Orbáncfű, közönséges (Hypericum perforatum)

Hypericum perforatum

Népies neve: csengőfű, csengőlinka, kozmadinor, lyukaslevelűfű, Szent Antal virága, Szent János füve, Jézus füve

Az orbáncfűfélék (Guttiferae) családjába tartozó évelő növény, amely erdőszélek, füves, cserjés helyek gyakori növénye. Dúsan ágas szárán 2 hosszanti él fut végig. A hosszúkás vagy tojásdad levelek áttetszőn pontozottak. Virágai sátorozó bogernyőben nyílnak. A sziromlevelek szegélye feketén pettyezett, hosszúságuk 13 mm-t érhet el. A csészelevelek finoman kihegyezettek.

Fásodó szára van, amelyen keresztben átellenesen balzsamos, az illóolajtartó sejtek miatt áttetszően pontozott levelek találhatók. Citromillatú, sárga virágai nyáron bogernyőben nyílnak. A virágzás kezdete körülbelül egybeesik a nyári napfordulóval (június 21., Szent Iván napja), emiatt már a pogány kor is varázserőt tulajdonított e növénynek. Könnyen azonosítható, mert ha a virágszirmokat megtörjük, bíborvörös folyadék színezi be ujjainkat.

A növény felső virágos hajtását június-július folyamán gyűjtik.

A növény illóolajat, cseranyagot, flavonoidokat (hiperozidot), naftodiantronokat (hipericint) tartalmaz.

Az orbáncfű teáját sokan használják idegeskedés, depresszió, alvászavarok ellen, de alkalmazzák bőrgyulladások, nehezen gyógyuló sebek kezelésére is. Jótékony hatással van az emberi szervezetre gyomorfekély vagy vese- és epebántalmak, továbbá idegi eredetű gyomor-bélrendszeri panaszok esetén. A száj belső sérülései ellen szintén ajánlott.

A népi gyógyászatban az orbáncfüvet (orbáncfű olajat) reumás fájdalmak enyhítésére és egyes bőrbetegségek kezelésére használják. Köszvény, furunkulózis és egyéb gennyesedések, felületi-külső vérzések esetén használták.

Az ókori görögök az orbáncfű mágikus erejében hittek. Az istenalakok fölé orbáncfűcsokrokat akasztottak, hogy elűzzék a gonosz szellemeket.