Az EU Duna Régió Stratégiájához kapcsolódó első zöld minikonferencia a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Dísztermében került megrendezésre 2013. október 8-án, ahol a Nemzeti Kiválóság Projektiroda által felkért előadók tartottak előadásokat három fő témakörben:
- A Duna-menti országok és a körülötte élő népek
- A Duna-menti országok gazdasága
- Környezetvédelem, fenntartható fejlődés
A konferencia előadások elérhetőek a www.nemzetikivalosag.hu-n.
A konferencia előzménye:
Az EU Duna Régió Stratégiája (DRS) a Duna vízgyűjtő területéhez tartozó régiók és országok makroregionális fejlesztési stratégiája és akcióterve. Egyszerre célozza a dunai makrorégió fenntartható fejlesztését, természeti területeinek, tájainak és kulturális értékeinek védelmét. Az Európai Tanács 2009. júniusi felkérése alapján az Európai Bizottság 2010 decemberében tett javaslatot a DRS-re, amelynek elfogadása a 2011. évi soros magyar EU-elnökség alatt történt meg.
A konferenciát Dr. Domahidi Ákos, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem kancellárja nyitotta meg, majd Medgyesi Balázs, a Duna Régió Stratégiáért felelős kormánybiztos tartott bevezető előadást.
A konferencia első részében Vadász Fruzsina az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemről beszélt a nemzetközi vízi együttműködésekről. Előadásában párhuzamot vont a Közép-Kelet Európa és Dél-kelet Ázsia között, ahol a hasonlóak a gazdasági-politikai adottságok és a Dunához hasonlóan a Mekong köti össze a különböző, felzárkózásra szoruló államokat. Az együttműködés mindkét területen főként a közlekedés és a környezetvédelem kapcsán zajlik. Érdekesség, hogy a Duna mentén már a 19. század elején megindult a közös gondolkodás az európai folyók szabadon hajózhatósága kapcsán, míg a Mekongnál az együttműködés első lépése csak a 1950-es évek végére tehető.
Dr. Hardi Tamás a győri Széchenyi István Egyetemről a Duna, mint vízi út elmúlt 200 évéről beszélt. Megtudhattuk, hogy a földrajzi adottságok mellett a geopolitikai tényezők hogyan befolyásolták a vízi szállítás kihasználtságát. Az előadásban rengeteg, a területet bemutató térképet és a Dunával kapcsolatos adatot tanulmányozhattunk. Érdekesség például, hogy a Duna vizének származási ország szerinti megoszlása alapján Ausztria a legfőbb vízforrás (22%), ezek után a legnagyobb forrás Románia (18%) és Németország (15%). Megtudhattuk, hogy 1950-ben Budapest volt a legforgalmasabb kikötő a Dunán, míg 2005-ben csak a 9. helyet kaparintotta meg (1. helyezett a romániai Galac). Az előadás tanulságaként az derült ki, hogy a geopolitikai lehetőségek és gazdasági hatalom a történelem során csak ritkán esett egy időszakra, ezért a folyó nem tudta azt az infrastrukturális bázist nyújtani, amire szükség lett volna.
A konferencia második részében fókuszba a versenyképesség került. Pelle Anita a Szegedi Tudományegyetemről megmutatta, hogy a Duna Régió Stratégia országai között versenyképességi szempontból igen nagy eltérések mutatkoznak. Kiderült, hogy a WEF (World Economic Forum) 2013-14-es versenyképességi listáján Magyarország csak a 63., míg Németország a 4. A DRS országok közül a 80. hely fölötti helyet foglal el Ukrajna, Bosznia-Hercegovina, Moldova és Szerbia. Magyarországon a problémás faktorok közé tartozik a finanszírozáshoz való hozzájutás és a politikai instabilitás, az innováció kapcsán pedig például a kutatóegyetemek rangsora és az ipar-kutatás együttműködése.
Varga János (Kodolányi János Főiskola) előadásában hangsúlyozta, hogy ma már nem az egyes vállalatokat kell a gazdaság alapegységeinek tekinteni, hanem vállalatok együtteseit. Sokkal sikeresebbé és versenyképesebbé válhat az a gazdaság, amelyben együttműködésre képes gazdasági szereplők vannak. Ugyanakkor a Duna-régió versenyképessége jelentősen elmarad a nyugat-európai országokétól. Az EU-27 országai közül Magyarország versenyképességi szempontból például hátulról a 4. Az együttműködések kialakulását nehezíti, az individualista hozzáállás (Magyarországon a legnagyobb a régióban), a félelem a változástól, bizonytalanságtól, a tudás megosztásának korlátozott lehetősége, a társadalmi tőke gyengesége, a korrupció. Ugyanakkor remélhetőleg megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyek építően szolgálják a régió fejlődését.
A konferencia harmadik része a környezetvédelemről szólt. Dr. Tóth Eszter (Pannon Egyetem) a klímaváltozás és a földhasználat váltás talajokra gyakorolt hatásáról beszélt. Az elmúlt években hazánkban is megszaporodtak a szélsőséges időjárási helyzetek, pl. 2013-ban a tavaszi hosszú hótakarót és belvizet a nyáron árvíz majd aszály követte. Magyarországon a talajok 43%-ának kedvezőtlenek a vízgazdálkodási tulajdonságai, ami szélsőségesen nagy homoktartalomban, nagy agyagtartalomban, szikesedés, láposodás vagy sekély termőrétegként nyilvánul meg. Ugyanakkor ennek oka nem csak a klíma, hanem az emberi tevékenység is pl. a hagyományos ártéri gazdálkodás megszűnése a folyószabályozás által. Régebben ráengedték a vizet a talajokra, ennek megszűnésével azonban megszűnt a víztartalék képzése és a szerves anyag utánpótlás. Szintén káros hatású a mezőgazdasági termelés szerkezetének átalakulása pl. a Szentendrei szigeten, ahol a hagyományos nagyüzemi termelés megszűnésével kisméretű, nadrágszíjparcellákat alakítottak ki. Itt sok helyen intenzív (nagy vízigényű) epertermelés folyik, amely a nitrogén terhelés által is veszélyezteti a Budapest ivóvizének 70%-át adó, a Szentendrei-szigeten található parti szűrésű kutakat. Harmadik fontos tényező a földhasználat váltás, például a hegyvidékeken történő erdőirtások, melyek következtében a növényzet talajvédő funkciója elvész és a talajok vízvisszatartó képessége csökken, valamint a gyepek termelésbe vonása.
Az előadó saját kutatását is bemutatta: az üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedéséért a mezőgazdaság is felelős a fosszilis tüzelőanyagok égetése mellett. A mezőgazdaság hatásának részei a földhasználat váltás, az energiafelhasználás és szállítás, valamint a talajművelés maga. A kutató a különböző talajművelés típusok (szántás, direktvetés, sekély kultivátor, mély kultivátor, tárcsázás, tárcsázás mélylazítással) hatását vizsgálta a talaj vízháztartására, hő forgalmára és CO2 kibocsátására. Kimutatta, hogy a szántás során 30 cm-nél kialakuló zárt réteg megakadályozza a nedvesség felfele mozgását, valamint hogy a CO2 mennyisége esőzések után megnövekedik.
A konferencia utolsó előadója Varju József volt a Nyugat-Magyarországi Egyetemről, aki a szigetközi hódokról mesélt előadásában. A Bős-Nagymarosi vízlépcső építésének problémái csak 1995-re oldódtak meg a dunacsúnyi létesítménnyel, mely a Szigetköz vízpótlását biztosítja. A csökkenő vízszintingadozás pozitív hatással volt: a náddal borított területek növekedésével a madárközösségek gyarapodásnak indultak, a tartós elöntések, pangó vizes területek megszűnése megadta az erdőnevelés lehetőségét és az élettér növekedés hatására megindult az emlősök gyarapodása. Negatív következményként megemlíthető a halak ívó területeinek csökkenése. A hód a 19. század derekán tűnt el Magyarországról, majd 120 évvel később jelent meg újra, és mára komplex közösség alakult ki. A hód elterjedése azonban konfliktusokat generál, mivel egy igazi „ökológiai mérnök”, az emberen kívül az egyetlen élőlény a Földön aki gátak építésére és vízszintszabályozásra képes (akár a világűrből is látható méretű hódvárak kialakításával). A hód esetében állományszabályozásra van szükség, mivel természetes ellensége nincsen, de az erdők kirágásával jelentős károkat okoz. Magyarországon ma egyedülálló populációdinamikai esemény zajlik: a hód és a délről érkező aranysakál, ami a hód potenciális ragadozója egyszerre és természetes módon települ vissza a nyugati területekre.
