Cink

Vegyjel: Zn

A talajban a cink általában Zn²⁺ ion formában fordul elő, de más ionos és szerves vegyületei is ismertek. A cink a talajokban leginkább az alumínium- és vas-oxidokhoz, illetve az agyagásványokhoz kötött. A növények általában a vízoldható és a könnyen kicserélhető formáit veszik fel. Ez a talajban lévő cinktartalomnak általában csak kis része, de a savanyú talajban ez az arány lényegesen nagyobb, mint a semleges vagy lúgos kémhatású talajokban. A talajba került cink az egyik legkönnyebben felvehető, és ezért a legveszélyesebb nehézfém. A fokozatosan növekvő cinkterhelést a bányászat, a kohászat, a fosszilis tüzelőanyagok elégetése (légköri ülepedés), illetve a mezőgazdasági tevékenység okozza. Embernél kis koncentrációban esszenciális elem, gyakori a hiánybetegség, mivel a szervezetben nem raktározódik, így napi utánpótlása igen fontos. A cinkhiány legfontosabb tünetei: növekedési visszamaradás, fejletlen herék, bőrelváltozások, étvágytalanság, szellemi fásultság, késleltetett sebgyógyulás. Ha viszont túl sok cink kerül a szervezetbe, akkor az mérgezési tüneteket okoz. A ZnCl₂ bizonyítottan mérgező hatású, míg a ZnSO4 tönkreteszi a fogakat.

A mikroorganizmusok nagy része érzékeny a cinkre.

A növények számára a cink kis koncentrációban esszenciális mikroelem, mivel számos enzim alkotórésze és aktivátora. Szabályozza a szénhidrátok átalakulását és az oxidációs folyamatokat. Legtöbb növény érzékeny a cinkre, egyes növényeknél más meglepően kis koncentrációk mellett is tapasztalhatók toxicitási tünetek. A cinkfeleslegre a legtöbb növényfaj hozamcsökkenéssel reagál, a növények fejlődése megáll. talajszennyezés esetén a cink elsősorban a növények gyökerében akkumulálódik.

Háttérértéke Magyarországon: talajban 100 mg/kg; felszín alatti vizekben: 65 μg/liter. szennyezettségi határérték (rendelet szerint) talajra: 250 mg/kg; felszín alatti vizre: 200 μg/liter.