Rendszertani besorolás:
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Siklófélék (Colubridae)
Alcsalád: Igazi sikló-formák (Colubrinae)
Ez a nemzetség már azért is különös figyelmet érdemel, mert Európa déli részén több faj képviseli. Jellemző e nemzetségre, hogy az idetartozó fajok teste hosszú és megnyúlt, hogy farkuk rövid s meghosszabbodott fejük élesen különül el a nyaktól, kerek pupillájú szemük pedig nagy vagy igen nagy. Az elülső szempajzs alatt mindig van legalább egy alsó szempajzs is. A pikkelyek 13–43 hosszanti sorba rendeződtek és vagy simák vagy gyöngén ormósak, végpórusaik is vannak. Has pajzsaik íveltek, oldalt tompa élben hajlanak fel s nem nagyon ormósak; a fark alatti fedőpikkelyek két sorban rendeződtek el. A felső állkapocsban mintegy 20 fogat találunk, melyek hátrafelé fokozatosan nagyobbakká válnak, az alsó állkapocs fogai ellenben megközelítőleg egyformák.
A nemzetségnek mintegy 30 faja Európa, Ázsia, Észak-Afrika, valamint Észak- és Közép-Amerika között oszlik meg. Nagyon eleven és harapásra mindig kész állatok. Valamennyien a földön vagy a bozótban élnek, legtöbbjük a sztyeppéken vagy a sivatagok peremén honos és
A haragos sikló a leggyakoribb európai faja, mely a többi fajoktól fejetetejének szabályos pajzsruhájában különbözik, tovább két elülső szempajzsában, melyek közül az alsó kisebb, valamint abban is, hogy a homlokpajzsa elől nem vagy csak kevéssé szélesebb, mint egy-egy szemöldökpajzsa. Sima pikkelyei 17–19 hosszanti sorban állnak. Számos változata van, melyek közül itt csak a fontosabbakat említjük fel.
A két főbb változata közül a nyugati elterjedésű kisebb és kevésbé karcsú alkotású, fiatal példányai fejének felső részén sötét alapon világos (sárgás) harántvonalak mutatkoznak. A keleti változat nagyobb és karcsúbb s itt a fiatalok fejét világos alapon féreg- vagy mohaalakú rajzok díszítik. Mindkét csoportban találkozunk egészen fekete példányokkal, amelyek azonban keleten csak szórványosak, míg nyugaton jól körülhatárolt elterjedési körükön belül gyakoriaknak mondhatók. A törzsalak, az ú. n. forma typica alig több, mint egy méter hosszú kígyó, melynek alapszíne világos szürkésbarna vagy olajbarna; törzsének elülső részét felül sötétebb, határozatlan körvonalú foltok tarkítják, amelyek váltogatva három sorban helyezkednek el s kisebb fehér foltokkal vannak keverve; hátrafelé a foltok elmosódnak s ott a rajzolat keskeny hosszvonalakból áll, amelyekhez az egyes pikkelyek sötét oldalpereme hozzácsatlakozik. A fejtető barna, az elülső és hátsó szempajzsok, valamint a felső ajak sárgás, az utóbbi sötét varratvonalakkal, az alsó rész sárgásfehér, mindkét oldalon egy sor sötét ponttal. Ez a változat Isztria keleti részén, Dalmáciában, a dalmát szigeteken, Hercegovinában és Görögországban, de Dél-Tirolban és Krajnában, valamint Alsó-Ausztria délkeleti részének néhány pontján is honos. Hozzánk legközelebb eső lelőhelye Fiume. Ebből a törzsalakból vezethető le a sokkal nagyobb, csaknem 2 m hosszúságot is elérő változat, a var. carbonarius Bp., amely fiatal korában még nem különbözik a törzsalaktól, de már első éveiben sötétszürkévé s végül fénylő feketévé lesz, alul pedig ólomszürke olajzöldszínű középsávval. Ez a kígyó Isztria nyugati és déli részén, az isztriai szigeteken, Horvátország nyugati részén, Dél-Tirolban és Dél-Krajnában fordul elő s igen gyakran tévesztik össze az eskuláp kígyóval. A harmadik változat a var. viridiflavus Lac., melynek rajzolata világossárga vagy sárgászöld alapon élénkebben tűnik elő. Testének elülső részén három hosszanti sorban elrendezett, nagy, négyszögletű és váltogatva álló foltok díszítik, ez a foltozat azonban hátrafelé éppúgy eltűnik, mint a törzsalakon s a test végén csak a hosszvonalas rajzolat marad meg. A fiatalkori fejfoltok azonban itt hosszabb ideig maradnak meg, mint a törzsalakon. Ez a változat Franciaországban, Olaszországban, Korzika, Szardínia és Szicília szigetén honos, előfordul még Svájc déli részén is (Tessin, Wallis), de ott ritkább. Másfél méterre vagy annál valamivel hosszabbra nő meg.
A keleti csoporthoz tartozik a csíkos vagy ugrósikló (var. caspius Iwan); ennek alapszíne világos sárgásbarna vagy sárgásszürke, amelytől elütnek a test elülső felének keskeny, nem sokkal sötétebb harántsávjai; viszont a hosszvonalak itt, szemben az előbbi változattal, az egész test hosszában felismerhetők. A fej mohaszerű rajzolata az idősebb állatnál eltűnik. Has oldala világossárga vagy téglavörös. Ez a változat a Magyarországon az Alföldet, Törökországot, Bulgáriát, Romániát, Kis-Ázsiát, Dél-Oroszországot, a kaukázusi tartományokat és Perzsiát lakja, de elvétve előfordul Görögországban (pl. Korfuban), Dalmáciában (Lagosta szigetén) és Boszniában is. Két méternél hosszabbra is megnő, sőt Kis-Ázsia egyes részein eléri a 3 m-t s minden bizonnyal Európa legnagyobb kígyója.
A haragos sikló tartózkodási helyét a vidék alkalmassága szerint választja meg. Az orosz sztyeppéken a legforróbb és legszárazabb területeket lakja, Dalmáciában és Tirolban azonban a napos, de nem száraz megművelt területeken vagy a bokrokban, sövények és utak mentén, régi falak omladékai között tanyázik, mind a síkságon, mind a dombvidéken. A fákra is fölkúszik
A haragos sikló Európa ártalmatlan kígyói közül a legharapósabb és legélénkebb; változata veszedelmet, a gyermekeknek és asszonyoknak mégis elég ijedelmet okozhat.
Ez a faj azonban Európának nemcsak legélénkebb, de leggyorsabb kígyója is és ezért megfogása bokros helyeken, ahol gyorsan a legközelebbi bokorban tűnhet el, csaknem lehetetlen, de még a nyitott terepen sem könnyű. A többi kígyóktól eltérően nem kövek alatt keres menedéket, hanem az olyan helyet kedveli, ahol a mállott sziklákat gazdagon takarja bozót. Ügyesen kúszik, tengerben is úszkál, tehát minden tekintetben Európa legélénkebb és legmozgékonyabb kígyója. Nagy szüksége van a melegre s nálunk csak úgy bírja ki a telet, ha jól felszerelt ketrecében minden kényelmet biztosítunk számára.
Táplálkozás
Tápláléka a gyíkok és az egerek sorából kerül ki, s amint a fogságban tartott példányokon megfigyelték, valószínűleg más kígyókat is zsákmányul ejt. Bizonyos, hogy a hüllőket jobban kedveli az egereknél., nagy sáskákat és lepkéket is elfogyasztja.
Szaporodás
Szaporodása június végére vagy július elejére esik; 8–15 tojását a moha vagy az avar közé rakja le.
Veszélyeztető tényezők / Védettség:
Fokozottan védett. Állománya csökkenőben van. Veszélyeztetik a háziállatok és az ember, akinek jelenléte komoly stresszt jelent számára: nem tud napozni, táplálkozni, párosodni stb.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Haragos_sikl%C3%B3
Alfred Edmund Brehm: Az állatok világa - Légrády testvérek (1905)
http://www.krokodilzoo.hu/kigyo.html
http://www.khvsz.mme.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=85%3Aharagos-siklo-coluber-caspius&catid=49%3Ahazai-huellk&Itemid=90&lang=hu