Boldo (Peumus boldus)

Peumus boldus

A boldó vagy boldófa a babérvirágúak (Laurales) rendjébe, a Monimiaceae családba tartozó Peumus nemzetség egyetlen faja.

Chile középső területein őshonos, alacsony, fatermetű cserje, amelyet Olaszországban és Észak-Afrikában, például Marokkóban is termesztenek, ahol már teljesen meghonosodott. Előnyben részesíti a száraz helyeket. 4-5 méter magasra is megnőhet, szürkészöld, érdes, szívós, de törékeny levelei jellegzetes illatot árasztanak. Levelei, amelyeket egész éven át lehet gyűjteni, 6 cm hosszúak, 3 cm szélesek, bőrszerűek, rövid nyelűek, tojásdadok és elliptikusak, ép szélűek, szürkészöldek és a szélükön lefelé hajlanak. A fonák sima; a levél színén számos kis világos dudor látható, erről könnyen felismerhető. A levélerezet a levél fonákján világosan kidomborodik. A levelek ő elsősorban friss állapotban ő megközelítően borsmenta és kámfor illatúak. Mivel a boldo levelei aromás ízűek, kis mennyiségben fűszerként is használatosak. Sárgásfehér virágai a hajtások végén bogernyőbe csoportosulnak. Apró, csonthéjas termése ehető .

Hatóanyagai: izokinolin alkaloidok, melyek közül legfontosabb a boldin, illóolajok, melyek fő összetevője a p-cimén és a flavonoidok.

A boldófa levelét, a boldinnak az epekiválasztásra gyakorolt hatása miatt, nagymértékben hasznosítják a máj- és epeeredetű emésztési zavarok tüneti kezelésében. Általában más, hasonlóan jótékony hatású növényekkel – az articsókával, az orvosi füstikével és a rozmaringgal – együtt használják erre a célra. A boldófalevél folyékony kivonatát epekövek ellen javasolják. Nagyobb adagokban nyugtató hatású.