Parti ászkarák (Hyloniscus riparius) OK

Kép forrása
http://bugguide.net/node/view/16548/bgimage
Leírás szerzője
Sebestyén Melinda

1) Rendszertani besorolás

Animalia                     állatok

Arhtropoda                  ízeltlábúak törzse                 

Crustacea                    rákfélék altörzse

Malacostraca                felsőbbrendű rákok fő osztálya

Peracarida                     osztály

Isopoda                         ászkarákok rendje

Oniscidea                      szárazföldi ászkarákok alrendje

Trichoniscidae                víz közeli „szárazföldi” ászkarákok családja

Hyloniscus                      alcsalád

Hyloniscus riparius            faj

2) Előfordulás, élőhely

A Hyloniscus riparius, vagy magyarul parti rák elsősorban Kelet Európára jellemző és onnan származó faj, de elterjedt egész Európában, sőt Amerikába is átkerült. Vizes, nedves talajon tenyészik. Annak ellenére, hogy elterjedt, ritkán találkozunk vele, mert rejtve él.

A Hyloniscus riparius a Trichoniscidae családjába tartozik. Ezek azok a szárazföldi Isopodák, amelyek mintegy visszatértek őseik közegéhez, a vízhez. A parti rák is vizes, mocsaras területen terjedt el és maradt fenn évmilliók során. Olyan mértékben tűri a vizet, hogy akár 8 hétig is képes folytonosan a víz alatt tartózkodni. Nem természetes környezetben is megjelenhet, például bányákban vagy épületeknél szivárgó víz megjelenésénél.

Magyarországon a Hyloniscus riparius az ászkarákok között a 6 leggyakoribb faj egyike. A 6 faj közül 5 a talajfelszíni aktivitású ökológiai csoportba sorolható. A H. riparius a kivétel, amely a talajban aktív. Élőhelyei elsődlegesen a tavak, folyók, patakok parti régiója, ahol a nád, gyékény és egyéb lágyszárú növények korhadó levelei között él.

 Európában egy holland felmérés a „mérsékelten elterjedt” kategóriába sorolja a H. ripariust.

3) Morfológia, felépítés

Testfelépítésére nézve az ászkarákfajok jellemzőit természetesen itt is megtaláljuk:  külső meszes váz (exoskeleton), a potrohlemezek közül 5 szabadon marad, de a hatodik összenő a telsonnal (utolsó testszegmens).

Teste fejre (caput), torra (thorax) és potrohra (abdomen) tagolódik. A fej és az első torszelvény összenőtt, ez ún. cephalothoraxot alkot. A lábak azonos felépítésűek, ezért is soroljuk az Isopoda rendbe, amely éppen erről kapta tudományos nevét, (görögül isos podos). Lábai kapaszkodó típusú lábak. Érzékszervei a csápok.

A H.riparius megkülönböztető jegyei:

  • Mérete, mintegy 3−5mm, nőstények kissé nagyobbak, esetleg 6.5 milliméterre is megnőnek.
  • A csápokon lévő ostorok 5−7 tagúak, szemben közeli rokonainak különféle tagszámával
  • Szemei egy eleműek, szemben az egyéb Trichoniscidáktól, amelyek szemei egyenként három eleműek.
  • Színe  borvörös, enyhén világos barnás.
  • Nagyon gyors állat.

A Hyloniscus riparius szárazon hamar elpusztul, mert hiányzik a saját alrendjére, az szárazföldi ászkarákokra általában jellemző testrész, a pszeudotrachea. Ez a szerv segítene a légzésben és közben csökkentené a kiszáradás veszélyét.

4) Táplálkozás

Táplálékukat a hullott avar, növényi törmelék és az azokon megtelepedő mikroorganizmusok és gombafonalak (hifa) alkotják.

Kutatások igazolták, hogy az ászkák körében elterjedt és igen nagy jelentőségű a koprofágia, azaz a saját pelletük (ürülék) elfogyasztása. A koprofágia segít visszanyerni a kiürített bélflóra egy részét, valamint fontos tápanyagokat. Megfigyelések szerint a fiatal egyedek fejlődése lassabb a normálisnál ha nem jutnak hozzá pelletükhöz.

5) Szaporodás

A Trichoniscidák általában kétféleképpen szaporodnak: kétivarú módon, a hímek és a nőstények génjeinek párzás révén történő keveredésével, és “klónozással”, amikor a nőstény csak a saját kromoszómáiból állítja elő az utódot. Az utóbbi esetben az utód csak nőstény lehet. Így azután az állománynak többsége, mintegy 70−80 százaléka nőstény.

Évente 1−3 alkalommal raknak petéket. Egy-egy példány két, egyes megfigyelések szerint akár három évig is elél.

6) Szerepe az ökoszisztémában, a talajban

A szárazföldi ászkarákok ökoszisztémában betöltött szerepe főként a szerves anyag lebontásából, vagy feldarabolásából áll. Ezáltal segít a növényi vagy állati hulladékok humusszá való átalakulásában. A komposztálódás fő tényezői.

7) Veszélyeztetettség

Az ászkarákok igen ellenállók és alkalmazkodók. A városokban is megtalálják a maguk élőhelyét. Természetesen mindezek ellenére a civilizációval szűkül a számukra alkalmas terület, de komoly veszélyeztetettségről nem kell beszélnünk. 2008-ban összesen 39 védett ászkarák faj volt számon tartva az IUCN veszélyeztetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján, mindannyian vízi fajok. Szárazföldi ászkarákok egyetlen faja sem védett sem hazánkban, sem máshol. Márpedig a H.Riparius a szárazföldi ászkák rendjébe tartozik, még ha sok tekintetben a víziekhez is hasonlít.

Szerző által felhasznált források