A kaptárkövek – más elnevezés szerint köpüskövek, vakablakoskövek, bálványkövek, olyan sziklavonulatok vagy kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba a régmúlt korok emberei fülkéket (vakablakokat) faragtak. A miocén kor közepén zajló erős vulkáni tevékenység kísérőelemeként jelentkező nagy mennyiségű hamuszórás vastag, puha riolittufa réteget hozott létre. A tűzhányókitöréseket kísérő forróvizes, kovás oldatok a riolittufa rétegek közé benyomulva helyenként ellenállóbbá, keményebbé tették az egyébként puha kőzetet. A következő időszakokban nagyobb esőzések következtében a keményebb kőzet mellől a lazább tufát lehordta a víz, lassan megjelentek a kaptár, cukorsüveg formájú kövek, melyek mérete nagyon változó, magasságuk általában 1-15 méter közötti. Ezek a szilárdabb tufaképződmények, tufakúpok adtak lehetőséget a későbbi kor emberének az úgynevezett kaptárfülkék kialakítására. Magyarországon a kaptárkövek leginkább a bükkaljai riolittufa területéről ismertek. Kács, Tibolddaróc, Cserépváralja, Bogács, Szomolya, Noszvaj, Eger, Egerszalók, Demjén, Egerbakta, Sirok határában jelenleg 73 kaptárkő ismert 471 fülkével. A legtöbb kaptárkő és fülke Cserépváralja és Szomolya határában található. Ám a kaptárkő nemcsak a Bükkalja sajátossága, előfordulnak fülkék andezittufában (Pilis-hegység), mészkőben, sőt dolomitban is (Budai-hegység). A kaptárkövek a Balkán-félsziget több pontján (főleg Bulgáriában), valamint a törökországi Göreme vidékén is ismertek.