Ausztrália őslakói az aboriginek

Kép forrása
http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/civilizacio/ausztralia-oslakosai
Leírás szerzője
GK

Az első embercsoportok a jégkorszak idején, kb. 40 ezere évvel ezelőtt érkeztek Ausztráliába Délkelet-Ázsia felől, amikor a tenger szintje jóval alacsonyabb volt, így mindössze 60 km-es tengeri uttat kellett leküzdeni. Mintegy 20 ezer évvel ezelőtt veddo-ausztralid nagyrasszba tartozó őslakosok már az egész kontinens területén szétszóródtak, természetesen a jó termő,- és vadászterületeket részesítették előnyben, ott gyűjtögettek és vadásztak. Egyes források szerint a sziklarajzaik közel 175 ezer évesek, mely sokkal korábbi bevéndorlókra utalnak. Eges kutataások szerint nem minden népcsoport élt vándoró életet,. voltak olyan törzsek, melyek letelepedtek, állandó lakhellyel, vízvezetékkel, termőföldekkel rendelkeztek.

Amikor az európai telepesek megjelentek Ausztrália földjén, akkor az ottani őslakók, férfiak, nők, gyermekek teljesen meztelenül jártak és sokkal szorosabb kapcsolatban éltek a természettel, mint bármely más nép a világon. A telepesek elüldözték az aborogineket ősi földjükről és ezzel megpecsételték sorsukat, s hozzájárultak ahhoz a veszteséghez, melyet az aboriginek ősi kultúrája, ökológiai ismeretei, a természettel való egyensúlyban élésnek a gyakorlati ismeretének elfelejtése jelentett.  Ma már  ismerjük az ökológiai tudás értékét és igyekszünk megmenteni azt, ami még maradt ebből az ősi tudásból, azt ősi kultúrát, azt a természetre alapuló, ökológiai közösséget, melyet az ember és természet alkotott Ausztráliában az európai ember érkezése előtt.

Elszigeteltségükben az életmód, a szokások és a hiedelmek olyan formái fejlődtek ki, amelyekhez hasonlót egyetlen más emberfajnál sem találunk.

A jól alkalmazkodó ausztrál őslakosság egyszerű, de igen hatékony eszközökkel dolgozott, másrészről viszont igen összetett társadalmuk volt, gondolkodásmódjuk, hagyományaik híven tükrözték az őslakosok földhöz és környezetükhöz fűződő szoros kapcsolatát.

Természetimádók voltak, hittek a lélekben amely örökéletű, és egyik emberi formát a másik után ölti magára. Az ausztrál őslakosok mondavilága szerint a kontinens geológiai képződményei, az állatok a világ teremtőinek szellemét idézik. A vallási hagyományok, amelyeket gyakran jelenítettek meg művészi eszközökkel, generációról generációra szálltak. Sziklarajzok, fafaragványok és homokrajzok tanúskodnak a múlt több tízezer éves ősi művészetéről, amelyet napjainkban továbbra is széles körben ápolnak. Annak ellenére, hogy tárgyi kultúrájuk egyszerű volt, az őslakosok és a Torres Strait szigetlakók társadalma hatalmas mennyiségű tudást halmozott fel, amelyet az idők folyamán megőrzött és továbbadott. A tanulás hosszú és kitartó  folyamata a gyerekkorban kezdődött és a felnőttkorban is folytatódott.

A bennszülöttek láthatatlan szellemvilágban hisznek. Szerintük minden élőlény a szellemvilágból jön, és halála után ide tér vissza. Hogy megnyerjék a szellemek jóindulatát, különböző szent szimbólumokat használnak, rituális cselekedeteket hajtanak végre. Kötelességüknek érzik, hogy különböző vallásos ceremóniákkal az ősök életét újra meg újra megjelenítsék az élők számára.

Számtalan törzsük, csoportuk és nyelvük létezik, melyekről az alábbi táblázatban kaphatunk egy nem teljes áttekintést.

Nyelvcsoport

Alternatív törzs / csoport név

Elhelyezkedés

Adnyamathanha[1]

Kuyani, Wailpi, Yadliaura, Pilatapa and Pangkala[2]

Dél Ausztrália

Aiabakan[2]

Aiabakan, Bakanu, Baganu, Bakanh[1]

Queensland

Ajabatha[2]

Aiabadu, Aiyaboto, Jabuda, Koka Ai-ebadu, Aiebadu, Koko Aiebadu, Kikahiabilo, Bakanh

Queensland

Alawa[1][2]

Alaua, Allawa, Allaua, Allua, Allowa, Alowa, Leealowa, Kallaua, Allowiri, Allaura, Galleewo

Északi területek

Alura[2]

Allura Alura, Hallura, Nallura, Jaminjung

Északi területek

Alyawarre[1]

Iliaura[2], Illiaura, Iljaura, Ilyaura, Ilyowra Illyowra, Illura, Aliawara, Alyawara, Alyawarra, Ilawara, Jaljuwara, Yalyuwara, Alyawarr

Északi területek

Amangu[1][2]

Emangu, Amandyo, Ying, Champion Bay, Geraldton

Nyugat Ausztrália

Amarak[1][2]

Amarag, Amuruk, Amurag, Amurrak, Ngamurak, Ngamurag, Umuriu, Umoreo

Északi területek

Amijangal[2]

Ami, Amijangal

Északi területek

Anaiwan[2]

Anaywan, Anewan, Nowan, Enni-won, Yenniwon, Ee-na-won, En-nee-win, Eneewin, Inuwan, Inuwon, Neeinuwon, Enuin, Nganyayawana[1]

New South Wales

Andakerebina[2]

Antakiripina, Undejerebina, Andeberegina, Walwallie, Wally, Andakerebina, Andegerebenha[1]

Északi területek

Andinyin


Nyugat-Ausztrália

Anguthimri[1]

Jupangati[2]

Queensland

Ankamuti[2]

Goomkoding, Yukamakundji, Amkomti, Ondaima, Oiyamkwi, Apukwi, Anggamudi[1]

Queensland

Anmatyerre[1]

Nmatjera, Unmatjera, Inmatjera, Anmatjara, Urmitchee, Janmadjara, Janmatjiri, Yanmedjara, Yandmadjari, Anmatjera[2]

Északi területek

Antakirinja[1][2]

Antakerinya, Antakerrinya, Andagirinja, Andagarinja, Andekerinja, Andegilliga, Andigirinji Antingari, Andigari Anjirigna, Andgari Antigari, Antegarina, Unterregerrie, Ngonde, Tangara, Yandairunga, Njuntundjara, Andagerinja Antekerrepinhe Andergerebenha, Aluna, Andigerinya Antekarinya Antikirinya

Dél-Ausztrália

Araba[2]

Arap, Aripa, Ngariba

Queensland

Arabana [1][2]

Ngarabana, Arabuna Arrabunna, Arrabonna, Arubbinna, Arapina, Arapani, Urapuna Urabuna, Urabunna Urroban, Wangarabana, Wongkurapuna, Wangarabunna, Jendakarangu, Nulla, Yendakarangu, Peake, Anna

Dél-Ausztrália

Arakwal[2]

Arakwal, Naiang, Cool-al, Kahwul, Njung, Nyung, Lismore, Kogung, Yawkum-yore, Jawjumeri

New South Wales

Arnga[2]

Woljamidi, Woljamiri, Molyamidi, Kuluwara, Kuluwaran, Guluwarin, Kolaia, Arawari, Arawodi

Nyugat-Ausztrália

Arrernte[1]

Aranda[2], Aranta, Arrente, Arunda, Arunta, Arranda, Arinta, Arrinda, Urrundie, Herinda, Arrundta, Wonggaranda, Urrundie, Ilpma, Ulpma, Paroola, Wongkatjeri

Közép-Ausztrália

Atjinuri[2]

Adjinadi, Itinadjana, Itinadyana, Itinadyand, Nedgulada, Imatjana

Queensland

Awabakal [1][2]

Awabakal, Awaba, Awabagal, Lake Macquaire Newcastle, Kuringgai, Ninyowa, Kuri

New South Wales

Awarai[2]

Warai, Warei, Warrai, Awarrai, Awarra

Északi területek

Awawawawa[1]



Awinmul[2]

Awinnmull Awinmul, Awinmil

Északi területek

Awngthim[1]


Queensland

B

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Baada[2]

Bad, Bard, Barda, Bardi[1]

Nyugat-Ausztrália

Badjalang[2]

Badjalang, Badjelang, Budulung, Buggul, Paikalyung, Bandjalang, Bandjalong, Bunjellung, Bundela, Bundel, Widje, Watchee, Woomargou, Bundjalung[1]

New South Wales

Badjiri[2]

Badjidi, Badjeri, Baddyeri, Byierri, Baderi, Poidgerry, Badjedi, Budjari[1], Poidgerryygbadhje

Queensland

Baiali[2]

Byellee, Bieli, Byellel, Orambul, Urambal, Bayali[1]

Queensland

Baijungu[2]

Baijungo Baijungu, Baiong, Baiung, Biong, Paiunggu, Bayungu, Palyungu, Payungu[1]

Nyugat-Ausztrália

Bailgu[2]

Bailko Bailgu, Pailgu, Pailgo, Baljgu, Balju, Palgu, Bailju, Bailgo, Balgu, Boolgoo, Pulgoe, Mangguldulkara, Paljarri, Palyku, Palku[1]

Nyugat-Ausztrália

Bakanambia[2]

Wanbara, Wambara, Kokolamalma, Lamalama, Lamul-lamul, Kokaoalamalma, Mukinna, Banambia, Lamalama, Banambila

Princess Charlotte Bay, Queensland

Balardong[2]

Balardung[1]

Nyugat-Ausztrália

Banbai[2]

Banbai, Bahnbi, Athnbi, Gumbainggir

New South Wales

Bandjigali


New South Wales

Bandjin[2]


Queensland

Barada[2]

Baradha[1]

Queensland

Baranbinja[2]

Baranbinja, Barren-binya, Parran-binye, Burranbinya, Burrunbinya, Barrumbinya, Burranbinga, Burrabinya, Barranbinya[1]

New South Wales

Barapa Barapa,[2][2]

Baraparapa, Burrabura-ba, Baraba-baraba, Barraba-barraba, Bareber, Burrappa, Burrapper, Bureba, Burabura, Boora-boora, Burapper, Boort, Baraba Baraba[1]

New South Wales

Barbaram[2]

Mbabaram[1]

Queensland

Barimaia[2]

Badimaya[1]

Nyugat-Ausztrália

Barindji[1][2]

Barrengee, Beriait, Berri-ait, Paur, Paroo, Bpaaroo, Bpaaroon-je

New South Wales

Barkindji[1][2]

Barkinji, Barkinjee, Barkunjee, Bahkunji, Pakindji, Bakindji, Bahkunjy, Parkungi, Parkengee, Parkingee, Bakandi, Bargunji, Kurnu, Wimbaja, Barkungee

New South Wales

Barna[1][2]


Queensland

Barunggam[1][2]


Queensland

Barungguan[2]


Queensland

Batjala[2]

Badtjala[1]

Queensland

Beriguruk[2]

Perrigurruk, Eri, Erei, Beriguruk, Limilngan


Bidawal[2]

Bidwell[1]

Victoria

Bidia[2]

Birria[1]

Queensland

Bidjigal

Bediagal

New South Wales

Bigambul[1][2]


Queensland

Bilingara[2]

Bilinara[1], Bilinurra, Bilyanarra, Bilyanurra, Plinara, Pillenurra, Billianera, Bulinara, Bringara, Boonarra

Északi területek

Binbinga[1][2]

Binbingha, Binbinka, Pinbinga, Leepitbinga, Bing Binga

Északi területek

Bindal[1][2]


Queensland

Bindjali


Dél-Ausztrália

Bingongina[2]

Bin-gongina, Bugongidja, Bingongina


Binigura[2]

Pinikura[1]

Nyugat-Ausztrália

Biria[2]

Biri[1]

Queensland

Birpai[2]

Birpai, Birripai, Birrpiri, Brippai, Bripi, Birrapee, Biripi [1]

New South Wales

Bitjara[2]


Queensland

Brabralung[2]

Brabiralung, Brabuwooloong

Victoria

Braiakaulung[2]

Brayakuloong

Victoria

Bratauolung[2]

Bratowooloong

Victoria

Bugulmara[2]


Queensland

Bukurnidja[1]


Északi területek

Buluwai[2]


Queensland

Bunganditj[2]

Buandig[1]

Dél-Ausztrália

Bundjalung[2]

Boonwurrung[1]

New South Wales

Bunurong[2]

Boonwurrung[1]

Victoria

Burarra[1]

Anbara, Marawuraba, Madia, Maringa, Gunadba Gunaidbe, Gidjingali, Barera, Barara[2], Baurera, Burera, Barea, Anbarra

Északi területek

Byfieldt[2]

Urbanized population[1]

Dél-Ausztrália

Bwgcolman


Palm Island, Queensland

D

Nyelvcsoport s

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Daii[2]

Taii, Tai, Dalwango, Dalwongu, Darlwongo, Dhalwangu, Djawark, Djarlwag

Északi területek

Dainggati[2]

Dainggati, Djangadi, Dang-getti, Danghetti, Danggadi, Dhangatty, Thangatty, Thangatti, Dangati, Yuungai, Burugardi, Boorkutti, Nulla Nulla, Amberu, Himberrong, Jang, Daingatti, Dhan-Gadi, Dainggatti [1]

New South Wales

Dalabon[2]

Buan, Buwan, Boun, Ngalkbon, Ngalkbun[1]

Északi területek

Dalla[2]


Queensland

Dangbon[1][2]

Gundangbon, Dangbun, Dangbar, Gumauwurk

Északi területek

Danggali[1][2]


Dél-Ausztrália

Dangu[2]

Yirgala, Yolngu

Északi területek

Darambal[2]

Darumbal[1]

Queensland

Darkinjang[2]

Darkinjang, Darginjang, Darkinung[1], Darknung

New South Wales

Darug

Daruk[2], Dharruk, Dharrook, Darrook, Dharug [1], Broken Bay, Dharung

New South Wales

Dharawal


Sutherland Shire Berrima, New South Wales

Diakui[2]

Dhiyakuy, Djikai, Jikai, Tchikai, Dijogoi

Északi területek

Dieri[2]

Dieri

Dél-Ausztrália

Djabugandji[1]


Queensland

Djabugay

Djabugandji, Tjapukai

Kuranda, Queensland

Djaberadjabera[2]

Jabirrjabirr[1]

Nyugat-Ausztrália

Djagaraga[2]


Queensland

Djakunda[2]


Queensland

Djalakuru[2]

Jalakuru, Iwaidja[1]

Északi területek

Djamindjung[2]

Tjamindjung, Kaminjung, Jaminjang, Djamunjun, Jaminjung[1], Djamundon, Djamadjong, Murinyuwen, Murinyuwan, Djamindjung

Északi területek

Djangu[2]

Djanga

Északi területek

Djankun[2]


Queensland

Djargurd Wurrung[1]


Victoria

Djaru[2]

Jaru[1]

Nyugat-Ausztrália

Dja Dja Wurrung


Bendigo area, Victoria

Djaui[2]

Djawi[1]

Nyugat-Ausztrália

Djerait[2]

Tjerait, Cherait, Cherite, Sherait, Jeerite, Scherits, Tjiras, Tjerratj[1]

Északi területek

Djerimanga[2]

Djeramanga, Jermangel, Kanambre, Kolobre Waak, Wulna, Woolna[1], Woolnah, Woolner, Wulnar, Wolna, Woolua

Északi területek

Djilamatang[2]


Victoria

Djinang[2]

Jandjinang, Jandjinung, Jakaula, Yandisha, Yandjinung, Yandjining, Yandjinang, Djinnang Djinang, Djinhang, Milingimbi, WullðËkki, Wulaki, Ullaki, Wulagi, Balmbi, Balmawi, Barlmawi, Manjarngi, Manyarrngi, Munarngo Manarrngu

Északi területek

Djinba[2]

Djimba, Jinba, Outjanbah, Gunalbingu, Ganalbwingu, Kurkamarnapia

Északi területek

Djirbalngan


Queensland

Djiru[2]


Queensland

Djirubal[2]


Queensland

Djiwali[1][2]

Jirwali[1]

Nyugat-Ausztrália

Djowei[2]

Kumertuo, Djowei, Limilngan[1]

Északi területek

Djugun[2]

Jukun[1]

Nyugat-Ausztrália

Doolboong[1]


Északi területek

Duduroa[2]


Victoria

Duulngari[2]


Nyugat-Ausztrália

Dungati[2]


New South Wales

Duwal[2]

Duwal Dhuwal, Murngin, Wulamba, Yolngu, Miwuyt, Balamumu, Barlamomo, Malag, Marlark, Arrawiya, Banjarrpuma, Bilmandji Dhurili, Durilji

Északi területek

Duwala[2]

Duala Duwala, Murngin, Wulamba

Északi területek

E

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Eora [1][2]

Eo-ra, Ea-ora, Iora, Yo-ra, Kameraigal, Camera-gal, Cammera, Gweagal, Botany Bay Tribe, Bedia-mangora, Gouia-gul, Wanuwangul, Kadigal

Sydney

Erawirung[2]


Dél-Ausztrália

Ewamin[2]

Agwamin[1]

Queensland

G

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Gaari[2]

Gari Gaari, Iwaidja

Északi területek

Gadjalivia[2]

Gadjalivia Gajalivia, Gudjalibi, Gudalavia, Gudjaliba, Gadjalibi, Gadjalibir, Burara

Északi területek

Gambalang[2]

Gunbalang[1], Gambalang, Gunbulan, Walang, Gunbalang

Északi területek

Gandangara[2]

Gandangara, Gundungurra[1], Gundungari, Gundanora, Gurragunga, Burragorang, Gundungurra

New South Wales

Geawegal[1][2]

Keawaikal, Geawagal, Geawa-gal, Garewagal, Gwea-gal

Sydney

Gia[2]

Giya[1]

Queensland

Giabal[2]


Queensland

Gkuthaarn[2]

Gkuthaarn

Queensland

Goeng[2]


Queensland

Goreng goreng

Gureng-Gurengn, Curang-Curang, Curang-gurang, Goeng Goonine, Goorang-Goorang, Goorang-goorang, Gurang, Gurang-Gurang, Gurang-gurang, Gurang, Gureng-Gureng, Gureng-gureng, Kooranga, Koreng-Koreng, Koreng-koreng, Koren, Korenggoreng[2]

Queensland

Gudjal

(Kutjala?)

Queensland

Gugu-Badhun[1]

(Kutjala?, Warungu?)

Queensland

Gulidjan[1]


Victoria

Gulngai[2]


Queensland

Gunai

Ganai, Gunnai, Kurnai[1][2]

Gippsland, Victoria

Gunavidji[2]

Gunavidji Gunaviji, Gunawitji, Gunabidji, Gunabwidji, Gunjibidji, Witji, Gunibidji[1]

Északi területek

Gunditjmara[1][2]

Gournditch-mara, Dhauwurd wurrung, Dhawurdwurrung, Djab Wurrung, Djabwurrung, Gundidjmara, Kilcarer Gundidj, Worn Gundidj (Warrnambool)

Victoria

Gungorogone[2]

Gungorogone Gungoragone, Gungorologni, Gungarawoni, Gungurulgungi, Gungurugoni[1]

Északi területek

Gubi Gubi[1][2]

Kabi Kabi

Queensland

Gunwinggu[1][2]

Gunwingo, Wengi, Wengej, Gundeidjeme, Gundeidjepmi, Gunwingu, Kulunglutji, Kulunglutchi, Gundeijeme, Margulitban, Unigangk, Urnigangg, Koorungo, Neinggu, Mangaridji Mangeri

Északi területek

Guugu-Yimidhirr[1]


Queensland

I

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

AIATSIS region

Idindji[2]


Queensland


Ilba[2]

Yilba[1]

Queensland

Northeast

Ildawongga[2]


Nyugat-Ausztrália


Inawongga[2]

Yinhawangka[1]

Nyugat-Ausztrália

Northwest

Indindji

Yidinjiji[1]

Queensland

Rainforest

Indjibandi[2]

Yindjibarndi[1]

Nyugat-Ausztrália

Northwest

Indjilandji[2]

Indjilandji Indjilindji, Injilinji, Intjilatja

Északi területek


Inggarda[2]

Yinggarda[1]

Nyugat-Ausztrália

Northwest

Ingura[2]

Wanindilaugwa, Andiljaugwa, Andilyaugwa, Wani-Ndiljaugwa, En Indiljaugwa, Amakurupa, Andilagwa, Lamadalpu, Awarikpa, Warnindilyakwa[1]

Északi területek

Arnhem

Iningai[1][2]


Queensland

Eyre

Irukandji[2]

Yirrganydji, Irakanji, Yirkandji, Yirkanji, Yirgay, Yettkie (misreading), Illagona, Wongulli, Dungara, Tingaree, Dungarah, Dingal

Cairns, Queensland


Ithu[2]


Queensland


Iwaidja[2]

Jiwadja, Jiwadja, Juwudja, Iwajia, Iyi, Eiwaja, Eaewardja, Eaewarga, Uwaidja, Unalla, Limbakaraja, Limba-Karadjee, Iwaiji, Tarula

Északi területek


J

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Jaadwa[2]

Jardwadjali[1], Jadawadjali

Victoria

Jaako[2]


Északi területek

Jaara[2]

Djadjawurung[1]

Victoria

Jaburara[2]

Jaburrara[1], Yaburara^ , Burrara

Nyugat-Ausztrália

Jadira[2]


Nyugat-Ausztrália

Jadliaura[2]


Dél-Ausztrália

Jagalingu[2]

Yagalingu[1]

Queensland

Jagara[2]


Queensland

Jaitmathang[2]

Jaitmatang[1]

Victoria

Jalanga[2]

Yalarruga(?)[1]

Queensland

Jambina[2]

Yambina[1]

Queensland

Janda[2]

Yanda[1]

Queensland

Jandruwanta[2]

Yandruwandha[1]

Dél-Ausztrália

Jangaa[2]

Yanga[1]

Queensland

Jangga[2]


Queensland

Janggal[2]

Gananggalanda[1]

Queensland

Jangkundjara[2]

Yankuntjatjara[1]

Dél-Ausztrália

Jangman[2]

Yangman[1]

Északi területek

Janjula[2]


Északi területek

Jardwadjali


Victoria

Jarijari[2]


Victoria

Jarildekald[2]


Dél-Ausztrália

Jaroinga[2]

Bularnu[1]

Északi területek

Jarowair[2]


Queensland

Jathaikana[2]


Queensland

Jaudjibaia[2]


Nyugat-Ausztrália

Jauraworka[2]

Yawrawarka[1]

Dél-Ausztrália

Jawoyn[1]

Tjauen, Djouan, Djauun, Jawin, Chau-an, Tweinbol, Adowen, Djawin, Djawun, Djauwung, Charmong, Djauan[2]

Északi területek

Jawuru[2]

Yawuru[1]

Nyugat-Ausztrália

Jeidji[2]

Yiiji[1]

Nyugat-Ausztrália

Jeithi[2]

Jeithi, Yeidthee, Pikkolatpan, Wiradjuri

New South Wales

Jeljendi[2]

Yarluyandi[1]

Dél-Ausztrália

Jeteneru[2]


Queensland

Jetimarala[2]


Queensland

Jiegara

Jiegera[2], Yiegara, Jeigir, Yegera, Youngai, Jungai

New South Wales

Jilngali[2]


Északi területek

Jiman[2]

Yiman[1]

Queensland

Jinigudira[2]


Nyugat-Ausztrália

Jinwum[2]

Minwum[1]

Queensland

Jirandali[2]

Yirandali[1]

Queensland

Jirjoront[2]

Yir Yoront[1]

Queensland

Jitajita[2]

Jitajita, Ita-ita, Ithi-ithi, Eethie-eethie, Eethee Ethee, Yetho, Yit-tha, Yitsa, Tjuop, Yitha Yitha[1]

New South Wales

Jokula[2]

Ganggalida[1]

Queensland

Juat[2]

Yuat[1]

Nyugat-Ausztrália

Juipera[2]

Yuwi[1]

Queensland

Jukambal[2]

Jukambal, Jukambil, Yukambal, Yukambul, Yukambil, Yacambal, Yookumbul, Yookumbil, Yoocumbill, Ukumbil, Yookumble, Yoocomble, Ucumble, Yukumba

New South Wales

Jukambe[2]


Queensland

Jukul[2]


Északi területek

Julaolinja[2]


Queensland

Jumu[2]


Északi területek

Junggor[2]


Északi területek

Jungkurara[2]


Queensland

Jupagalk[2]


Victoria

Jupangati[2]

Yupangathi[1]

Queensland

Juru[2]

Yuru[1]

Queensland

K

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Kaantju[1]

Kaanju

Queensland

Kabalbara[2]

Gabalbara[1]

Queensland

Kabikabi[2]

Gubbi Gubbi[1]

Queensland

Kadjerong[1][2]


Északi területek

Kaiabara[2]


Queensland

Kaiadilt[2]

Gayardilt[1]

Queensland

Kairi[2]

Gayiri[1]

Queensland

Kaititja[2]

Kaytej[1]

Északi területek

Kakadu[2]

Gagudju[1]

Északi területek

Kalaako[2]


Nyugat-Ausztrália

Kalali[2]

Kullilla[1]

Queensland

Kalamaia[2]

Kalaamaya[1]

Nyugat-Ausztrália

Kalibal[2]

Kalibal, Murwillumbah, Moorung-moobar

New South Wales

Kalibamu[2]


Queensland

Kalkadunga[2]

Kalkadoon,[1]Kalkatungu, Kalkutungu, Galgadungu, Kalkutung, Galgaduun

Queensland

Kambure[2]

Gamberre[1]

Nyugat-Ausztrália

Kambuwal[2]


Queensland

Kamilaroi[1][2]

Kamilarai, Kamilari, Kamilroi, Kamilrai, Kamularoi, Kaameelarrai, Komleroy, Gamilaroi, Kahmilaharoy, Kamilary, Gumilori Gummilroi Ghummilarai, Cumilri, Kimilari, Kamil, Comleroy, Camel Duahi, Yauan, Tjake, Gamilaraay, Goomeroi, Yuwaalaraay, Gamilaraay

Northern New South Wales, South Western Queensland

Kamor[2]


Északi területek

Kandju[2]


Queensland

Kaneang[2]

Kaniyang[1]

Nyugat-Ausztrália

Kangulu[2]

Gangulu

Queensland

Kanolu[2]


Queensland

Karadjari[2]

Karajarri[1]

Nyugat-Ausztrália

Karaman[2]


Északi területek

Karangpurru[1]


Északi területek

Karanguru[2]

Karangura[1]

Dél-Ausztrália

Karanja[2]


Queensland

Karawa[2]

Garawa[1]

Északi területek

Kareldi[2]

Kuthant[1]

Queensland

Karendala[2]


Queensland

Karenggapa[1][2]

Karengappa, Karrengappa, Kurengappa

New South Wales

Kariara[2]

Kariyarra[1]

Nyugat-Ausztrália

Karingbal[2]

Garingbal

Queensland

Kartudjara[2]

Mardu[1]

Nyugat-Ausztrália

Karuwali[1][2]


Queensland

Katubanut[2]

Gadubanud[1]

Victoria

Kaurareg[2]


Queensland

Kaurna[1][2]

Kaura (misprint), Coorna, Koornawarra, Nantuwara, Nantuwaru, Nganawara, Meljurna or Meyukattanna.

Adelaide

Kawadji[2]


Queensland

Kawambarai[2]

Kareingi, Karin, Kerinma, Karinma, Garengema, Garnghes, Kinenekinene, Kianigane, Keramin, Kemendok, Pintwa, Jungeegatchere

New South Wales

Kayimai


Manly, New South Wales

Kaytetye

Kartetye, Kartiji, Keytej, Katish

Északi területek

Keiadjara[2]


Nyugat-Ausztrália

Keinjan[2]


Queensland

Keramai[2]


Queensland

Kirrae[2]

Girai wurrung[1]

Victoria

Kitabal[2]

Kidabal, Dijabal, Kitta-bool, Kitabool, Kitapul, Gidabul, Gidjoobal, Kuttibul, Noowidal

New South Wales

Kitja[2]

Kija[1]

Nyugat-Ausztrália

Koa[2]

Guwa[1]

Queensland

Koamu[2]

Kooma[1]

Queensland

Koara[2]

Kuwarra[1]

Nyugat-Ausztrália

Koenpal[2]


Queensland

Koinjmal[2]

Guwinmal[1]

Queensland

Kokangol[2]


Queensland

Kokatha

Kokata[2], Kokatha Mula, Googatha

Dél-Ausztrália

Kokatja[2]

Kukatja[1], Kukati

Nyugat-Ausztrália

Koknar[1]


Queensland

Koko[2]


Queensland

Kokobididji[2]


Queensland

Kokobujundji[2]


Queensland

Kokoimudji[2]


Queensland

Kokojawa[2]


Queensland

Kokojelandji[2]

Kuku-yalanji[1]

Queensland

Kokokulunggur[2]


Queensland

Kokomini[1][2]


Queensland

Kokonjekodi[2]


Queensland

Kokopatun[2]


Queensland

Kokopera[2]

Koko-bera[1]

Queensland

Kokowalandja[2]


Queensland

Kokowara[2]

Kokowarra

Queensland

Kolakngat[2]


Victoria

Konbudj[1]


Északi területek

Konejandi[2]

Gooniyandi[1]

Nyugat-Ausztrália

Kongabula[2]

Gungabula[1]

Queensland

Kongkandji[2]


Queensland

Koreng[2]

Goreng[1]

Nyugat-Ausztrália

Korenggoreng[2]

Gureng Gureng[1]

Queensland

Korindji[2]

Gurindji[1]

Északi területek

Kotandji[2]

Ngandji[1]

Északi területek

Krauatungalung[2]


Victoria

Kujani[2]

Kuyani[1]

Dél-Ausztrália

Kukatja[2]

Luritja[1]

Északi területek

Kukatja[2]

Kukatj[1]

Queensland

Kuku Yulanji

Kuku Yulangi, Gugu Yulanji, Kuuku-yani[1]

Daintree Rainforest; from Port Douglas in the south, Cooktown in the north, Chillagoe in the west; Queensland

Kula[2]

Kula, Noolulgo, Kurnu, Gunu, Guerno, Kornu, Kornoo, Kuno, Guno, Gunu[1]

New South Wales

Kulumali[2]


Queensland

Kumbainggiri[2]

Kumbainggiri, Kumbainggeri, Kumbaingir, Kumbaingeri, Kumbangerai, Koombanggary, Koombainga, Coombangree, Coombyngura, Gumbaingar, Gunbaingar, Guinbainggri, Bellinger, Belingen, Nimboy, Woolgoolga, Orara, Gumbainggir[1], Gumbaynggir

New South Wales

Kundjey'mi[1]


Északi területek

Kungadutji[2]


Queensland

Kungarakan[2]

Kungarakany[1]

Északi területek

Kunggara[2]

Kurtjar[1]

Queensland

Kunggari[2]

Gunggari[1]

Queensland

Kungkalenja[2]


Queensland

Kunindiri[2]

Gunindiri[1]

Északi területek

Kunja[1][2]


Queensland

Kurrama[1]

Kurama[2], Gurama, Kerama, Karama, Korama, Kormama, Jana:ri, Jawunmara

Nyugat-Ausztrália

Kureinji[1][2]

Kareingi, Karin, Kerinma, Karinma, Garengema, Garnghes, Kinenekinene, Kianigane, Keramin, Kemendok, Pintwa, Jungeegatchere

New South Wales

Kuringgai [1]

Awabakal[2]

New South Wales

Kurnai[1][2]

Ganai, Gunai, Gunnai

Gippsland, Victoria

Kurung[2]


Victoria

Kutjal[2]


Queensland

Kutjala[2]


Queensland

Kuuku-ya'u[1]


Queensland

Kuungkari[1][2]


Queensland

Kuwema[1]


Északi területek

Kwantari[2]


Queensland

Kwarandji[2]


Északi területek

Kwatkwat[2]


Victoria

Kwiambal[2]

Koi, Kweembul, Quieumble, Queenbulla, Ngarabal

New South Wales

Kwini[1]


Nyugat-Ausztrália

L

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Laia[2]


Queensland

Lairmairrener[2]


Tasmania

Lamalama[1]


Queensland

Lanima[2]


Queensland

Larrakia

Larakia[1][2], Larrakeyah

Északi területek

Lardiil[2]

Lardil[1]

Queensland

Latjilatji[2]

Latie Latie[1]

Victoria

Lotiga[2]


Queensland

Lutnigh[1]


Queensland

M

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Madjandji[2]


Queensland

Madngela[2]


Északi területek

Madoitja[2]


Nyugat-Ausztrália

Maduwongga[2]


Nyugat-Ausztrália

Magatige[2]


Északi területek

Maya[1]

Maia[2]

Nyugat-Ausztrália

Maiawali[1][2]


Queensland

Maijabi[2]

Mayi-Yapi[1]

Queensland

Maikudunu[2]

Mayi-Kutuna[1]

Queensland

Maikulan[2]

Mayi-Kulan[1]

Queensland

Maithakari[2]

Mayi-Thakurti[1]

Queensland

Malak Malak[1]


Északi területek

Malantji[2]


Queensland

Malgana[2]

Malkana[1]

Nyugat-Ausztrália

Malgaru[2]


Nyugat-Ausztrália

Maljangapa[2]

Maljangpa, Malya-napa, Mulya-napa, Mulya-nappa, Mullia-arpa, Malynapa, Maljapa, Malyapa, Maljangaba, Karikari, Bulali, Bulali, Malyangaba[1]

New South Wales

Malngin[2]


Nyugat-Ausztrália

Malpa[1]

(Kalaako?)

Nyugat-Ausztrália

Mamu[2]

Morruburra (Dulgabara?)

Innisfail; from Murdering Point in the south to Tolga in the north, Queensland

Manbarra


Palm Island, Queensland

Mandandanji[1][2]


Queensland

Mandara[2]


Nyugat-Ausztrália

Manthi


Nyugat-Ausztrália

Mandjildjara[2]


Nyugat-Ausztrália

Mandjindja[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Mangarla

Mangala[1][2]

Nyugat-Ausztrália

Mangarai[2]

Mangarayi[1]

Északi területek

Mara[1][2]


Északi területek

Maranganji[2]

Margany

Queensland

Maranunggu[1]


Északi területek

Maraura[2]

Mareawura, Mareaura, Marowra, Marowera, Marraa Warree, Marrawarra, Waimbio, Wimbaja, Wiimbaio, Berlko, Ilaila, Barkindji

New South Wales

Marditjali[2]


Victoria

Mardudunera[2]

Martuthunira[1]

Nyugat-Ausztrália

Mariamo[2]


Északi területek

Maridan[2]


Északi területek

Maridjabin[2]


Északi területek

Marijedi[2]


Északi területek

Marimanindji[2]

Marramaninjsji[1]

Északi területek

Maringar[2]

Marringarr[1]

Északi területek

Marinunggo[2]


Északi területek

Marithiel[2]

Marrithiyel[1]

Északi területek

Mariu[2]


Északi területek

Marrago[2]


Queensland

Martu

Mardu

Nyugat-Ausztrália

Marulta[2]


Queensland

Matuntara[2]


Északi területek

Maung[1][2]


Északi területek

Maya

Maia[2]

Nyugat-Ausztrália

Mbewum[2]

Mbeiwum[1]

Queensland

Mbukarla[1]


Északi területek

Meintangk[2]


Dél-Ausztrália

Menthajangal[2]


Északi területek

Meru[1]

(Ngaiawang, Ngawait, Nganguruku, Erawirung?)

Dél-Ausztrália

Mian[2]

Miyan

Queensland

Milpulo[2]

Milpulko, Mailpurlgu, Mamba, Danggali

New South Wales

Mimungkum[2]


Queensland

Minang[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Mingin[1][2]


Queensland

Minjambuta[2]


Victoria

Minjungbal[2]

Minjangbal, Minyung, Minyowa, Gendo, Gando Minjang, Gandowal, Ngandowul, Cudgingberry

New South Wales

Miriwung[2]

Miriwoong[1], Miriuwong

Ord River, Nyugat-Ausztrália

Mirning[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Mitaka[2]

Mithaka[1]

Queensland

Mitjamba[2]

Mbara[1]

Queensland

Miwa[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Morowari[2]

Murawari, Murawarri, Murrawarri, Muruworri, Muruwurri, Murueri, Moorawarree, Marawari, Marawara, Muruwari[1]

New South Wales

Mpalitjanh[1]


Queensland

Muluridji[2]


Queensland

Muragan[2]


Queensland

Murinbata[2]

Murrinh-patha[1]

Északi területek

Muringura[2]


Északi területek

Murngin[2]


Északi területek

Murunitja[2]


Nyugat-Ausztrália

Muthimuthi[2]

Muti Muti, Mutte Mutte, Matimati, Madi-madi, Mataua, Moorta, Matthee-matthee, Bakiin, Madi Madi[1], Madhi Madhi

New South Wales

Mutjati[2]


Queensland

Mutpura[2]

Mudburra[1]

Északi területek

Mutumui[1][2]


Queensland

 

 

N

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Nakako[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Nakara[1][2]


Északi területek

Nana[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Nanda[2]

Nhanta[1]

Nyugat-Ausztrália

Nangah[1]


Északi területek

Nangatadjara[2]

Nyanganyatyara[1]

Nyugat-Ausztrália

Nangatara[2]


Nyugat-Ausztrália

Nanggikorongo[2]


Északi területek

Nanggumiri[2]

Ngan'giwumirri[1]

Északi területek

Nango[2]


Északi területek

Narangga[1][2]


Dél-Ausztrália

Narinari[2]

Nari Nari[1]

New South Wales

Naualko[2]

Nawalko, Ngunnhalgu, Unelgo, Bungyarlee, Wampandi, Wampangee, Wombungee, Barundji

New South Wales

Nauo[2]

Nawu[1]

Dél-Ausztrália

Nawagi[2]

Nyawaygi[1]

Queensland

Ngadadjara[2]

Ngatatjara[1], Ngaanyatjarra[1]

Nyugat-Ausztrália

Ngadjunmaia[2]

Ngatjumay[1]

Nyugat-Ausztrália

Ngadjuri[1][2]

Ŋadjuri

Dél-Ausztrália

Ngaiawang[2]


Dél-Ausztrália

Ngaiawongga[2]


Nyugat-Ausztrália

Ngaku[2]

Niungacko, Dainggatti, Dunghutti

New South Wales

Ngalakan[1][2]


Északi területek

Ngalea[1][2]


Dél-Ausztrália

Ngalia[2]


Északi területek

Ngaliwuru[1][2]


Északi területek

Ngaluma[2]

Ngarluma[1]

Nyugat-Ausztrália

Ngamba[2]

Ngambar, Ngeunbah, Biripi

New South Wales

Ngameni[2]

Ngamini[1]

Dél-Ausztrália

Ngandangara[2]


Queensland

Ngandi[1][2]


Északi területek

Ngan'gikurunggurr[1]


Északi területek

Nganguruku[2]


Dél-Ausztrália

Ngarabal [1][2]

Ngarabul, Ngarrabul, Narbul, Marbul

New South Wales

Ngaralta[2]


Dél-Ausztrália

Ngardi[2]

Ngarti[1]

Északi területek

Ngardok[2]


Északi területek

Ngarigo [1][2]

Ngarego, Ngarago, Garego, Currak-da-bidgee, Ngarigu, Ngarrugu, Ngarroogoo, Murring, Bemeringal, Guramal, Gurmal, Bradjerak, Bombala, Menero, Cooma

New South Wales

Ngarinjin[2]

Ngarinyin[1]

Nyugat-Ausztrália

Ngarinman[1][2]


Északi területek

Ngarkat[2]

Ngargad[1]

Dél-Ausztrália

Ngarla[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Ngarlawongga[2]

Ngalawangka[1]

Nyugat-Ausztrália

Ngarrindjeri[1]

Raminyeri (or Ramindjeri)

Lower Murray River

Ngaro[2]


Queensland

Ngathokudi[2]


Queensland

Ngatjan[2]


Queensland

Ngaun[2]

Ngawun[1]

Queensland

Ngawait[2]


Dél-Ausztrália

Ngewin[2]


Északi területek

Nggamadi[2]


Queensland

Ngintait[2]


Dél-Ausztrália

Ngoborindi[2]

Nguburinji[1]

Queensland

Ngolibardu[2]


Nyugat-Ausztrália

Ngolokwangga[2]


Északi területek

Ngombal[2]

Ngumbarl[1]

Nyugat-Ausztrália

Ngormbur[2]

Ngombur[1]

Északi területek

Ngugi[2]


Queensland

Ngulungbara[2]


Queensland

Ngunawal [1][2]

Ngunuwal, Ngoonawawal, Wonnawal, Nungawal, Yarr, Yass, Lake George, Five Islands, Molonglo, Gurungada

Australian Capital Territory

Ngundjan[2]

Kunjen[1]

Queensland

Ngurawola[2]


Queensland

Ngurelban[2]

Ngurraiillam[1]

Victoria

Nguri[1][2]


Queensland

Ngurlu[2]


Nyugat-Ausztrália

Ngurunta[2]


Dél-Ausztrália

Niabali[2]


Nyugat-Ausztrália

Nimanburu[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Ninanu[2]


Nyugat-Ausztrália

Njakinjaki[2]

Nyaki-Nyaki[1]

Nyugat-Ausztrália

Njamal[2]

Nyamal[1]

Nyugat-Ausztrália

Njangamarda[2]

Nyangumarda[1]

Nyugat-Ausztrália

Njikena[2]

Nyikina[1]

Nyugat-Ausztrália

Njulnjul[2]

Nyul Nyul[1]

Nyugat-Ausztrália

Njunga[2]


Nyugat-Ausztrália

Njuwathai[2]


Queensland

Noala[2]

Nhuwala[1], Nhuwala-palyku

Nyugat-Ausztrália

Nokaan[2]


Nyugat-Ausztrália

Noongar

Njunga, Nyoongar, Nyungar, Noongar. Comprises dialectical groups: Amangu, Juat, Balardong, Njunga, Njakinjaki, Wilman, Pindjarup, Pibelman (Bibulmun, Bibbulmun), Keneang, Minang (Menang), Koreng, Warandi, Whadjuk, Wujdari.

South-western Nyugat-Ausztrália

Norweilemil[2]


Északi területek

Nuenonne[1]

South east

Tasmania

Nukunu[1][2]


Dél-Ausztrália

Nunggubuju[2]

Nunggubuyu[1]

Északi területek

Nunukul[2]


Queensland

O

Group name

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Oitbi[2]


Északi területek

Ola[2]

Worla[1]

Nyugat-Ausztrália

Olkolo[2]


Queensland

Ombila[2]


Queensland

Ongkarango[2]

Unggarangi[1]

Nyugat-Ausztrália

Ongkomi[2]

Unggumi[1]

Nyugat-Ausztrália

Otati[2]


Queensland

P

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Pakadji[2]


Queensland

Pandjima[2]

Banjima[1]

Nyugat-Ausztrália

Pangerang[2]


Victoria

Pangkala[2]

Banggarla[1]

Dél-Ausztrália

Paredarerme[1]

Oyster Bay

Tasmania

Parundji[2]

Paruindji, Paruindi, Paruinji, Paroinge, Barundji[1], Barungi, Bahroonjee, Baroongee, Bahroongee, Barrengee, Parooinge, Barunga

New South Wales

Paiyungu[2]

 ?

 ?

Peerapper[1]


Tasmania

Peramangk[1][2]


Dél-Ausztrália

Pibelmen[1][2]

Bibbulman

Nyugat-Ausztrália

Pilatapa[2]

Pirlatapa[1]

Dél-Ausztrália

Pindiini[2]


Nyugat-Ausztrália

Pindjarup[2]

Pinjareb, Pinjarup[1]

Nyugat-Ausztrália

Pini[2]


Nyugat-Ausztrália

Pintupi[1]

Pintubi, Bindubi, Bindibu, Bindubu

Északi területek

Pitapita[2]

Pitta-Pitta[1]

Queensland

Pitjantjatjara[1]

Pitjantjara, Pitjandjara[2]

Középl-Ausztrália

Pitjara[2]

Bidjara[1]

Queensland

Pongaponga[2]


Északi területek

Pontunj[2]


Queensland

Portaulun[2]


Dél-Ausztrália

Potaruwutj[2]


Dél-Ausztrália

Potidjara[2]


Nyugat-Ausztrália

Punaba[2]

Punuba[1]

Nyugat-Ausztrália

Puneitja[2]


Északi területek

Punthamara[2]


Queensland

Pyemmairre[1]

North East

Tasmania

R

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Rakkaia[2]


Queensland

Ramindjeri[2]


Dél-Ausztrália

Rembarunga[2]

Rembarnga[1]

Északi területek

Ringaringa[2]


Queensland

Rungarungawa[2]


Queensland

S

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Spinifex people

Pila Nguru

Nullarbor Plain

T

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Tagalag[2]

Takalak[1]

Queensland

Tagoman[2]


Északi területek

Taior[2]

Thaayorre[1]

Queensland

Talandiji

Thalanyji[1], Talandji[2]

Nyugat-Ausztrália

Tanganekald[2]


Dél-Ausztrália

Targari[2]

Tharrgari[1]

Nyugat-Ausztrália

Taribelang[2]


Queensland

Tatitati[2]

Dadi Dadi[1]

Victoria

Tatungalung[2]

Tatungoloong

Victoria

Taungurong[1][2]


Victoria

Tedei[2]


Nyugat-Ausztrália

Tenma[2]


Nyugat-Ausztrália

Tepiti[2]


Queensland

Teppathiggi[1]

Tepiti[2]

Queensland

Tharawal [1][2]

Darawal, Carawal, Turawal, Thurawal, Thurrawal, Thurrawall, Turuwal, Turuwul, Turrubul, Tutuwull, Ta-ga-ry, Five Islands

New South Wales

Thaua[2]

Thawa, Tauaira, Thurga, Thoorga, Durga, Dhurga, Tharawal, Tadera-manji, Guyanagal, Guyangal-yuin, Murring, Katungal, Baianga, Paienbera

New South Wales

Thereila[2]


Queensland

Thiin[1]


Nyugat-Ausztrália

Tirari[2]

Dhirari[1]

Dél-Ausztrália

Tjalkadjara[2]

Tjalkanti[1]

Nyugat-Ausztrália

Tjapukai[2]


Queensland

Tjapwurong[2]

Djabwurung[1]

Victoria

Tjeraridjal[2]


Nyugat-Ausztrália

Tjial[2]


Északi területek

Tjingili[2]

Jingili[1]

Északi területek

Tjongkandji[2]

Tjungundji[1]

Queensland

Tjupany[1]


Nyugat-Ausztrália

Tjuroro[2]

Jurruru[1]

Nyugat-Ausztrália

Tommeginne[1]

North

Tasmania

Toogee[1]

South West

Tasmania

Totj[2]


Queensland

Tulua[2]


Queensland

Tunuvivi[2]

Tiwi[1]

Északi területek

Tyerremotepanner[1]

North Midlands

Tasmania

U

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Ualarai [2]

Yualarai, Yualloroi, Yowaleri, Uollaroi, Youallerie, Yualari, Yualai, Yerraleroi, Yowalri, Euahlayi, Juwaljai, Yuwalyai, Wallarai, Wolleroi, Walleri, Wollaroi, Noongahburrahs, Yuwaalaraay Yuwaaliyaay

New South Wales

Umbindhamu[1]

Barungguan[2]

Queensland

Umede[2]

Umida[1]

Nyugat-Ausztrália

Umpila[1]

Ombila[2]

Queensland

Undanbi[2]


Queensland

Unjadi[2]


Queensland

Uutaalnganu[1]


Queensland

W

Nyelvcsoport

A törzs / csoport alternatív neve

Földrajzi elhelyezkedés

Wadere[2]


Északi területek

Wadikali[2]

Wadigali[1], Evelyn Creek

New South Wales

Wadja[2]

Wadjigu[1]

Queensland

Wadjabangai[2]


Queensland

Wadjalang[2]

Dharawala[1]

Queensland

Wadjari[2]

Watjarri[1]

Nyugat-Ausztrália

Wagiman[1]

Wagoman[2]

Északi területek

Wailpi[2]


Dél-Ausztrália

Wakabunga[1][2]


Queensland

Wakaja[2]

Wakaya[1]

Északi területek

Wakaman[2]


Queensland

Wakara[2]


Queensland

Wakawaka[2]

Waka Waka[1]

Queensland

Walangama[1][2]


Queensland

Walbanga[2]

Thurga, Thoorga, Bugellimanji, Bargalia, Moruya

New South Wales

Walgalu[2]

Walgadu, Wolgal, Wolgah, Tumut, Tumut River people, Guramal, Gurmal

New South Wales

Waljen[2]


Nyugat-Ausztrália

Walmadjari[2]

Walmatjarri[1]

Nyugat-Ausztrália

Walmbaria[2]


Queensland

Walpiri[2]

Warlpiri[1]

Északi területek

Walu[2]


Északi területek

Waluwara[2]

Warluwarra[1]

Queensland

Wambaia[2]

Wambaya[1]

Északi területek

Wanamara[2]

Wunumara[1]

Queensland

Wandandian[2]

Wandandian, Tharumba, Kurialyuin, Murraygaro, Jervis Bay

New South Wales

Wandarang[2]


Északi területek

Wandjira[2]


Északi területek

Wangaaybuwan

Wongaibon, Ngemba, Ngeumba, Ngiumba

New South Wales

Wangan[1][2]


Queensland

Wangkathaa[1]


Nyugat-Ausztrália

Wanji[2]

Waanyi[1]

Északi területek

Wanjiwalku[2]

Weyneubulkoo, Wonipalku, Wanyabalku, Wonjimalku, Pono, Pernowie, Pernowrie, Kongait, Tongaranka, Wandjiwalgu[1]

New South Wales

Wanjuru[2]


Queensland

Wanman[2]


Nyugat-Ausztrália

Warakamai[2]


Queensland

Waramanga[2]

Warumungu[1]

Északi területek

Wardal[2]


Nyugat-Ausztrália

Wardaman[1][2]


Északi területek

Wardandi[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Wargamaygan[1]

Warakamai[2]

Queensland

Wariangga[2]

Warriyangga[1]

Nyugat-Ausztrália

Warkawarka[2]


Victoria

Warki[2]


Dél-Ausztrália

Warlmanpa[1]


Dél-Ausztrália

Warray[1]


Északi területek

Warungu[2]


Queensland

Warwa[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Wathaurung[2]

Wathawurrung, Wada Warrung, Wathaurong[1]

Geelong

Watiwati[2]

Wadi Wadi[1]

Victoria

Watta[2]


Északi területek

Waveroo[1]


New South Wales

Wawula[1]


Nyugat-Ausztrália

Wayilwan

Wailwan[1], Weiwan, Wilwan, Wallwan, Wailwun, Waal-won, Wile wile, Wali, Waljwan, Ngiumba, Weilwan[2]

New South Wales

Wembawemba[2]

Wambawamba, Wamba Wamba, Womba, Weumba, Waamba, Waimbiwaimbi, Gourrmjanyuk, Gorrmjanyuk, Wemba Wemba[1]

New South Wales

Wenamba[2]


Nyugat-Ausztrália

Wenambal[2]


Nyugat-Ausztrália

Weraerai[2]

Wiraiarai, Weraiari, Wirri-wirri, Wirraarai, Warlarai, Wolroi, Wolleri, Waholari, Wolaroo, Walarai, Juwalarai, Walari, Wolaroi, Woolaroi, Ginniebal

New South Wales

Whadjuk[2]

Wadjuk, Whajook, Wadjug, Wajuk[1]

Nyugat-Ausztrália

Widi[2]


Nyugat-Ausztrália

Widjabal[2]

Noowidal, Nowgyujul, Waibra, Ettrick, Watji, Watchee

New South Wales

Wiilman[1][2]

Weelman, Wilman

Nyugat-Ausztrália

Wik[1][2]

Wikapatja, Wikatinda, Wikepa, Wik-kalkan, Wiknatanja, Wikianji, Mimungkum, Wikmean, Wikampama

Queensland

Wikampama[2]


Queensland

Wikapatja[2]


Queensland

Wikatinda[2]


Queensland

Wikepa[2]


Queensland

Wikianji[2]


Queensland

Wik-kalkan[2]


Queensland

Wikmean[2]


Queensland

Wikmunkan[2]


Queensland

Wiknantjara[2]


Queensland

Wiknatanja[2]


Queensland

Wilawila[2]


Nyugat-Ausztrália

Wilingura[2]


Északi területek

Wiljakali [2]

Wilyakali, Wiljali[1], Wiljagali, Bo-arli, Bulali, Wilyali, Wilyakali

New South Wales

Winduwinda[2]

Winda Winda[1]

Queensland

Wiradjuri [1][2]

Wiradyuri Wiradhuri Wiraduri, Wiradjeri, Wirrajerre, Wiradhari Wirra-dhari Wirradhurri, Wirraijuri, Wirrathuri Wiradthuri, Wiradtheri Wirathere, Wira-durei, Wira-shurri, Wirradgerry, Woradjeri Wooradjeri, Woorajuri, Woradjerg, Wirotheree, Wiratheri, Wi-ra jer-ree, Wirrai Durhai, Wagga

Central New South Wales

Wirangu[1][2]


Dél-Ausztrália

Wirdinja[2]


Nyugat-Ausztrália

Wiri[2]


Queensland

Wirngir[2]


Nyugat-Ausztrália

Wodiwodi[2]

Woddi Woddi, Illawarra, Tharawal

New South Wales

Wogait[2]


Északi területek

Wooptang[2]

Wooptang Woobla

Nyugat-Ausztrália

Wongaibon[1]

Wongai-bun, Wongabon, Wonghibone, Wonjhibon, Wonjibone, Wongi-bone, Wonghi, Wungai, Wuzai, Wozai, Mudall, Wangaaybuwan

New South Wales

Wongkadjera[2]


Queensland

Wongkamala[2]

Wangkamana[1]

Északi területek

Wongkanguru[2]

Wangkangurru[1]

Dél-Ausztrália

Wongkumara[2]

Wangkumara[1]

Queensland

Wonnarua[1][2]

Wonnuaruah, Wannerawa, Wonarura, Wonnah

Hunter Valley

Worimi [1][2]

Warrimee, Warramie, Gadang, Kattang, Kutthung, Guttahn, Cottong, Wattung, Watthungk, Kutthack, Gingai, Gringai, Gooreenggai, Port Stephens tribe

New South Wales

Worora[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Wotjobaluk[2]

Wotjoballuk, Wergaia[1]

Victoria

Wudjari[1][2]


Nyugat-Ausztrália

Wulgurukaba[2]


Queensland

Wulili[2]

Wuli-wuli[1]

Queensland

Wulpura[2]


Queensland

Wulwulam[2]


Északi területek

Wunambal[2]

Wunambul[1]

Nyugat-Ausztrália

Wuningargk[1]


Északi területek

Wurango[2]


Északi területek

Wurundjeri[2]

Wirundjeri, Woiworung[1], Woiwurrong

Melbourne

Wuthathi


Queensland

 

Nevek forrásai:

[1] Aboriginal Australia Map, David Horton (ed.), 1994 published in The Encyclopedia of Aboriginal Australia by AIATSIS.

[2] Norman Tindale's "Catalogue of Australian Aboriginal Tribes"

 

Szerző által felhasznált források

http://www.emlekezes.eoldal.hu/cikkek/ausztralia-oslakosai--_-az-aboriginalok.html

http://termtud.akg.hu/okt/9/australia/1autf.htm

http://vilagom.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=132539

http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/civilizacio/ausztralia-oslakosai

http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Indigenous_Australian_group_names#endnote_2none