A képen a közönséges fülbemászó (Forticula auricularia) látható felülnézetből (balra: hím; jobbra: nőstény).
Rendszertani besorolás:
Ország (Regnum): Állatok (Animalia)
Törzs (Phylum): Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály (Classis): Rovarok (Insecta)
Rend (Ordo): Fülbemászók (Dermaptera)
Család (Familia): Forficulidae
Nem (Genus): Forficula
Faj (Species): Közönséges fülbemászó (Forticula auricularia)
(BugGuide, 2011)
Elterjedés:
Günther, Hannemann, Hieke, Königsmann és Schumann (1970) szerint a behurcolásnak köszönhetően mára az egész Földön elterjedt, hiszen a legtöbb helyen képes volt alkalmilag megtelepedni, majd meghonosodott fajjá válni.
Megjelenés:
A közönséges fülbemászó kifejtett állapotában 10-16 mm hosszú, gesztenyebarna, vöröses fejű, sárgás lábú, sárgás-olajzöld szárnyfedőjű rovar (Günther et al, 1970).
A hím ollói kampósak (fogazottak), míg a nőstényéi majdnem egyenesek (Brehm, 2000).
Életmód:
A többi fajtársához hasonlóan a Forticula auricularia is alkonyati, illetve éjszakai állat. A nappalt a természetben lehullott falevelek, fakérgek alatt töltik, de az ember által épített környezetben is megtalálja a számára megfelelő alvóhelyeket, például régóta földön heverő tárgyak alatt. Annak ellenére, hogy képes repülni, szinte sosem figyelhető meg a levegőben (Günther et al, 1970). Búvóhelyein társas életet él (Brehm, 2000).
Táplálékszerzéskor nem szorítkozik csupán a talajra, hanem magasan felmászik a bokrokra, fákra is. A rend (Dermaptera) tagjaihoz hasonlóan a közönséges fülbemászó is mindenevő. Táplálékai lehetnek például szirmok, porzók, bibék, gyümölcsök, algák, mohák, gombák, de legyengült, vagy elpusztult rovarokat is elfogyaszt (Günther et al, 1970).
Ősszel a lárvák és a kifejlett állatok is visszahúzódnak téli szállásukra, általában 5-15 cm mély földalatti lyukakba, amelyeket rendszerint maguk ássák ki. Ha a páratartalom megfelelő a számukra (70-90%) akkor, ilyen körülmények között több hónapot is képesek átvészelni a hideg időben (Günther et al, 1970).
A fülbemászóknak sok ellensége van, például ragadozó rovarok, madarak, pókok, de egyes légyfajok is veszélyesek lehetnek rájuk. Támadás esetén gyorsan szűk helyre vonul és meglapul, vagy potrohát felhajlítja, és fogóit ütésre, csípésre készíti, miközben bűzös váladékot bocsát ki (Günther et al, 1970).
Az élősködői közül a férgeket kell kiemelnünk. Egy Ontarióban elvégzett 2 éves kutatás folyamán a fülbemászók 10-63%-át sikerült megfertőzni egy hengeresféreggel, a Mermis nigrescens-el (Wilson, 1971).
Tömegesen elszaporodva kárt okozhat a dísznövények virágjaiban, gyümölcsöskertekben. A kukorica címerének megrágásával is jelentős hozamkiesést okozhat. Továbbá egyes penészgombák spóráit is átviheti az egyik növényről a másikra (Günther et al, 1970).
Mindezek mellett számos kártevő rovar ragadozója is lehet. A levéltetveken, a pajzstetveken kívül az almamoly és a vértetű egyedszámát is csökkentheti (Nagy és Szentkirályi, 1989). Megfelelő odafigyeléssel tehát hasznosíthatjuk a fülbemászókat a gyümölcsösökben is, ha szabályozzuk a populációjukat, és a gyümölcs érésekor eltávolítjuk a mesterséges lakhelyüket a fák közeléből, így a számunkra pozitív hatások kihasználása mellett el tudjuk kerülni az esetleges károkat.
Életciklus:
Közép-Európában az idős lárvák (nimfák) július végén vedlenek imágóvá. A párzás szeptember és október folyamán történik akár különböző partnerekkel is. Ha a nőstény a hideg beköszöntével visszavonul áttelelő helyére, szállását gyakran megosztja egy hímmel, amellyel az enyhébb napokon újból párzik. A hideg hatására kialszanak a párzási ösztönök, és csak a márciusi felmelegedéssel térnek vissza véglegesen.
A párzás általában a reggeli és az esti órákban történik. A hím párzási szándékát a csápjai, illetve potroha mozgatásával fejezi ki. Nősténnyel való találkozáskor, összecsukott fogójú potrohvégét a nőstény potroha alá csúsztatja, eközben 180 fokkal elforgatja azt annak hossztengelye körül. A cerkuszoknak (fartoldalékoknak) fontos szerepük van a potrohok megfelelő egymásra helyezésében. Párzás közben, tehát ellenkező irányba tekintenek. A nász akár több óráig is eltarthat.
A nőstény a 20−80 ovális petéit lerakhatja már november-decemberben, de a március a legjellemzőbb (a peték a nőstény által épített lakócső végébe kerülnek). Kedvező körülmények esetén a nőstények júniusban másodszor is petézhetnek, de az imágók élettartama sosem több egy évnél.
A fülbemászóknál megfigyelhető az ivargondozás is, a nőstény őrzi utódait azok második vedléséig. Legfontosabb mozzanata viszont az, hogy időközönként végignyalogatja a petéket, ezzel megakadályozva a gombatámadást és a kiszáradást. Ha a petemakra valamilyen okból kifolyólag megrongálódik, a nőstény új járatot ás, és a petéit átcipeli abba.
Az embrionális fejlődés a hőmérséklettől függően 2-8 hétig tart (kivéve a már késő ősszel lerakott petéket). Az apró lárvák a fejükön kifejlődött tojástörő foggal törik fel a peteburkot. A kikelt állat nem különbözik jelentősen a kifejlett példányoktól. A lárvák 5-6 hónap elteltével érik el az imágó állapotot (kivéve, ha beköszönt a hideg idő, ekkor elsőnek áttelelnek). A közönséges fülbemászó összesen ötször vedlik, amelyek során egyre jobban hasonlít egy kifejtett példányhoz. (Günther et al, 1970)
Brehm, A.E. (2000): Az állatok világa, Digitális kiadás: Arcanum Adatbázis Kft. http://mek.niif.hu/03400/03408/html/2671.html (2011. február 17.)
BugGuide (2011): Species Forficula auricularia - European Earwig. http://bugguide.net/node/view/23281 (2011. február 17.)
Günther, K., Hannemann, H.J., Hieke, F., Königsmann, E. és Schumann, H. (1970): Urania Állatvilág – Rovarok, Gondolat Kiadó, Budapest.
Nagy Z.L. és Szentkirályi F. (1989): Fülbemászók. In: Balázs K. és Mészáros Z. (1989, szerk.): Biológiai védekezés természetes ellenségekkel, Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat, Budapest, pp. 68-71.
Wilson, W.A. (1971): Nematode occurrence in Ontario earwigs (Nematoda: Dermaptera). In: Canadian entomologist 103., pp. 1045-1048.