Csicsóka (Helianthus tuberosus)

Helianthus tuberosus

A csicsóka a őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó gumós évelő, gyógynövény. Közeli rokonságban áll a napraforgóval, a fiatal növény nagyon hasonló a napraforgóhoz.

A tarackok vékonyak, a szá‡r vastag 1-3 méter magas, érdes, szőrös. A levelek a szár felső felén, harmadán ‡átellenesek, felül érdesek, alul szőrősek. A 2-4 cm hosszú, sug‡árvirá‡gok s‡árg‡ák, számuk 10-20. A kaszatterméŽsek kopaszok. A t‡ányéŽrvirá‡gok kéŽtivarúœak Žés fertilisek.

A csicsókának Európában számos faját ültetik. Az elő™szšör behozott csics—k‡ónak všöröšses gum—ói voltak, de hamar megjelentek a fehŽér hŽéjúœ fajtá‡k is. A gumó—k alakja kerek, burgonya- vagy ors—ószeržű, néŽmely fajta pedig el‡gáaz— gum—ók kéŽpzŽésŽre hajlamos.

Az EgyesŸült Államok keleti Žés kšözŽéps™ő réŽszén és DŽélkelet-Kanadában őshonos. Észak-Amerikából a 17. század elején került Európába.

A csicsóka gyógyhatású növény, fő hatóanyaga az inulin növényi rostanyag, amely képessé teszi a szervezetet arra, hogy öngyógyító tevékenységének maximumát érje el. A leggazdagabb inulinforrás eddigi ismereteink szerint. Az inulin vízben oldódó nagyméretű rost, amely a bélben sértetlen marad, s így magához vonzza a jó baktériumokat a táplálkozásra. A káros bélflóra tagjai számára viszont az inulin a szaporodást és táplálkozást illetően közömbös. 

Alkalmazása javasolt gyermekkori élelmiszer-allergiák, szív- és érrendszeri betegségek, mellrák, cukorbetegség és elhízás esetén.

A csicsókát a Párizsban már az 1600-as évek elején emberi és állati táplálékként használták. Magyarország területén már az 1880-as évekből való adatok szerint is megtalálhatók mind ültetett mind elvadult példányai.

A H. tuberosus szerepel az Eur—ópai Žés Mediterrá‡n NöšvŽényvédelmi Szervezet (EPPO) harmincnŽégy inv‡zi—só nšövŽényt tartalmazó— jegyzŽékéŽn. A vadcsics—óka els™ősorban a termŽészetköšzeli veget‡áci—óban gyomosí’t—, tipikus terméŽszetvŽédelmi gyom.