatal felszíneken és ellenálló anyakőzeteken.
  • Molliszol: félsivatagitól a félnedves területekig előforduló talajtípus, tipikusan füves puszták talaja. Jellemző a vastag, sötét felszíni horizont, amit termékeny, mollikus epipedonnak is neveznek, és a hosszú idő során a növényi gyökerekből származó szerves anyagok berakodásának eredménye. A mollikus talajok fejlett szerkezetűek, lágyak, lazák, humuszban gazdag az A-szintjük. A molliszolok a legfontosabb és legtermékenyebb mezőgazdasági talajok közé tartoznak. A jégmentes földterületek kb. 7%-át foglalják el.
  • Oxiszol: erősen mállott talaj, főként trópusi esőerdők területén található, az Egyenlítőtől északra és délre eső 15–25. szélességi körök között. A jégmentes földterületek kb. 7,5%-át foglalja el. Kevés mállásálló ásványt és gyakran vas- és alumínium-oxidokban gazdag ásványokat tartalmaz. Jellemzője a rendkívül kis termékenység, ami a kismértékű tápanyag tartalék, az ásvány oxidok okozta magas foszfor visszatartás és gyenge kation-kicserélő képesség eredménye.
  • Spodoszol: savanyú talaj, jellegzetes felszín alatti humusz felhalmozódással, mely alumíniummal és vassal képez komplexet. Tipikusan durva szerkezetű anyakőzetből fejlődik, E-horizontja (eluviális) világos színű egy vörösbarna,humuszban és vasban gazdag spodikus horizont felett. Az ilyen formát az agyagszétesés (podzolosodás) eredményezi: az agyagásványok alkotóelemeikre bomlanak, kovasavra, alumíniumra és vasra, melyek a szerves anyaggal együtt a mélyebb rétegekbe mozdulnak el. A spodoszol gyakran tűlevelű erdők talaja hűvös, nedves éghajlatokon (tajgák), a jégmentes földterületek kb. 4%-át borítja.Gyenge termőképességű, mész hozzáadását igényli, hogy mezőgazdasági termelésre alkalmasak legyen.
  • Ultiszol: erősen kilúgozott savanyú erdőtalaj viszonylag kis termékenységgel. Nem tartalmaz karbonátokat, kevesebb, mint 10% mállott ásvány van a legfelső talajrétegben és kevesebb, mint 35% a bázis telítettség a talajban. A kalcium, kálium és magnézium kilúgozódik, felszín alatti agyagfelhalmozódási horizontja gyakran erősen sárgás vagy vöröses a vasoxidok jelenléte miatt. A jégmentes szárazföldek kb. 8%-át foglalják el.
  • Vertiszol: leggyakrabban fekete színű, de a szürkétől a vörösig terjedő színskálán mozoghat a színe az anyakőzettől és az éghajlattól függően. Magas kitáguló agyagásvány tartalmú. Az agyag könnyen megduzzad, ha nedves és összehúzódik, ha száraz. Minden éghajlaton megtalálható, gyakran füves puszták, szavannák vagy füves erdőségek meglelhetők, ahol mély repedések alakulnak ki, ha kiszáradnak. Rendkívül mély az A és B horizontjuk a talaj önkeverő képessége (duzzadás-összehúzódás) miatt. A jégmentes földterület kb. 2,4%-át foglalják el.

Ezek alatt a rendek alatt további taxonómiai egységek vannak, így: az alrendek, a nagy csoportok, az alcsoportok, a családok és végül a sorok.

Ahhoz, hogy ez az egységes osztályozás és nevezéktan valamint az ezen alapuló globális talajmenedzsment és szabályozás megvalósulhasson, létre kellett hozni a Referenciát, a  'World Reference Base' (WRB) rendszerét, ami olyasmi mint az etalon.

A WRB-t a FAO és az UNESCO kezdeményezte és az UNEP és a Nemzetközi Talajtudományi Szövetség (International Society of Soil Science) is támogatta. Az 1980-ban indult project a talajosztályozás világméretű harmonizálását tűzte ki céljául.

A WRB angol nyelvű háttéranyagának tartalomjegyzékét találjuk csatolva. A tartalomjegyzék az eredeti kiadvány fejezeteihez linkelődik.