http://www.napvilag.net/kep/exp/konrad_lorenz.jpg

Etológia

Kép forrása: 
http://www.napvilag.net/kep/exp/konrad_lorenz.jpg
Leírás szerzője: 
KÖRINFO
http://www.napvilag.net/kep/exp/konrad_lorenz.jpg

Az etológia a biológiának az állatok viselkedésével foglalkozó ága. Az elnevezés a görög ethos szokás szóból származik. A viselkedés definíciója kutatók körében is vita tárgya, mindazonáltal a jelenségek megértéséhez általában elegendő a viselkedést köznapi értelemben figyelembe venni. Tehát a viselkedés egy állat mozgásában, anyagcseréjében, testfelépítésében megjelenő változás, amelyet a megfigyelő szabad szemmel vagy különböző vizsgálati módszerekkel képes érzékelni. Az állatok viselkedési komponenseit hagyományosan két nagy csoportra szokás bontani: öröklött (genetikailag rögzült) és tanult elemekre. Ez az éles elhatárolás sok tekintetben mára már túlhaladott. Tisztán öröklött magatartásformák léteznek, azonban minden tanult viselkedésnek vannak genetikailag rögzült komponensei, hiszen a tanulásra való képesség maga is öröklött. Egy állat összes viselkedési eleme együttesen az etogrammot alkotja. Az etogram felvétele az etológia első feladata. Második lépésben vizsgálható, hogy különböző körülmények között az etogramm melyik elemei és milyen gyakorisággal fordulnak elő. Az így kapott adatok elemzése vezethet az okok felderítéséhez és a viselkedés tipizálásához. Az etológia a kísérleti állatpszichológiában és a természetrajzban gyökerezik.

Szerző által felhasznált források: