Bioherbicidek a parlagfű elleni védekezésben

A gyomok elleni biológiai védekezés gondolata arra a felismerésre épül, amely szerint egy behurcolt növényfaj sikeres terjedését egy új környezetben a számára kedvező abiotikus környezeti tényezok mellett a természetes ellenségek hiánya is okozhatja. Éppen ezért a biológiai védekezés klasszikus módszere az adott gyomnövény géncentrumában (eredeti élőhelyén) előforduló, de az új környezetből hiányzó kórokozókat és kártevőket használja fel a védekezésre.

Ezeket, még a szabadföldi felhasználás előtt alapos vizsgálatokon kell keresztülmenniük, melyek meggyőzően bizonyították, hogy ezek nem károsítják sem az itt jelenlevo termesztett növényeket, sem pedig az őshonos fióra elemeit

A sikeres védekezési kísérletek zömét növénykórokozó gombák és növényevő rovarok felhasználásával végezték, de növénypatogén vírusokkal is történtek már próbálkozások, elsősorban a gyomok elleni biológiai védekezés másik, ún. inundatív vagy bioherbicidmódszere területén.

Hazánkban az elmúlt években láthattuk, hogy a parlagfű virágpora komoly közegészségügyi problémát okozott, melynek megoldására lehetőséget adhat a bioherbicidek alkalmazása.

Ennek következtében vizsgáltak meg két polifág kórokozó bioherbicidként történő kísérleti alkalmazását a parlagfű (ambrosia artemissifolia l.) ellen.

A gyomok elleni biológiai védekezési kutatások ismert módszere a polifág kórokozók alkalmazása. A Sclerotinia sclerotiorum és a Botrytis cinerea a parlagfüvön is előforduló sokgazdás kórokozók. Nedveskamrában, magas páratartalom mellett a S. sclerotiorum, a B. cinerea Petri csészében, agarlemezen nőtt tenyészeteiből kivágott korongok néhány napon belül megfertőzték, majd egy héten belül elpusztították a parlagfű egyedeket. Hasonló hatást eredményezett a rázatott folyadékkultúrából előállított micéliumtömeg kíméletes darálásával, sűrítő anyag hozzáadásával készült, nagy cseppekben kijuttatott oltóanyag. A Botrytis konídiumszuszpenzió a növény sérülése nélkül nem okozott fertőzést. Sem a Sclerotinia, sem a Botrytis szkleróciumok nem váltottak ki fertôzést. Sclerotinia micéliummal benőtt árpa szem oltóanyag hatékonyan fertőzte a parlagfüvek tövét üvegházban nedveskamrás inkubálás nélkül is. Szabadföldi kísérletekben a Sclerotinia micéliummal benőtt árpa szemek csak vékony rétegű földtakarás mellett voltak képesek korlátozott fertőzés kiváltására. Rázatott folyadékkultúrában előállított Sclerotinia oltóanyag zselésítő anyaggal nagy cseppekben kijuttatva nyár eleji fertőzéssel három héten belül képes volt a parlagfű egyedek 28%-ának megfertőzésére. A fertőzött egyedek a fertőzés után 5 héttel elpusztultak.

A Botrytis konídium szuszpenzió oltóanyag sűrítő anyaggal nagy cseppekben kijuttatva csak kaszálással kombinálva volt képes megfertőzni a parlagfüvek 17–23%-át a sebfelületen keresztül. A szabadföldi kísérletek során elért gyomirtási hatékonyság nem volt elégséges. Polifág kórokozók alkalmazása esetén is nyilvánvaló, hogy a megfelelő hatékonyság elérése csak a kórokozó számára megfelelően nagy nedvességi viszonyok között lehetséges. A szabadföldi kísérletek során megfertőződött egyedekről a kórokozó megfigyeléseink szerint egyetlen esetben sem terjedt tovább. Ez arra utal, hogy polifág kórokozók biológiai gyomirtásban történő alkalmazásának gátja jelenleg nem a kórokozó által esetlegesen kiváltott akaratlan fertőzés, hanem a szándékos fertőzés alacsony szintje.

Azonban fontos megállapítani azt a tényt, hogy járványos megbetegedéseket okoz egyes években a Plasmopara halstedii és az Albugo tragopogonis, melyek együttesen fertőzik a parlagfüvet a szeptember végi, október eleji csapadékosabb, hűvösebb időszakban. Azonban kimutatták, hogy a parlagfüvet fertőző Plasmopara halstedii azonos a napraforgót fertőző Plasmopara halstedii 4-es rasszával. Ezzel beláthatjuk, hogy a parlagfű és a napraforgó közeli rokonságban vannak egymással, így komoly akadálya lehet a biológiai védekezési módszerek szabadföldi alkalmazásának.