Skip to main content

Magyarország egyes ásványainak védetté nyilvánítása - amelyre a lehetőséget a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) teremtette meg - egy olyan új kategóriával bővíti a kiemelt oltalomban részesülő élettelen természeti értékeink körét, ami tudomásunk szerint egyedülálló az európai joggyakorlatban is.

A 2007. június 20-án kihirdetett miniszteri rendelet a hazánk területéről ezidőszerint ismert több mint 500 ásványfaj közül azt a 11 fajt érinti, amelyek jogi védelméhez - azok nemzetközi, de legalábbis közép-európai viszonyok közötti ritkasága, tudományos jelentősége, veszélyeztetettsége, illetve lelőhelyeik veszélyeztetettsége folytán - kiemelkedő szakmai érdek fűződik. Az ásványtani szakértők bevonásával folyó előkészítő munkák eredményeként, ebbe a körbe kerültek a rudabányai és mátrai ércesedések egyes réz- és cinkásványai, az utóbbi évek egyik legjelentősebb új felfedezésének számító nagybörzsönyi ikunolit, a már-már iparszerű méreteket öltő gyűjtéssel fenyegetett nemesopál, valamint három, világritkaságnak számító szerves ásványunk.

A védett élőlényekkel ellentétben azonban az ásványok esetében a természetvédelmi oltalom nem vonatkozik az adott faj minden példányára (ami magába foglalná a mikroszkopikus méretű kristályokat is), hiszen egy-egy ásványfaj példányainak ritkasága, jelentősége azok fejlettségével és méretével arányosan növekszik. A védett kör itt lényegében a muzeális darabokra terjed ki: azokra a szabad szemmel is látható méretű kristálylapokkal határolt kristályegyedekre vagy rendezett külső megjelenéssel bíró halmazokra, amelyek elérnek egy meghatározott, ásványfajonként változó mérethatárt. Az ilyen, kapitális méretű példányok hazánkban mindössze egy-egy, vagy legfeljebb két-három lelőhelyen fordulnak elő (a hazai védettség a bizonyíthatóan külföldi lelőhelyről származó ásványokat nem érinti).

Magyarország ásványainak, így a most természetvédelmi oltalom alá került ásványoknak is a fontosabb adatai a miskolci Herman Ottó Múzeum internetes adatbázisában böngészhetők, ami a www.mineral.hermuz.hu/asvanytan honlapon érhető el. A védett ásványok rövid leírása, ásványtani jellemzői és fotói az alábbi linkekre kattintva érhetőek el:

Réz:                 http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=404〈=HUN&

Enargit:            http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=131〈=HUN&

Ikunolit:            http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=220〈=HUN&

Wurtzit:            http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=516〈=HUN&

Kuprit:              http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=280〈=HUN&

Opál (csak a nemesopál változat védett):

                         http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=358〈=HUN&

Azurit:              http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=44〈=HUN&

Malachit:          http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=304〈=HUN&

Humboldtin:      http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=217〈=HUN&

Mellit:               http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=313〈=HUN&

Whewellit:       http://www.mineral.hermuz.hu/asvanytan/asvanytar.php?id=511〈=HUN&

Source

21/2007. (VI. 20.) KvVM rendelet
a védett ásványok és ásványtársulások köréről és pénzben kifejezett értékéről

http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=menu_2236