A Diplurák nagyon gyengéd, fehéres vagy sárgás színű állatkák, amelyek mindig a nedves földben kövek, vagy korhadó növényi részek alatt, korhadó, nedves fában élnek és e mellett rendkívül fénykerülők. Szemük soha sincs, de van egy pár sokízű csápjuk, amelyet reszketve, tapogatva ide-oda mozgatnak. Szájrészeik „entotrophok”, mert rágójuk és állkapcsuk nem ízületileg van összekötve a fej külső falával, mint a többi rovarokon, hanem alaprészeivel a fej belsejébe van bemélyesztve, úgyhogy csak a hegyük nyúlik ki. Alsó ajkuk nagyrészt összenőtt a fej falának a szomszédos részeivel. Minden Diplurának háromszelvényes tora, hat lába, megnyúlt, világosan tízszelvényű potroha és ennek végén mindig két hosszú fartoldaléka (cerci) van.
Táplálékuk különböző bomló hulladékokból, állati és növényi lágy anyagokból áll. Malpighi-edényeik gyakran hiányzanak. A lélekzést a tracheákon és a fínom bőrön kívül vékonyfalú ventrális zacskók végzik, amelyek párosával a potrohszelvények hasoldalán helyezkednek el és rendesen be vannak húzódva. Nagyon nedves levegőben vér duzzasztja meg őket, úgyhogy hólyagszerűen előbuggyannak.
Az egész földön mindenfelé elterjedt a Campodeidae-család. Az idetartozó rovarok gyengéd, csak néhány mm hosszú, sárgás vagy fehéres állatkák, amelyeknek teste csupasz, vagy pikkelyes. Az idetartozó fajokat, főképpen a Campodea westwood nem fajait kövek, fadarabok alatt, vagy korhadó öreg fatörzsekben találjuk, szóval olyan helyeken, ahol nincs hiány nedvességben, de azért nem is csurog a víz. A Campodea igen világosan mutatja a Diplurák alakját: elől a kerek, jól elkülönült fejen egy pár sokízű, hajlékony csáp, a toron pedig három pár láb van, amelyekkel a rovar gyorsan tovarohan, ha rejtekhelyének hirtelen felfedésekor megriad. A tíz szelvényből álló potroh végén két hosszú, merev, számos ízből összetett serteszerű farokfüggeléket látunk, amelyek tapintási ingerekre érzékenyek, és úgy látszik, hogy bizonyos értelemben mint hátulsó csápok szerepelnek. További részletekről csak a pontosabb vizsgálat ad felvilágosítást, amelynek azonban óvatosan kell történnie, mert a Campodea gyengéd testében, amelyről a farokserték már az első megfogáskor le szoktak törni, nagyon könnyen kárt tehetünk. A fej szomszédos részeivel összenőtt alsó ajak (labium) közepén két széles, a belső karéjoknak megfelelő kiugrást visel, amelyek mögött két kis, a külső karéjokként felfogott, kúp áll. Az ajaktapogatókat csak két rövid, ízeletlen nyúlvány képviseli. Az állkapcson különálló belső és külső karéjt és egy rövid tapogatót lehet megkülönböztetni. Ezekkel a kívülről alig látható, nyomorúságos szájrészekkel az állatka semmi szilárdat szétharapni nem tud, hanem arra van utalva, hogy lágy, nedvben dús növényi vagy állati anyagokkal táplálkozzék. Az utolsó tori lábpár mögött, az első potrohszelvény hasoldalán a Campodeának egy pár hengeres vagy kúpos lábcsonkja van, amely a hímen nagyobb, mint a nőstényen. A 2–7. potrohszelvény haslemezein egy-egy pár vesszőalakú stylus van, ezeknek a belső oldala mellett pedig egy-egy kitűrhető, ventrális zacskót találunk. A tizenegyedik szelvényből, amelyhez a hosszú farokserték tartoznak, csak a kis hátlemez ismerhető fel. A test végszelvénye (telson) egy felső és két alsó lemezből áll.
A Campodea ismertetett szervezete kétségen kívül mutat egyes ősi vonásokat, amelyek közt különösen a potroh tövén lévő lábcsökevények jelenléte figyelemreméltó. De téves dolog volna feltenni, hogy a Campodea az összes többi rovarok őstípusa volna. A szemek hiánya, a szájrészek csökevényesedése és még sok más, olyan tulajdonságok, amelyekről azt kell tartanunk, hogy ezek a rovartest általános alkatától való eltérések, csak későbbi szerzemények. A magasabbrendű rovaroknál és nevezetesen lárváiknál persze elég gyakran szoktak beszélni „kampodeoid” alkotásról, ha olyan állatról van szó, amelynek teste csápot viselő fejből, háromszelvényes, hat lábbal bíró torból és hosszú, hátul két függeléket viselő potrohból áll. Ez a kampodeoid-alkat a legkülönbözőbb rovarcsoportoknál előfordul, de mindig csak a Campodeával való tisztán külső és felületes hasonlóságokon alapszik, mert az ősrovarral való közelebbi rokonságról náluk nem lehet szó.
A Campodea belső szervezetéről megemlítjük, hogy tulajdonképpeni Malpighi-edényei nincsenek, hanem ezeket egy 16 sejtből álló gyűrű helyettesíti, amely a végbél kezdetén van. A lélekzési rendszer nagyon egyszerű. Három pár stigmája van, egy-egy az elő-, közép- és utótoron, amelyekből a tracheák egészen a fejbe és a potrohba követhetők. Fontos lélekzőszervek ezeken kívül a már fent említett kitűrhető ventrális zacskók.
A legismertebb és legközönségesebb, Német- és Magyarországon is nagyon elterjedt faj, a Campodea staphylinus Westwood, amelynek karcsú, hajlékony teste a farokserték nélkül alig 4 mm hosszú és amely hegyi erdőkben és síkságon egyaránt előfordul. Korhadó levélrakások alatt, nedves fakorhadékban, kövek alatt, régi nedves deszkák alján tartózkodik és ezen természetes rejtekhelyein kívül rendszerint már nagyon rövid idő múlva tönkre megy.
