Nyestkutya (Nyctereutes procyonoides)

Kép forrása
http://blog.seniorennet.be/dierenopvoedster/archief.php?ID=1644
Leírás szerzője
Pelikán Judit

Rendszertani besorolás

Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Család: Kutyafélék (Canidae)
Nem: Nyctereutes
Faj: N. procyonoides

Előfordulás, élőhely

Eredetileg Kelet-Ázsiából, északon az Amur folyótól Kínán, Japánon keresztül Észak-Vietnámig terjedő területről származik. Nyugat-Oroszországba is behurcolták (a húszas években az értékes bundája miatt) – innen Skandináviába, Finnországba és Közép-Európába is eljutott, sőt ma már Svájcban és Hollandiában is megtalálható. Magyarországon 1961-ben ejtették el az első példányt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Azóta is szórványosan előfordul.
Sokféle élőhelyen előfordulnak, de igazán a sok fedezéket nyújtó erdős területeken (például erdő, fás sztyeppe) érzik jól magukat. Leginkább folyók, náddal sűrűn szegélyezett tavak közelében élnek.

Morfológia, felépítés

Fej-törzs-hossz: 65-80 cm
Farok hossza: 15-25 cm
Testtömeg: tavasszal és nyáron 4-6 kg, télen a 10 kg-ot is elérheti

Azonnal nem felismerhető, hogy a kutyafélék családjába tartozik, mivel – főként pofajegyeit tekintve (fekete rajzolat) – a mosómedvére emlékeztet, angolul találóan nevezik mosómedvekutyának. Feje rövid, keskeny és hegyes, füle kicsi, széles és kerek, orra hegyes és a kutyafélékre jellemzően mindig nedves. Megnyúlt, hátul megvastagodott teste rövid, vaskos és gyenge lábakon nyugszik. Farka nagyon rövid, majdnem csonkszerű és bozontos. Zömök törzsét sárgásbarna pihe-, és barnás-fekete fedőszőrzet borítja. Vállától kiindulva fekete csíkok futnak mellső lába felé, így a lábait sima és csaknem fekete szőrzet fedi. A színezet nyáron észrevehetően sötétebb. Szőrzete sűrű, tömött, így a téli hidegben is tartja a meleget. Bozontos farkát fordított „U” alakba görbíti, ha veszélybe kerül vagy a csoporton belül elfoglalt helyét védelmezi.

Táplálkozás

Omnivora ragadozó. A nyestkutya az esti szürkület idején hagyja el üregét, és éjjel indul vadászatra magányosan. Kora reggel tér vissza szálláshelyére. Ideje nagy részében fás helyeken keresi – jórészt az orra segítségével - a táplálékát, ami változatosabb, mint a rókáé és más kutyaféléké. Rengeteg növény és állat szerepel az étrendjében. A nyestkutya lassúbb és óvatosabb vadász, mint számos más kutyaféle. Nem fut gyorsan, járása inkább a cibetmacskáéhoz hasonló, hátát gyakran felpúposítja és hirtelen oldalugrásokat tesz. A rókához hasonlóan szívesen jár éjjel a jégre. Ha teheti, régi csapását követi, kisebb ugrásokkal halad, mint a róka, ritkán rakja mind a négy lábát egyenes vonalba, s gyakrabban ugrik, mint üget. Különösebben jó vadásznak sem mondható. Éppen ezért a könnyen megszerezhető zsákmányt – például kisebb rágcsálókat, madárfiókákat, békákat, tojásokat – részesíti előnyben, és mérgező vagy húsevők számára ehetetlen varangyokat is fogyaszt. Tápláléka nagy részét makk, növények és bogyók teszik ki. Ha élőhelye folyó közelében van, halfogásra is vállalkozik a sekély vízben. Nyolc-tíz, araszos halat meg tud enni egyszerre, anélkül, hogy jóllakna, s ha bőviben van e különösen kedvelt táplálékának, nem tud belőle eleget enni. A frissen fogott, vagy még elevenen elébe vetett halnak néhányszor gyorsan a fejébe harap, hogy biztosítsa magának a zsákmányt. Egészséges halat csak ritkán tud fogni, többnyire döglött a partra sodort vagy súlyosan sérült példányok jutnak neki. A tengerpart mentén élő nyestkutyák rákokat, vízirovarokat is fogyasztanak, de a döghúst sem vetik meg. Tehát télen inkább csak bogyókat, magvakat és gyökereket eszeget, míg nyáron a zöldfélék mellett rovarok, halak, hüllők és apróbb gerinces állatok is találhatók az étrendjén.

Szokások

Ez az óvatos állat többnyire föld alatti odújában összegubózva, alvással tölti a nappalt, így ellenségei, mint például a farkas, a hiúz és a szirti sas nem jelentenek rá veszélyt. De igazából az emberen kívül számottevő ellensége nincs. Éjjel aktív. Mozgása kimért, óvatos, gyakran áll meg szimatolni, kaparászni. Szálláshelyét maga építi, de egy elhagyott borz- vagy rókalyuk is megfelel neki. Előfordul, hogy rejtett helyen, sziklahasadékban vagy faodúban alakítja ki lakhelyét. Nem ragaszkodik egyetlen helyhez, hanem meglehetősen tág területet kóborol be. Télen folyó- és patakvölgyekben telepszik meg, nyáron ellenben valószínűleg nem igen válogatós abban, hol üsse fel sátorfáját. Napközben is előmerészkedik, és ha veszélyt érez, azonnal visszamenekül rejtekhelyére. Ha sarokba szorítják, elszántan védekezik (a kutyákkal szemben is).
Társas állatok, párban vagy kisebb családokban élnek, és a téli időszakot is együtt töltik. Minden pár, illetve család saját territóriummal rendelkezik, amely gyakran átnyúlik más csoportok területére is. Ürüléküket meghatározott helyeken rakják le, amelyeket rendszeresen fel is keresnek. Feltehetőleg így jelölik ki területüket.
Elterjedési területének hidegebb klímájú részein a nyestkutya a nyári időszakban zsírréteget növeszt, és - a vadkutyák közül kivételt képezve - a telet többnyire alvással tölti. Ilyenkor keres vagy ás magának egy megfelelő odút. A mohával és száraz fűvel bélelt üreg olyan mélyen helyezkedik el, hogy a fagy már nem jut le oda. A mély alvás időszaka novembertől márciusig tart, de meleg napokon megszakad, ilyenkor az állat fölkel, és eleség után néz. Tehát a nyestkutya nem alszik igazi téli álmot.
A nyestkutya a kutyafélék családjának egyetlen olyan tagja, amelyik nem ugat, helyette vonyító, morgó hangokat bocsátanak ki.
Fára nem mászik, de nagyon ügyesen mozognak a legsűrűbb bozótban is, a rejtőzködésnek pedig valóságos mesterei. Emberkerülő.

Szaporodás

Ivarérettség: 9-11 hónapos korban
Párzási időszak: februártól áprilisig
Vemhességi idő: 59-64 nap
Utódok száma: 2-15, rendszerint 6-8
Élettartam: 6-7 év

Évente csak egyszer szaporodik. A párzási időszak februárban vagy márciusban kezdődik, amint a párzásra kész szukák felébrednek téli álmukból. Ha egy pár együtt tölti a telet, ez még nem jelenti azt, hogy a kan a párzási idő alatt nem néz más szuka után is.
A vemhességi idő valamennyi élőhelyen közel azonos hosszúságú. Az utódok rendszerint április és június között jönnek a világra, és szüleik közösen nevelik fel őket.
Az alom tizenöt utódból is állhat, azonban általában 6-8 kölyök születik. Az utódok születésükkor vakok, szőrzetük puha és fekete, súlyuk 60-90 gramm. Tíz-tizenhat nap elteltével kezdődik a fogzás, és a kicsik szeme kinyílik. Szüleik felügyelete mellett kimerészkednek az odúból. A jellegzetes fedő és piheszőrzet 4-6 hetes korban alakul ki. Az utódok bundája azonban ekkor még rövidebb és világosabb, mint szüleiké. A kölykök 25-30 nap elteltével már szilárd táplálékot kapnak, de a teljes elválasztás csak 6-8 hetes korban történik meg. A vadászat – és egyes területeken a halfogás – mesterségét is szüleiktől tanulják. Amikor a kicsik vackukat már elhagyják, bekapcsolódnak szüleik vadász-portyáiba.
Ősszel már önállóan is képesek ellátni magukat. Méretük ekkora már majdnem eléri a kifejlett állatokét, szőrzetük azonban még világosabb.

Szerep az ökoszisztémában

Európába telepített, invazív faj, a természetes állat- és növényvilág védelme érdekében aktív beavatkozás szükséges. Kártékonyan befolyásolja az itteni ökoszisztémát: megváltoztatja az állatok természetes életközösségének összetételét; az egyes állatfajok egyedszámának csökkenését, sőt maguknak az egyes fajoknak kihalását okozzák. Új betelepülőként képes az őshonos fajok közt megtelepedni és stabil részévé válik a táplálkozási hálózatnak, ezzel felborítva a korábban kialakult ökológiai egyensúlyt. Igen gyorsan szaporodnak, széles ökológiai tűrőképességük miatt hamar elterjednek, és az új környezetükben nincsenek versenytársaik.
Több őshonos hazai ragadozónk táplálék konkurense, de ennél is fontosabb, hogy a talajszinten fészkelő állatokat ügyesen zsákmányul ejti. Megtelepedése nem kívánatos. A faj növekvő állományát az interspecifikus kompetíció - például a hasonló életmóddal jellemezhető borz - alig befolyásolja.
Szilvatikus (erdei) veszettség fő terjesztői a vadon élő ragadozók, köztük a nyestkutya. 1939-ben Lengyelország északi részéről déli és délnyugati irányban elindult egy szilvatikus veszettség járvány, amelynek főszereplője a vörös róka és a nyestkutya volt.

Veszélyeztetettség

Nem veszélyeztetett. Magyarországon nem védett. Valamennyi élőhelyen nagy számban él, kivétel ez alól Japán, ahol a vadászat miatt szinte teljesen kipusztult.

Hasznosíthatóság az ember által

A fogságba került nyestkutya meglehetősen gyorsan megszokja az embert, vadságát is hamar elveszíti, de félénkségét nem. Eleinte csak akkor eszik, ha azt hiszi, hogy nem látják, később azonban, különösen, ha halat lát, ezzel sem törődik.
Elterjedési területének egyes részein fújtatót, illetve dobdíszt készítenek a nyestkutya bőréből. A húsát Japánban megeszik, a csontokat pedig orvosi célokra hasznosítják. A szibériai bennszülöttek és a kínaiak is fogyasztják a húsát, a bőréből pedig rendesen kucsmákat, a bundájából Oroszországban bélést készítenek katonai zubbonyokba. Egész évben vadászható. (Az EU-ban a kiirtandó kategóriában szerepel, hobbi tartása és kereskedelme erősen korlátozott).

Szerző által felhasznált források