A tornádó pusztító erejű forgószélben megnyilvánuló meteorológiai jelenség. Jellemzője, hogy a hevesen örvénylő légoszlop a viharfelhőből indul ki, és a földfelszínnel érintkezik. Egy tornádó átlagosan 2-3 percig létezik. Ez idő alatt futja be a több fázisból álló életútját. A tornádók kialakulásának első fázisa az örvénylő fázis, amikor megszületik a felfelé mozgó levegőből (amelyből maga a viharfelhő is kialakul). Ekkor jön létre jellemző tölcsér formája is. A következő fázisban az örvény eléri a földet. Ezután gyorsan következik az ún. érett fázis, a legpusztítóbb időszak. A törmelék, amelyet a földről szívott fel a vákuum, sötétre színezi a tölcsér alsó részét. Az összeesés fázisában a tornádó gyorsan gyengül és kerülete is egyre kisebb lesz. Végül a hanyatló szakaszban az energiáját pazarló módon felélő szörnyeteg gyorsan gyengül, majd eltűnik. A szélsebesség a legvadabb tornádókban túllépheti az 500 km/órát. A tornádók átlagos szélessége 400-500 méter. Általában 6–8 km-en át érintkeznek a felszínnel (a leghosszabb ismert tornádónyom azonban 350 km-es), és mindössze néhány percig léteznek. A tornádók jellemzésére – a szélerősség és a pusztítás mértéke alapján – Theodore Fujita japán meteorológus 1971-ben egy relatív osztályozást dolgozott ki, amit később, az ezredforduló elején (2000-2004) átdolgoztak. Az Egyesült Államokban 2007. február 1. óta a korrigált Fujita skálát használják, ami EF0-tól EF5-ig terjed.