„A földvár olyan védelmi céllal létesített vonalas vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel” (Természetvédelmi törvény. 2003. évi módosítása szerint.)
A terepen felismerhető árok, sánc, vagy ezek együttes előfordulása (pozitív, illetve negatív antropogén felszínforma) egyaránt földvárnak minősül, amennyiben igazolható, hogy védelmi céllal létesült. A földvár zárt alakzatú (körsánc), vagy vonalszerű földművekből állhat. Amennyiben az objektum a Tvt.-ben szereplő bármelyik szempont szerint jelentőséggel bír, megfelel a földvár definíciónak. Megjegyzésre érdemes, hogy a Tvt.-ben szereplő definíció nem tartalmaz kritériumot a földmű létesítésének idejére vonatkozóan.
Földváraink túlnyomó része az őskortól a középkorig terjedő időszakban létesült.
Az Alföldön elsősorban a bronzkorban létesültek nagy számban körárokkal, sánccal erődített telepek, települések, azonban az évszázadok óta tartó intenzív mezőgazdasági művelés miatt a földművek a legtöbb esetben már nem azonosíthatók domborzati elemként, hanem közvetett információk alapján lehet következtetni egykori elhelyezkedésükre. Ilyen esetben a helyszín nem felel meg a Tvt. definíciójának, azaz nem minősül „ex lege” védett földvárnak, viszont mint régészeti lelőhely jelentős értéket képviselhet. A régészeti lelőhelyek nyilvántartásával, megőrzésével, feltárásával a kulturális örökségvédelem szakterülete (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat) foglalkozik.
Hegy- és dombvidékeinken elhelyezkedő földváraink közül sok esetben jól azonosíthatók a hajdani, földből, kőből készített védművek. Keletkezési idejük igen változatos. Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb földvárát, a Jakab-hegyi (Mecsek) földvárat kelta népesség építette a vaskorban.
Legépebben fennmaradt földváraink (Szabolcsi földvár, Borsodi földvár) a honfoglalást követően létesültek. Az államalapítást követően vármegyei központokként működtek.
A középkor végétől elsősorban háborúk, hadjáratok idején létesítettek földből készült (tábori) erődítményeket (pl. Nyergesújfalu XVIII. századi földvára).
A földvárak természet- és tájvédelmi jelentősége a következőkből adódik.
- Tájképi érték: elsősorban síkvidékeken képviselnek a környező térszínből kiemelkedő sáncok tájképi értéket, de hegy- és dombvidékeinken is megjelenhetnek a földvárak karakteres tájelemként. Érvényesülésüket nagy mértékben befolyásolja a növényzet jellege, a felszínborítás.
- Élővilág védelmi érték: síkvidékeinken a földvárak sáncait kiemelkedő jellegüknél fogva és meredek oldaluk miatt nem szántották; kimaradtak az intenzív mezőgazdasági művelés alá vont területekből így – a kunhalmokhoz hasonlóan – e mesterséges domborzati elemek is hozzájárultak a terület természetes állapotára jellemző növényzet fennmaradásához. A földvárak sáncai szigetekként őrzik a természetes növénytársulások maradványait, menedéket nyújtva a hajdani természetes vegetációt alkotó növényfajoknak. A természetes növényzet e szigetként fennmaradt foltjai természetvédelmi szempontból jelentős állatfajoknak is élőhelyet biztosítanak.
http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=sub_528