Talajremediációs technológiák osztályozása

Szerző: 
Gruiz Katalin
CsatolmányMéret
PDF icon Mobil_immobil.pdf94.12 KB

A talajremediációs technológiákat több szempont szerint csoportortosíthatjuk, például a technológia fajtája szerint (fizikai, kémiai, termikus, biológiai, ökológiai, komplex, stb.), vagy a kivitelezés helye és módja szerint (in situ, ex situ), a befektetett energia és munka szerint (passzív, nem passzív), valamint a technológia során a szennyezőanyaggal történtek szerint (mobilizálás, immobilizálás).

A szennyezett területek környezetmenedzsmentjének metodikai fejlesztése során ezeket a szempontokat fontossági sorrendbe állítottuk és ennek eredményeképpen, mint legfontosabb koncepcionális elem prioritást kapott a szennyezőanyag szempontja, az hogy a remediáció során mobilizáljuk-e és eltávolítjuk a szennyezőanyagot a szennyezett talajból vagy ha ez nem lehetséges, akkor a talajban marad, de immobilizált állapotban.

Ez a kockázatalapú döntésekben és a kockázatközpontú menedzsmentben a lehető legnagyobb különbséget jelenti, hiszen a mobilizációt követő eltávolítás (kioldás, biodegradáció, kiszívás, elégetés, stb.) azt jelenti, hogy a szennyezőanyagot egyszer s mindenkorra elimináltuk a talajból, míg az immobilizáción alapuló technológiák eredményeképpen létrejött kockázatcsökkenés a szennyezőanyag fizikai vagy kémiai formájának változásán alapul.

A szennyezőanyag mobilizálása vagy immobilizálása szerinti osztályozás azért is újszerű, mert ezt a két lehetőséget egymás mellett tárgyalva, a mobilizálás és immobilizálás azonos rangú lehetőségekként jelennek meg, hiszen kockázatcsökkentést mindkettővel el lehet érni, és vannak olyan esetek, amikor egy nehezen bomló, perzisztens szennyezőanyag eltávolítása − reális költség- és időigényt figyelembe véve − nem lehetséges. Ilyenek a fémekkel és perzisztens szennyezőanyagokkal szennyezett talajok, főként a diffúzan szennyezett területek talajai és egyes el nem távolítható üledékek is.

Immobilizáció során olyan fizikai-kémiai formákat lehet elérni, − például szerves szennyezőanyagoknál a szerkezeti humuszba beépülést vagy toxikus fémeknél ásványok molekularácsában való beépülést −, mely hosszútávon is biztosítja hogy a víz és az élőlények számára hozzáférhetetlen legyen a szennyezőanyag.