A gerincoszlop térképe

A gerincünket alkotó csigolyák fogják közre a gerincvelőt, az idegrostokból álló képződményt, mely az agyunkat összeköti testünk többi szervével. A gerincveló sérülései egészs ezrvezetünk működésére kihatnak. Ezt  mutatja a szemléletes magyarázat.

Gerincünk igen sok apró elemből épül fel: csontos részekből, izmokból, porckorongoktól, ízületekből és kötőszövetes szalagokból. A gerinc a hát közepén húzódik végig. Gerincoszlopunk a szó szoros értelmében nem oszlop, sokkal inkább tekinthető 24 különálló csigolyából, valamint a keresztcsontból, ill. a farkcsontból felépülő láncnak. A keresztcsont és a farkcsont összesen 10 csigolyából épül fel, s ezek a csigolyák egy-egy elcsontosodott blokkban forrnak össze. A 24 csigolyatest egymáshoz viszonyítva különbözô mértékben mozgatható. Három nagy csoportra osztjuk a csigolyákat: a nyaki gerinc 7 csigolyából, a háti gerinc 12 csigolyából, az ágyéki gerinc 5 csigolyából áll.

Ha a gerincet elölről tekintjük meg, akkor külön darabokból álló, függőlegesen egymásra épített toronynak felel meg. Ha viszont oldal nézzük, akkor kettős S-alakú ívet ír le. Ennek az ívnek megvan a saját jellegzetessége: A nyaki és ágyéki gerincszakasz területén előrefelé kidomborodik (lordózis), a háti gerincszakasz, ill. a kereszt- és farkcsont területén pedig hátrafelé hajlik (kifózis). Ha az ágyéki lordózis igen kifejezett, akkor beszélünk előredőlt gerincről; ha a háti kifózis fokozódik, akkor beszélünk púpról.

Miért van ez a kettős "S" alak? Ha a gerinc minden oldalról tekintve egyenes lenne, akkor a hosszanti irányban keletkező lökéseket csak a puhább alkotórészek, adott esetben a csigolyák között lévő porckorongok foghatnák fel. Ez a kettős "S" alak − amit a természet biztosít számunkra − a gerincet ért rázkódások esetén, pl. ugráskor, futáskor, úgy működik, mint egy elasztikus rugó: a rázkódásokat az egyre fokozódó görbületek és végül a rugalmas kiegyenesedés lecsillapítja. A rázkódásoknak a csigolyákra és a porckorongokra kifejtett hatása is lényegesen lecsökken ezáltal. Már ebből is látható, hogy a gerinc csak teljes egységében működik és nem szabad a csigolyákat külön-külön vizsgálnunk.

A mozgás legkisebb építőkövei nem a csigolyacsontok, hanem az ún. mozgásszelvények. Egy ilyen legkisebb mozgási egység két szomszédos csigolyából és a közöttük lévő porckorongokból valamint a hozzájuk tartozó ízületekből áll.

A csigolyatest hátsó részéből ered a csigolyaív. A csigolyaív félkört írnak le. A csigolyatestek és a csigolyaívek között képződik a gerinccsatorna. A gerinccsatornát úgy képzelhetjük el, mint egy hosszú, csontos alagutat, amely a fejtôl egészen a farkcsontig húzódik és sok különálló csigolyatestekből és csigolyaívekből felépülő csőszerű képződmény.

A csigolyaíveknek összesen hét csontos nyúlványa van, a bal és jobb oldalon egy-egy harántnyúlvány, az ún. tövisnyúlvány alul és fölül pedig két-két ízületi nyúlvány. A tövisnyúlványokat hátul a gerinc közepén mindenki magának is jól kitapinthatja.

Az egymás fölött álló csigolyák alkotják a gerincet. Eezek a csigolyák egy belső üreges teret zárnak be, amit gerinccsatornának nevezünk. A puha és igen sérülékeny gerincvelőt ez a csatorna csontos páncélként fogja körül. Ha ez a csontos páncél megsérül, akkor ez nagy veszélyt jelent a gerincvelő számára.

Az agy és a gerincvelő tekinthető a szervezet két irányítóközpontjának. Ahhoz, hogy az irányítóközpont összeköttetést tudjon teremteni az egyes szervekkel, összeköttetést biztosító vezetékek, vagyis idegek szükségesek.

Az idegek a gerincvelő mindig a két csigolyatest között jobb és bal oldalon lépnek ki. A gerinccsatornát alkotó csőszerű csontos alagútban a csigolyák között jobb és bal oldalon található mindig egy-egy nyílás, az ún. csigolyák közötti nyílások. Az idegek itt hagyják el a védelmet biztosító csontos csatornát és minden további védelem nélkül lépnek ki a környező szövetekbe. Itt a fák gyökeréhez hasonlóan szétágazódnak és mint igen finom végrostok végül szervezetünk minden területére eljutnak.

A mozgást biztosító elemek a csigolyák harántnyúlványain és hátsó nyúlványain találhatók. Ezek az igen erôs hátizmok.

A hátizmok feladata, hogy stabilizálják a gerincet. Az izmok stabilizálása nélkül a gerincoszlop, már kisebb oldalirányú lökésre is feldőlne. Vagyis ha az izmok nem lennének, a külső erő hatására a csigolyatestek egymáshoz képest eltolódnának. Az izmok másik fontos feladata, hogy biztosítsák a csigolyák egymáshoz viszonyított mozgását. Összességében több mint 300 különálló izomról van szó, amelyek csak egymással szorosan együttműködve képesek a gerinc sokkrétű mozgását biztosítani.

A gerinc stabilizálásában, ill. a mozgásban a hátizmok mellett a hasizmok is erős feszítőkötélként vesznek részt.

A gerinc hátsó részén a csigolyákat ízületek kötik össze. Az ízületek akadályozzák meg, hogy a csigolyák egymáshoz képest túlságosan elmozduljanak, de azt is megakadályozzák, hogy erősebben egymásba csússzanak. Egyidejűleg meghatározzák a csigolyák mozgásirányát is. Az ízületek nem azonos alakúak minden gerincszakaszon, hanem a nyaki, a háti, és az ágyéki szakaszon teljesen különböznek egymástól. Ennek következtében egészen más mozgásokra képes a nyaki gerincszakasz, mint a háti vagy az ágyéki. A legnagyobb mozgáslehetősége a nyaki gerincnek van, amely képes előre-, hátra-, jobbra-, balra hajolni, ill. forogni is. A legkisebb a mozgathatósága a háti gerincszakasznak, míg az ágyéki gerincszakasz e tekintetben a kettő között foglal helyet.

A gerincen összesen több mint 100 kis ízület található, melyek mindegyike alapjaiban úgy épül fel, mint egy nagy ízület. A csontos alapszerkezet az ízületi felszín bázisát, ezt puha porc fedi, s az egészet ízületi tok veszi körül. Az ízületi porcok között ún. ízületi folyadék található. A gerinc mozgáshatárait az ízületeken és a hátizmokon kívül a kötőszövetes szalagok is befolyásolják. Ezenkívül ezek a szalagok képesek a gerinc stabilizálását is ellátni.

Passzív testtartás esetén, akár álló v. ülő helyzetben, amikor izomzatunkat aktívan nem feszítjük meg, a szalagok biztosítják a stabilitást. A passzív testtartás, amikor lógunk a szalagjainkon, tartós igénybevétel esetén túlterhelést okoz. Erre a szalagok tapadási helyükön fájdalommal reagálnak.

A gerinc felépítésében a porckorongok központi helyet foglalnak el. A porckorong belsejében egy lágy terület, a A kocsonyás mag található. vízszívó anyagból épül fel. Minél több vizet szív fel a mag annál szilárdabb, annál feszesebb-elasztikusabb lesz. Más felől elveszti tartását, lágyabb lesz és könnyen összenyomható. Ezt a puha kocsonyás magot az ún. rostgyűrű veszi körül. A rostgyűrű sértetlensége a biztosítéka annak, hogy a lágy kocsonyás magot a belsejébe zárja. A középen levő kocsonyás massza és a szilárd külső rostos gyűrű teszi levehetővé, hogy a mag mindig a porckorong közepén maradhasson és mégis megtartsa a terhelések kiegyenlítéséhez szükséges kellő képlékenységét és mozgásterét.

Hogyan veszik fel a táplálékot és hogyan adják le a bomlásterméket? Tudományos kísérletek azt bizonyították, hogy a porckorongok átitatódnak. A folyadékcserét − a szivacsokhoz hasonlóan − a felszívódás és a kipréselődés biztosítja. A kocsonyás mag vízszívó anyagból áll. Ezek az anyagok olyan mértékben vízszívóak, hogy a porckorong még 80 kp terhelés esetén is képes vizet felvenni. Minden olyan testhelyzet, amikor a porckorongokra nehezedő nyomás 80 kp alatt van, főleg a fekvés, folyadékfelvételt tesz lehetővé. Ha 8 kp-nál nagyobb erő hat a porckorongokra, akkor viszont a folyadék és a benne oldott bomlástermékek is kipréselődnek a porckorongokból. Ezzel szemben 80kp feletti nyomás esetén, ami járás és ülés közben fordul elő, a porckorongokból kipréselődik a folyadék. A porckorongot felépítő szövetek károsodását okozhatja mind a tartós terhelés − ami állandó folyadékveszteséget okoz −, mind pedig a terhelés hiánya − ami állandó folyadékfelvétellel jár, csak a terhelés és tehermentesítés állandó váltakozása − amit a folyadékfelvétel és leadás állandó változása kísér − képes biztosítani a nélkülözhetetlen anyagcserét. A tartós fekvés ezért éppolyan káros, mint a tartós állás.

Hosszabb állás hatására a porckorongokból a folyadék kipréselődik, a kocsonyás mag elveszti tartását és felpuhul. Tartós fekvés hatására a kocsonyás mag teljesen feltöltődik és túlságosan feszessé, elasztikussá és keménnyé válik. Az ideális helyzet a kettő között található: amikor a porckorong folyadéktartalma közepes és szilárd, elasztikus masszát alkot, akkor tudja a feladatait optimálisan ellátni.