A szénhidrogéneket bontó baktériumok számát határhígításos eljárással határozzuk meg (mind aerob, mind anaerob körülmények között) (12. ábra), tenyésztés után olyan tápoldatban, mely egyedüli szénforrásként a vizsgálandó szénhidrogént tartalmazza. A statisztikai módszerrel meghatározott sejtszám értéket „legvalószínűbb sejtszámnak” nevezik; az angol „Most Probable Number” rövidítéseként, MPN módszerként is jelölik.
Az alapszuszpenziót addig hígítjuk, amíg az utolsó hígítás 1 ml-ében valószínűleg már nincs a szénhidrogén bontására képes élő sejt. A hígítás alapsóoldatban történik, melyben energiatermelésre alkalmas szerves szubsztrát nincsen. Ezekhez a szubsztrátmentes tesztcsövekhez adjuk azt a steril szénhidrogént, vagy más szerves szennyezőanyagot (pl. dízelolaj, pakura, kőszénkátrányolaj, transzformátorolaj), melynek bontására képes mikrobák jelenlétét akarjuk bizonyítani, vagy számát akarjuk meghatározni.
A mérés egyik célja, lehet pusztán az, hogy bizonyítékot szolgáltasson arra, hogy a talaj tartalmaz a kérdéses szennyezőanyagra specializálódott bontó mikroorganizmusokat. Másik célja lehet a vizsgálatnak, hogy különböző mértékű hígításokkal körbehatárolja azt a hígítást, amelyben milliliterenként már csak egy mikroba van jelen, vagyis meghatározza a bontóképességgel rendelkező sejtek legvalószínűbb számát a talajban. Ebből a sejtszámból a talaj bontó aktivitásának mértékére lehet következtetni, amely a bioremediáció tervezésénél igen fontos információ.
BME Vegyészmérnöki Kar Tanszéki Munkaközösség (1993) Ipari mikrobiológiai gyakorlatok, (Szerkesztő: Puskás, A.) Műegyetemi Kiadó, Budapest