Erdei giliszta (Lumbricus polyphemus)

Erdei giliszta (Lumbricus polyphemus)

Rendszertani besorolása:

Ország: Állatok (Animalia)

Törzs : Gyűrűsférgek (Annelida)

Osztály : Nyeregképzők (Clitellata)

Alosztály : Kevéssertéjűek (Oligochaeta)

Rend : Haplotaxida

Család: Földigiliszta-félék (Lumbricidae)

Faj: Erdei giliszta (Lumbricus polyphemus)

A földigiliszták (Lumbricidae) három ökológiai típusba foglalhatók össze:

avarlakók, járatásók és ásványitalaj-lakók.

Ez egyben vertikális eloszlást is jelent.

Elterjedése:

• Élőhely, gyakoriság:

Világszerte elterjedtek a legtöbb talajféleségben.

Számuk sok: a mérsékelt és trópusi területek erdős és fás vegetációval borított területein;

Számuk kevés/nincs: a száraz, sivatagi, ill. fagyos területeken.

Gyakoriságuk: 10 −1 000 db /m²

Mérsékelt égövi lombhullató erdőben: 100 – 400 db/m²

Megjelenése:

A Lumbricina alrend alkotja a gyűrűsférgek legjelentősebb csoportját. Jól láthatóan gyűrűzött, hengeres testű állatok. Egy külső gyűrű egy belső szelvénynek felel meg. A Kárpát-medencében élő fajok szelvényszáma 50-350, a kifejlett példányok testhossza 1,5 és 40 cm között változik. Amikor összehúzódnak, hosszuk kb. a felére zsugorodik. Az első kivételével minden gyűrűhöz 4 pár merev kampóserte kapcsolódik. A keskenyebb testvégen a szájnyílás, a másikon a végbélnyílás található.

Az állat testét csupasz, nyálkás bőr fedi, ennek típusa egyrétegű hengerhám. A bőrével védekezik, lélegzik és fényt érzékel. A bőre ugyanakkor a mozgásában is részt vesz, mert összenőtt az alatta lévő izommal. Az izomzat a testet tömlőszerűen veszi körül. Innen a mozgásszerv neve, a bőrizomtömlő. A földigiliszta testének első harmadán néhány gyűrű sötétebb színű és vastagabb. Ez a nyereg, amely a bőrizomtömlőből kialakult szaporítószerv. Váladékából az állat egy kis tartályfélét képez, amelybe aztán a petéit helyezi. A kis petetartó képződmény neve gubó.

A földben vagy az iszapban élnek, néhány fajuk kétéltű. A táplálkozási lánc alján helyezkednek el.

Életmódja:

Nagyon érzékenyen reagálnak a szárazságra. A kezdődő szárazság elől mélyebbre ásnak, majd kis csomóba összegöngyölődve vészelik át a kényszernyugalmi állapotot. A közép-európai fajok hőmérsékleti optimuma általában 10 °C körül van. Aktivitásuk 0 °C-nál a nullára csökken, a 25 °C-os meleget pedig a legtöbb faj még kedvező nedvességviszonyok mellett sem éli túl. A giliszták tápláléka főleg holt növényi maradványokból áll, zöld részeket csak ritkán fogyasztanak. Erdőben, parkokban gyakran lehet látni, hogy a táplálékul szolgáló levéllemezek tölcsér formában állnak ki a gilisztajáratokból, mielőtt teljesen a föld alá tudnák húzni azokat.A fenyőerdők talajának alacsony pH-ja és a rosszul lebomló tűalom gátlóan hat a giliszták fejlődésére. A földigiliszták gyakorlati jelentősége a talaj termékenységében részint a táplálék felvételében, emésztésében, részint pedig a járatok készítésében, a talaj alkotórészeinek összekeverésében, a talajszerkezet kialakításában van.

Tápláléka szervesanyag-tartalmú föld, növényi maradékok, néha kis, elhullott állatok. A földigilisztának számtalan ellensége van.

Általában a talajban levő járatokban élnek. Ezeket a járatokat maguk készítik, miközben szinte „átrágják" magukat a talajon. A járatok mélysége a talaj minőségétől, szerves anyag- és nedvességtartalmától függően a felszíntől akár 8 m-ig terjedhet. A giliszták rendszerint kétféle járatot készítenek. Az egyik járatrendszer a talajfelszíni, humuszban gazdagabb rétegében helyezkedik el, ahol táplálékukat keresik.

A függőleges járatok, amelyek gyakran a talajvízszintig is leérnek, menedékül szolgálnak. Ide pl. a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt (tél, szárazság) húzódnak vissza. Talajjavító hatásuk jelentős. Erdőtalajban mennyiségük 60 ezer db/ha is előfordul. Táplálékuk a talajban élő mikroorganizmusokon, szerves anyagokon kívül a rothadó növényi részek. Gyakran maguk „készítenek" ilyen táplálékot, amikor növényi részeket húznak be járataikba, ahol ragadós nyáluk és a növényen levő mikroorganizmusok hatására megindul a rothadás.

Hasznos állatok, mivel a talajban lévő növényi részekkel táplálkozva trágyát állítanak elő. Jelentős szerepet játszanak a szerves anyagok lebontásában, de ürülékük és földtani járataik által a talaj fizikai adottságait is befolyásolják. Emiatt az "ökoszisztéma mérnök" (angolul :ecosystem engineer) szervezetek közé tartoznak.

Erdei giliszta talajra gyakorolt hatásai:

1. Nő a légjárhatóság, levegőkapacitás, vízáteresztő képesség;

2. Nő a nitrifikáló baktériumok száma;

3. Élénkül az aerob cellulózbontó baktériumok tevékenysége;

4. A gyökerek felhasználják a mélyebbre hatolásra a járatokat, jobb tápanyagfelvevő képesség;

5. Szárazabb talajokban kiemelten javul a vízgazdálkodás;

6. Az emésztőcsatornán áthaladt talaj veszít savanyúságából;

7. Mull típusú szerves anyagnak tekinthető az ürülék

8. Az áthaladt szerves a. oldhatósága, N-tartalma és ásványianyag-tartalma nő;;

9. Tölgy lehullott lombtakaróját 1 év alatt képesek feldolgozni;

10. A mikroorganizmusok többsége élve halad át a bélcsatornán

11. Ürülékükben aktívabb a biológiai aktivitás

12. Járataikat tartós váladékkal összeragasztják, kitapasztják

13. Jelentős szerepük van a morzsalékosság, a jó talajszerkezet kialakításába

14. A műtrágyák alkalmazása csökkenti a mennyiségüket

Giliszta ürülékének hasznossága :

• Növények által felvehető formában tartalmaz tápanyagokat,

• Növeli a talaj termékenységét,

• Növény növekedését fokozó anyagok is vannak benne,

• Az ürülékben lévő baktériumok a szerves anyagot lebontják,

• A giliszták az ürülékkel terjesztik a baktériumokat, „beoltják” a talajt,

• Az ürülék kemény aggregátummá szilárdul.