Borostyánsárga hangya (Lasius flavus)

Borostyánsárga hangya (Lasius flavus)

A fajt először Johan Christian Fabricius (1745−1808) dán zoológus, a modern rovarosztályozás megalapítója azonosította 1782-ben. A borostyánsárga hangya az állatok (Animalia) országába, azon belül az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a rovarok (Insecta) osztályába, a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjébe, ezen belül a fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita) alrendjébe, a hangyák (Formicidae) családjába, azon belül a Formicinae alcsaládba tartozik.

Előfordulása

Megtalálható mindenütt Eurázsiában, Afrika északi, mérsékelt klímájú területein és Észak-Amerikában is. Európában közönséges fajnak számít. Általában réteken, mocsaras területeken, erdő szélén a földfelszín alatt, kövek alatt vagy korhadó fatörzsekben élnek, ezért és (később részletezett) táplálkozási szokásaik folytán nem túl gyakran lehet találkozni velük. Sokszor földfeletti fészket is építenek, ami kb. 30 cm magas és félgömb alakú, az anyaga mindig föld, gyakran belepi a fű, így megnehezítve észlelésüket.

Megjelenése

E hangyák is nemük és szaporodási képességük alapján elkülönült „kasztokba” tagozódva élnek:
- hím: (alate, más néven „szárnyashangya”), mérete 3−4 mm, színe közel fekete.
- királynő: szaporodóképes nőstény (ugyancsak szárnyas, belőle van a legkevesebb, általában bolyonként egy), mérete 7−9 mm, színe barnához közeli.
- dolgozó: szaporodásra képtelen nőstény, nincsenek szárnyai és ivarszervei ("közönséges" hangya, belőle áll a boly túlnyomó része), mérete változó, hossza 2,2−4,8 mm, az idősebb telepeken nagyobbak, színük sárga, barnássárga. A munkások pontszeme többnyire hiányzik és összetett szemük is, kevesebb recéből áll, körülbelül nyolcszor kevesebb a recék száma, mint a napfényen mászkáló erdei hangyáé.

Bolyalapítás

A sárga hangyák kolóniája a további hangyafajok többségétől eltérően kezdetben pleometrikus, azaz a kolóniában több királynő is van. Amikor már elég nagyra nőtt a boly, a királynő(-jelöltek) összecsapnak, s csak a legerősebb marad életben. Más források szerint a dolgozók választják ki a legéletképesebb jelöltet, s csak őt hagyják életben, a többit megölik. Hiszen a Bánk bánból vett idézet szerint: "A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem." (a tagmondatok közti vesszők elhelyezésétől függően támogatja vagy ellenzi a királynő megölését.)

Szaporodás

A szárnyas nőstények és hímek nyáron kirajzanak a bolyból (a dolgozók kilökik őket), majd párosodnak, aztán a hímek elpusztulnak. A megtermékenyített nőstények keresnek egy alkalmas helyet és elkezdenek petét rakni. Életükben egyszer párzanak csak, a spermát elraktározzák. Szűznemzéssel gép módjára folyamatosan rakják a megtermékenyítetlen petéket, de ezek a peték is életképesek és fejlődésnek indulnak, belőlük lesznek a dolgozók (szemben például a fogyasztásra szánt tyúktojással, ami szintén megtermékenyítetlen pete, de nem fejlődik tovább). Csak akkor használják majd a spermát megtermékenyítésre, ha egy év múlva közeledik a szaporodási időszak: a megtermékenyített petékből lesznek a hímek és az új királynők.
A dolgozók gondozzák a királynő által lerakott petéket, nyalogatják, nehogy megpenészedjenek. Idővel a petéből kikelnek a lárvák, ezeket is gondozzák, ide-oda viszik, etetik őket. A lárvák többször vedlenek, majd a legidősebb lárvák gubót szőnek, abban bábozódnak be, végül a bábból bújik ki a kifejlett hangya.

Táplálkozás

Gyökereken szívogató tetveket keresnek fel, a levéltetvek ürülékében ugyanis nagyon sok a cukor, gyakorlatilag nem más mint cukros víz (más néven "mézharmat"), ezt fogyasztják a hangyák. A zöldessárga vagy más színű tetvek a Forda vagy Paralectus nembe tartozó fajok. A hangyák szimbiózist építettek ki a levéltetvekkel: masszírozzák a tetvek potrohát; ennek a hatására a tetvek több mézharmatot választanak ki, amit a hangyák táplálékul használnak fel (lásd a csatolt mozgóképen). A tetveket hívhatjuk a hangyák teheneinek is, ugyanis a fészkeik mélyebb járataiban őrzik és tenyésztik is őket (petéiket összegyűjtik és kikelésükig vigyáznak rájuk), adott esetben átrakják őket más növényekre, télen pedig más táplálék híján gyakran meg is eszik őket.