Tiszai ciánszennyezés

2000. január 30-án a nagybányai AURUL SA részvénytársaság cianidos (CIP/CIL: Carbon in Pulp/Carbon in Leach) technológiát alkalmazó aranyérc feldolgozó üzemének zagytárózó gátja átszakadt és ezzel körülbelül 120 tonna ciánt és nehézfémet tartalmazó, mintegy 100.000 köbméter zagyos víz került a Lápos folyóba, majd a Szamoson át a Tiszába, onnan a Dunába, végül a Fekete-tengerbe.

Az AURUL SA részvénytársaság 1999-ben nyitotta meg nagybányai üzemét. A cég hét év alatt szerezte meg a szükséges papírokat, engedélyeket. Az AURUL-t azért hozták létre, hogy egy rég felszámolt ülepítő medence tartalmát átmossák abban a reményben, hogy aranyat és ezüstöt nyernek ki belőle. Ezzel a település is jól járt, hiszen ily módon szabadulhatott meg az erősen toxikus zagytól (erősen szennyezett iszapos víz). Az AURUL által használt technológia (ciántechnológia) a térségben a legbiztonságosabbnak és leghatékonyabbnak számított. A technológia alapja egy zárt rendszerben működő (cianidos) kilúgzási (leaching) eljárás, mely során az arany oldatba kerül (AuCN). A cianidos oldatból az aranyat aktivált szénnel adszorbálták. A cianidos oldatot újrahasznosították, a zagyot pedig (egy jól meghatározott cianid és nehézfém tartalom alatt) a zagytározóba vezették. A zagytározó a nagybányai üzemtől 6 km-re található. Az üzemet évenkénti 2,5 millió tonna meddőérc feldolgozására, körülbelül 1.6 tonna arany és 9 tonna ezüst kitermelésére tervezték. 10-12 éves, biztonságos körülmények között működtethető időtartammal számoltak, amelyet még tovább növelhettek bizonyos technikákkal.

A gátszakadás a heves esőzések, a gyorsan olvadó hó és az ennek következtében megemelkedett vízszint miatt következett be. A vízszintemelkedés meghaladta a gát emelkedését, melyet a meddő felhasználásával meghatározott idő alatt történő fokozatos magasításra terveztek. A gát az adott meteorológiai körülmények között nem működött megfelelően.

A szennyezés tényét a kolozsvári illetőségű Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság közölte magyar illetékes szervekkel. A hivatalos értesítés 2000. január 31-én este érkezett a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. A magyar fél II. fokú vízvédelmi készültséget rendelt el és minden óvintézkedést megtettek a szennyezés fogadására. A szennyezés február 1-én délután lépte át a magyar határt.

A mérési adatok szerint a szennyezés helyétől távolodva, a cián-, és nehézfém-koncentráció gyorsan csökkent. A cián egészen a Duna-Tisza találkozásáig (Titel) fejtette ki hatását, sőt, a Duna-deltában is észlelték a szennyezést.