Vízisikló (Natrix natrix)

Kép forrása
http://www.panoramio.com/photo/24241973
Leírás szerzője
Nagy Regina

Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Siklófélék (Colubridae)
Alcsalád: Igazi sikló-formák (Colubrinae)

Morfológia, Felépítés:
A vízisiklók nemzetségét főként a fogazatuk jellemzi: mintegy 18–40 felső állkapocsfoguk közül az utolsó pár mindig hosszabb a többinél, míg az alsó állkapcson a fogak egyforma nagyságúak. Fejük világosan elkülönül a nyakuktól; mérsékelt nagyságú vagy nagy szemük pupillája kerek, orrlyukaik kissé fölfelé irányulnak. Hengeres testük többé-kevésbbé megnyúlt, pikkelyeik ormósak, ritkán simák, csúcsuk előtt többnyire végpórusuk van és 15–33 hosszanti sorban vannak elrendezve. Haspajzsaik lekerekítettek és oldalaikon nem türemlenek szögletesen fel, az alsó farkpajzsok kettős sorban állnak. A legtöbbjük tojásokat tojik, egyes, többnyire északamerikai fajok eleveneket hoznak a világra.

A nemzetségnek ez a legismertebb képviselője megnőhet 1.58 m hosszúra is, de ennél rendesen rövidebb; a hím rendszerint kisebb a nősténynél; egy kivételesen nagy svájci nőstény, 1.80 m hosszú volt. Fejét a halántéka mögött mindkét oldalon két fehér vagy sárga, a déli formákon gyakran élénkpiros, holdalakú folt díszíti, amelyeket hátrafelé mindkét oldalon egy-egy ugyanolyan széles, fekete holdfolt szegélyez, ez utóbbiak a tarkó közepén érintkeznek egymással, de a déli formákon általában különváltan maradnak. Ezek a foltok eléggé jellemzik a vízisiklót ahhoz, hogy ne legyen összetéveszthető más hazai kígyófajokkal. Ausztriában világos holdfolt nélküli, egészen fekete példányok is előfordulnak, amelyek olykor a fekete vipera elterjedési területén is találhatók s így ezzel könnyen összetéveszthetők. Ezenkívül a vízisikló hátát szürke alapon 4–6 hosszantfutó fekte foltsor díszíti, míg lejjebb oldalt fehér foltok következnek, hasa közepe pedig fekete. A fehér foltok kiterjedése az alsó részen nagyon különböző lehet: némely példány elülső részén oly túlnyomóvá válik a hasoldal fehér színe, hogy a fekete csak egy hosszantfutó vonal alakjában marad meg, míg más esetben a gégetájék kivételével az egész hasoldal fekete. A hát színezete nagyon változékony, barnásba, zöldesbe vagy szürkéskékbe megy át, sőt néha egészen zöld, kék vagy közel fekete, s ez esetben a sötét foltok csaknem teljesen elmosódnak. A két nem azonban színezet tekintetében nem különbözik egymástól, s éppúgy a fiatalok sem az öregektől. A faj jellemvonásaként még fölemlíthetjük, hogy ormós pikkelyei 19 hosszanti sorban állanak, valamint hogy a felső farkpikkelyek símák vagy alig észrevehetően ormósak. A szemet elül csak egy elülső szempajzs, hátul azonban 3 hátsó szempajzs veszi körül. A 7 felsőajakpajzs közül a harmadik és a negyedik a szemmel határos. Egyébként a fejet oldalt borító pajzsok száma meglehetősen ingadozó.

Testét a keresztes viperáéhoz hasonlóan ormós pikkelyek födik ugyan, de attól mégis megkülönbözteti a viperák hátát csaknem kivétel nélkül díszítő zeg-zugos vonal hiánya (mely csak a viperák fekete példányain hiányzik), de megkülönbözteti tőle kilenc nagy fejpajzsa, kerek pupillája, két részre osztott alfelpajzsa, valamint az is, hogy a felső ajakpajzsai és a szemei közé nincs beiktatva egy, ezeket egymástól elválasztó apró pikkelysor, mint a viperán.

Előfordulás, élőhely
A vízisiklók honosak az egyenlítőtől északra fekvő országok legnagyobb részében, de Ázsia trópusi vidékeitől a Molukki-szigeteken és Új-Guineán át egészen Ausztrália északi részéig el vannak terjedve. A fajok jelentékenyen nagyobb része Dél- és Kelet-Ázsiát, továbbá Észak-Amerikát lakja.

A vízisikló Magyarországon az Alföld és a dombosvidékek mocsarai és folyói mentén mindenütt előfordul. Néha egyes helyeken hatalmasan el is szaporodik és nyilván a táplálékszerzéssel és vízigényléssel kapcsolatban nagyobb csoportokban vándorol.

Mocsarak és ingoványok bokros partjai, lassú patakok és folyók, elhanyagolt tógátak, nedves erdők, a káka és a sás, s maga a mocsár a vízisikló legkedveltebb tartózkodási helyei, mert itt találja meg szokásos táplálékát. De a magas hegyeken, minden víztől távol is találkozunk vele, és pedig Lenz szerint nemcsak véletlenül, hanem az év minden szakában, minek alapján joggal tehetjük fel, hogy állandóan ott tanyázik. Gyakran az emberi lakások közelében is felüti tanyáját, lyukat fúrva magának a szemétdombban, vagy patkányok, egerek és vakondokok járatait keresi fel, de éppen olyan szívesen telepszik meg a pincében és az istállóban is. Kevésbé gyakran, de azért mégsem egészen ritkán találjuk őt az emberi lakások belsejében is.

A vízisikló téli álma rövid ideig tart; szép meleg novemberi napokon még künn sütkérezik a napon s tavasszal március végén vagy április elején már mutatkozik s mielőtt nyári életét, illetőleg a vadászást megkezdené, néhány hétig heverészve élvezi a nap sugárzó melegét.

Táplálkozás
Rendszerint halakra, gőtékre és békákra vadásznak, de nem fojtják meg zsákmányukat elnyelés előtt. Az a mód, ahogyan a vízisikló prédáját elnyeli, valóban iszonyatot kelt a szemlélőben, mert nem vesződik azzal, hogy áldozatát előbb megölje (amire természetesen nem is képes), hanem élve temeti el gyomrába. Rendszerint a fejénél fogva igyekszik a békát megragadni, de minthogy az menekül, mindig csak a hátsó lábánál fogva sikerül elkapnia, s lassanként gyömöszöli le a torkán.

Miként valamennyi kígyó, akként a vízisikló is hónapokig el tud lenni táplálkozás nélkül.

Szokások
Néha órák hosszat is elhever változatlan helyzetben a napon, de sokat kószál is, mert a legelevenebb és legmozgékonyabb fajok közé tartozik. Mozgékonysága és elevensége lassú folyású vizek bokros partjain könnyen megfigyelhető. Rendszerint közel marad a felszínhez s fejét a víz fölött tartva kígyózó mozgással úszik, közben pedig folyton öltögeti a nyelvét; olykor azonban a víz felszíne és az altalaj között tartózkodik, levegőbuborékokat bocsát ki magából és nyelvével tapogatózik a szilárd tárgyak közelében. Ha valamitől megijed, akkor rendesen lemenekül a mélybe s ott egy darabig közvetlenül a talaj fölött úszik tova, majd feljön kémlelni a víz színére, esetleg hosszabb ideig a fenéken marad, mert órák hosszat is kibírja a víz alatt.

Szaporodás
A párzási idõ május hónapra esik. Ezt követõen a nõstények július hónapban avarkupacba, lombkupacba, korhadó növényi anyagok közé rakják le a tojásaikat. Ezek száma a nõstény nagyságától és kondíciójától függ. Általában egy fészekaljba 9–15 tojás kerül. A fehér tojás hossza 25–40 mm szélessége 15–20 mm, súlya 3–5 gramm. A kelési idõ viszonylag rövid, mert a tojásrakás idõszakában már fejlõdõ embriók vannak a tojásban. A hõmérséklet függvényében a kis kígyók 32–70 nap között látják meg a napvilágot. Az utódok hossza 15–22 cm közötti.

Ökoszisztéma:
A vízisiklót jóindulatú állatnak mondják, mert az embert csak ritkán harapja meg s más kígyókkal és egyáltalában hüllőkkel, valamint kétéltűekkel mind a szabadban, mint a fogságban is jól megfér, a kétéltűeket azonban csak addig nem bántja, amíg nem éhes. Ragadozókkal szemben, legyenek azok madarak vagy emlősök, sziszegve védekezik és igyekszik őket megharapni; ha azonban helyzete veszélyessé válik, akkor menekül előlük, különösen pedig az olyan állatok elől iparkodik hamar elszelelni, amelyeknek táplálékául szokott szolgálni. Az ember ellen rendkívül büdös ürülékével védekezik, nagyobb állatok, ragadozó madarak és hollók ellen a védekezése hathatósabb, amennyiben közeledésükre erősen sziszeg és feléjük kap, de csak ritkán találja el őket.

Gyakorisága az Alföld intenzív megmunkálásával, főként pedig a mocsarak lecsapolásával mindenesetre nagy mértékben csökken.

Szerző által felhasznált források

http://www.freeweb.hu/hobbiallat/cikkek/hullo65.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADzisikl%C3%B3
Alfred Edmund Brehm: Az állatok világa - Légrády testvérek (1905)
http://www.mme.hu/khvszweb/index.php?option=com_content&view=article&id=88%3Avizisiklo-natrix-natrix&catid=49%3Ahazai-huellk&Itemid=90&lang=en