Fonálférgek (Nematoda)

Fonálférgek (Nematoda) törzse

Többsejtű állatok országa (Regnum Animalia)     
Subregnum: Valódi szövetes állatok (Eumetazoa)
Kétoldali részarányosak tagozata (Bilateria)
Alosztály: Archicoelomata (ős-testüregesek)
Főtörzs: Pseudocoelia (ál-testüregesek)
Fonálférgek törzse (Nematoda)

A fonálférgek viszonylag egyszerű testfelépítésű, nem szelvényezett, hengeres, keresztmetszetben kör alakú szervezetek. Több elsődleges – csak rájuk jellemző – tulajdonságuk van, pl.: bőrizomtömlőjük csak hosszanti lefutás

Izomelemekből áll, kiválasztó szervük különleges felépítésű. Mintegy 20 000 leírt fajukat ismerjük, tényleges fajszámukat több mint százezerre becsülik. Testméretük a 0,3 mm és 8 m között változik.

Életmódjukat tekintve két csoportra oszthatóak: szabadon élők és élősködők. Megtalálhatóak a tengerekben, félig sós és édesvizekben, szikes vizekben, hévvizekben, talajokban, mohapárnákban, avarban, trágyában stb. A szabadon élő fajok szerves törmelékkel, algákkal, gombafonalakkal, növényi nedvekkel, baktériumokkal táplálkoznak. A ragadozó fajok kisebb állatokkal támadnak meg. Sok faj növényparazitává lett. Jelentős számban különböző állatfajok élősködői.

A fonálférgek testének egyes részei hatsugaras vagy kétoldali szimmetriájúak. A kültakaró három részből áll. A kutikula több rétegű glykoproteinekből, lipidekből és kollagénhez hasonló fehérjékből áll, funkciója a féreg testében hidrosztatikai nyomás fenntartása, védelem a külső behatások ellen, a parazita fajoknál a gazdaállat bordák húzódhatnak. Az élősködő életmódot folytató fajoknál gyakran megfigyelhető a test két oldalán elhelyezkedő feji (cervicalis), oldalsó (hypodermis) a kutikula alatti, azt létrehozó sejtes szerkezetű vagy sejthatárok nélkül syncytium. Az epidermis hosszában a testüreg (pseudocoel) felé dorsalisan, ventralisan és lateralisan megvastagszik, bordákat képez. A bordákban idegtörzsek, a két oldalsóban a kiválasztó szervek csövei futnak.

Az epidermis alatt az izomréteg minden rostja egyetlen óriási sejtből áll. Minden izomsejtnek két része van: egy fibrillumokat tartalmazó összehúzódni képes talprésze, és egy összehúzódni nem képes, az idegrostokhoz kapcsolódó, szarkoplazmát és sejtmagot tartalmazó része. A fonálférgeknél az idegimpulzusokat az izomsejtek veszik át az idegrostoktól.

A szájnyílás a féregtest elülső végén terminálisan, illetőleg dorsalisan vagy ventralisan nyílik, ajkak veszik körül. Az ősi típusú fonálférgeknél 6 ajak (labium) található, mindegyik tapintószemölcsöket (papillák) és sertéket visel. A papillák egy külső és egy belső körben (6−6 pupilla), a serték az ajkakon kívül találhatók. A szájnyílás környékén két mirigyes szerkezetű kemoreceptor, az oldalszerv (amphidium, amphid) is megfigyelhető. A szabadon élő „szárazföldi” és parazita fajoknál a feji vég szerkezete jelentősen átalakul, az ajkak és a pupillák összeolvadásával számuk csökken ls egyéb, kutikuláris képződmények is megjelennek.

A szájnyílás a kutikulával bélelt szájüregbe vezet. Ha a szájüreg erősen fejlett, fala megvastagodott, szájtok a neve. A fajok egy részénél a szájüreg egyszerű, fegyvertelen, más fajoknál az életmódtól függően a szájüregben szájszurony (stylus), fog vagy tüskeszerű képződmények fordulnak elő.

A nyelőcső izmos, lehet egyszerű és tagolatlan. Számos fajnál egy vagy két hagyma alakú duzzanat (bulbus) található. A nyelőcső két részre osztható (corpus, postcorpus). Az utóbbiban helyezkednek el a nyelőcsövi mirigyek. A bélcső egyszerű, fala egyrétegű hengerhámsejtekből áll. A végbélnyílás a farki vég közelében, midig a hasi oldalon van. A gázcsere a kültakarón át történik.

A kiválasztó szerv kétféle típusú. Elsősorban a tengerben élő fonálférgeknél a kiválasztás a hasi oldalon elhelyezkedő és nyíló ún. renett sejtekkel történik. Ebből fejlődött ki a csőrendszerrel működő kiválasztó szerv. Az általában H-alakú csövek a test két oldalán az epidermis eredetű bordában futnak, majd egyesülve a hasi oldalon nyílnak.

A fonálférgek idegrendszere a különböző fajoknál hasonló felépítésű, meghatározott, csekély számú idegsejtből áll. Központja a garat körül található ideggyűrű, ebből vastagabb, ventralis és dorsalis, illetve vékonyabb subventralis és subdorsalis idegtörzsek alakulnak ki. Az idegtörzseket harántágak kötik össze. Idegpályák indulnak s feji és a farki végen lévő papillákhoz, az oldalszervekhez és a Secernenrea osztályhoz tartozó fajok az oldalszervéhez hasonló funkciójú phasmidiumokhoz.

A legtöbb fonálféregfaj váltivarú. A hímek rendszerint kisebbek, mint a nőstények. Egyes fajok időnként szűznemzéssel is szaporodnak. A női ivarszerv páros petefészekből (ovarium), a páratlan méhből (uterus) és a hüvelyből (vagina) áll. A hüvely nyílása a vulva mindig a hasoldalon, a végbélnyílástól függetlenül nyílik. Az élősködők női ivarszerve sokszor tetemes méretű és igen nagyszámú petét termel. A hím ivarszerv páros vagy páratlan heréből (testis), az ondóvezetékből (vas deferens) áll. Ezt az ondókilövellő cső (ductus ejaculatorius) követi. A hím ivarszerv a végbéllel közös kloákába torkollik.

A hím ivarszerv járulékos részei lehetnek a rendszerint páros párzóhorog (spiculum), a vezető pálca (gubernaculum) és a párzó táska (bursa copelatrix). Ez utóbbi a test végén lévő „bordákkal” merevített lebeny, és a párzást segíti elő.

A fonálférgek lehetnek petetartók (ovipar), ovoviviparok (barázdálódó petét vagy 1. lárvát raknak) és viviparok (a nőstények szabadon mozgó 1. lárvát ürítenek). Az egyedfejlődének a petesejt megtermékenyítésétől az 1. lárva kialakulásáig tartó szakaszát embrionális fejlődésnek nevezzük. A postembrionális fejlődés során a lárvák négyszer vedlenek. A fonálférgek kutikulája két vedlés között is növekszik.

Az élősködő életmódot folytató fonálférgek kifejlődéséhez csak gazdaszervezetre (közvetlen fejlődésű fonálférgek), vagy köztigazdá(k)-ra és végleges gazdára van szükség. A fertőző lárvák rendszerint a 2. vedlés után (3. lárva) alakulnak ki.

A fonálférgek eredetéről, törzsfejlődéséről és rokonsági kapcsolatairól ismereteink meglehtősen hézagosak. Testük fosszilizációra alkalmatlan. 50 millió éves lenyomataik ismertek. Feltehető, hogy a többi ősszájútól már a kambriumban különváltak és önállóan fejlődtek. Közvetlen és gyors embrionális fejlődésük, testük ősi szervezetlensége, a tagolatlan test, a sejtállandóság, a sugaras szimmetria, a csillók teljes hiánya, a parazitizmus arra utalnak, hogy a fonálférgek egyenes irányban progresszíven fejlett szervezetek. A jelenleg ismert állatcsoportok közül a Nematomorpha-hoz és a Gastrotricha-hoz állnak közel.

Származástanilag elsődleges a szabadon élő életmód. Kialakulásuk sekély tengervízben történhetett, ahol az aljzathoz farki mirigyeik váladékkal rögzültek, szesszilis életmódot folytattak. A tengerből hódították meg az édesvizet és a szárazföldet. Az élősködő életmód kialakulása – más parazitáknál is – a gazdák filogenetikus fejlődésével hozható összefüggésbe, nem egyetlen törzsfejlődési vonalon következett be (azaz az élősködő férgek nem egymás legközelebbi rokonai).