Fekete hangya (Lasius niger)

A fekete hangya az állatok (Animalia) országába, azon belül az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a rovarok (Insecta) osztályába, a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjébe, ezen belül a fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita) alrendjébe, a hangyák (Formicidae) családjába tartozik. Nemzetsége a Lasiini, neme a Lasius, végül a fekete hangya fajának neve: Lasius niger. 

A hangyák megjelenési formája annyira jellegzetes és mindenütt annyira közönséges állatok, hogy anincs ember, aki ne látott volna, és ne ismerné fel a hangyát, legalábbis annak dolgozóját. Hangyák mindenütt előfordulnak a Földön, ahol rovarok egyáltalán élhetnek. Kitűnően alkalmazkodnak a legkülönbözőbb életfeltételekhez. Egy indián legenda szerint „valaha az egész Földet víz borította, majd a Teremtő létrehozta a hangyákat, s azok addig-addig szaporodtak és sokasodtak, míg végül szárazföld lett belőlük. Ezért bárhol is ásunk le a talajba, mindenütt hangyákra bukkanunk.”

A hangyák a rovarok körében kivételesen fejlett pszichikai képességekkel rendelkeznek, s különösen emlékezőképességük fejlett.

Máig mintegy 6000 fajukat írták le. A mintegy 200 európai fajuk közül Magyarországon körülbelül 70 faj él, ezek egyike a fekete hangya is. Európa mérsékeltövi területein kívül Észak-Amerikában, valamint Ázsia úgyszintén mérsékeltövi területein is elterjedt. Királynője 9 milliméter, a dolgozók 3-5 milliméteresek. Gyakran előfordul, hogy színük nem kifejezetten fekete, hanem inkább barnás.

Közismerten államalkotó, társas rovarok, megosztják egymás között a közösség fenntartásának terheit. Államuk különféle kasztokból épül fel, melyek nemcsak alakjukban, hanem mindenekelőtt a hangyaállamban betöltött szerepükben különböznek egymástól. A hangyák leszármazási és rokonsági kapcsolataik főleg a hímek vizsgálatából tisztázhatók, mert megmaradtak eredeti állapotukban, nem specializálódtak olyan messzemenően, mint a nőstények.

A hangyák tápláléka a legkülönbözőbb lehet: a magoktól kezdve a húsig. Az általunk vizsgált fekete hangya azok közé a fajok közé tartozik, melyek kedvenc tápláléka a mézharmat, a levél és pajzstetvek, levélbolhák és kabócák cukortartalmú ürüléke. Ezen hangyák rendszeresen és nagy számban látogatják a levéltetű-kolóniákat, hogy az édes nedvet felnyalogassák. Ilyenkor nemcsak arra szorítkoznak, hogy a már ürített mézharmatot felszívják, hanem csápjaikkal gyengéden megtapogatják, megcirógatják a levéltetveket, és ezáltal arra késztetik őket, hogy fokozzák a mézharmat-ürítésüket. A hangyák nemcsak hasznot húznak a levéltetvekből, hanem bizonyos fokú védelmet is nyújtanak azoknak ellenségeikkel szemben, illetve megsemmisítik közülük azokat, melyek élősködőkkel vannak fertőzve. A hangyák által látogatott levéltetű kolóniák ezért erőteljesebben fejlődnek és szaporodnak, mint a többiek. Sok faj- köztük a fekete hangya is- nem elégszik meg a „vad” tevekkel, hanem saját maga neveli őket, főleg gyökértetveket. Ezeket annyira sajátjának tekinti, hogy veszély esetén magával hurcolja azokat. A levéltetvek tartós petéit télen is gondosan elrejti, a kikelő ivadékokat pedig tavasszal a tápnövényre szállítja. Ezek a levéltetvek annyira hozzászoktak gazdáik gondoskodásához, hogy ürüléküket többé nem képesek önállóan kispriccelni, s arra vannak szorulva, hogy a hangyák megfejjék őket.

A káros levéltetvek nevelése, szaporítása miatt a fekete hangya a nemkívánatos fajok közé tartozik. Nem csak saját „nevelésű” levéltetveire szorítkozik, hanem fellátogat a fákra és bokrokra is, hogy kiegészítse táplálékát.

Még egy ok, ami miatt a gazdálkodók nem szeretik: magasra hányt földkupac-várai. Sok vidéken annyira gyakoriak, hogy építő tevékenységükkel lényeges változást okoznak a talaj összetételében.

Összességében tehát elmondható, hogy a levéltetvek fejlődésének erősítése, a talaj szerkezetének megváltoztatása, valamint amiatt, hogy házakban is előfordul (ide élelemszerzés céljából jön) a fekete hangya nem tartozik a kifejezetten hasznos fajok közé.