Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllok (Reptilia)
Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata)
Alrend: Kígyók (Serpentes)
Család: Viperafélék (Viperidae)
Faj: Keresztes vipera (Vipera berus)
Előfordulás, élőhely
Maximum 70 cm hosszú kígyó. Hátának alapszíne barnás vagy szürkés alaptónusú. A háton szegetlen egyszínű, sötét, zegzugos sáv húzódik végig, mely a tarkónál kezdődik és a farok végéig tart. A tarkón "X" vagy fordított "V", esetenként két egymásnak fordított zárójelhez hasonló, sötét mintázat van. Az oldalakon sötét foltok futnak le egészen a farok végéig.
A hasi oldal mindkét nemnél szürke, fekete foltokkal. Jellemző rá a világos, majdnem fehér ajakpajzsok sora. A nőstények barnás, míg a hímek szürke alapszínűek. A farokpajzsok száma a nősténynél 24-31, míg a hímnél 32–46 között van. A fiatalok csak méretben térnek el az idősebb állatoktól.
Észak-Északkelet-Magyarországon a Vipera berus berus törzsalak, míg az ország déli, délnyugati részein, egy alfaj, a Vipera berus bosniensis él. Utóbbi jellemzője, hogy a háton futó zegzugos sáv utolsó harmada keresztsávokra szakadozott. Ezek között gyakran találhatók egyszínű fekete egyedek is.
Európa nagy részén elterjedt. Az egyetlen európai kígyófaj, amelyik eléri az Északi sarkkört, sőt azon túlnyúlik az elterjedési területe. Délen a Pireneusokig, keleten a Szahalin szigetekig megtalálható. Fellelhető a Brit-szigeten, de Írországból hiányzik. Szintén hiányzik a Pireneusi- és az Appennin-félszigertről, valamint a Fekete-tenger partvidékéről. A Balkánon csak a volt Jugoszlávia területén fordul elő.
Magyarországon csak néhány szigetszerű populáció él, viszonylag nagy elterjedési területeken. Jelenlegi ismereteink szerint a Zemplénben, és a Szatmár-Beregben, illetve Zala és Somogy megyében fordul elő. 1997-ben előkerült Veszprém megyéből is.
A faj Magyarországi állományai két egymástól igen eltérő biotópban lelhetők fel. Északkeleten, a Zempléni-hegységben bokrokkal, facsoportokkal tarkított réteken, kaszálókon, erdőszéli bokorsávokban, néhány éves irtásokban találkozhatunk keresztes viperával. Somogy és Zala megyében égerlápok, tölgyesek szélein, tisztásokon találkozhatunk a fajjal. Kedveli a saspáfránnyal fedett tisztásokat, szedreseket, illetve gyakran figyelhető meg víz közelében.
Életmód
Általában március végén, április elején jön elő a telelésből. Előbb a hímek jelennek meg, majd napokon belül a nőstények és a fiatal állatok. Az első hetekben keveset mozognak, sokat sütkéreznek védett, napos helyeken.
A tavaszi és őszi időszakban szinte egész nap kint tartózkodik, míg a meleg nyári hónapokban inkább a reggeli és a délutáni órákban találkozhatunk vele.
Nagy kánikula esetén a keresztes vipera aestiválhat, mely egy időleges nyári passzív állapotot takar, amelyet az egyed bármikor megszakíthat.
Nem túl félénk állat, de ha csak teheti, elhúzódik az ember elől, ám ha veszélyben érzi magát, támadhat. A marása súlyos következményekkel is járhat. Októberben húzódik téli szállására, melyek a tavaszi napozóhelyek közelében vannak, Egy-egy alkalmas üregben akár több száz kígyó is összegyűlhet, sőt sok esetben más fajokkal, siklókkal, gyíkokkal telel együtt.
Szaporodás
Április végén, május elején megkezdődik a párzás. A nőstények kétévente szaporodnak, az ivarérettséget mindkét nem három-négy éves korában, a hímek körülbelül 30 cm-es hossznál, a nőstények 40-45 cm-es hossznál érik el.
A hím a nőstényt annak szagnyoma alapján találja meg: A nőstény farkát magasra tartja és lengetve jelzi, hogy kész a párzásra, ami akár órákig is tarthat. A párosodást követően az állatok olyan helyre húzódnak, ahol bőven találnak zsákmányt. A nőstény 75–100 napi vemhesség után augusztus és szeptember között 6-14 utódot fial. A fiatal nőstények 6–8, míg az idősebbek 8–14 utódot hoznak a világra.
A kis kígyók – melyek 18–19cm hosszúak – átlátszó burokban jönnek a világra, melyből azonnal kibújnak, és néhány órán belül levedlenek.
Táplálkozás
A felnőtt keresztes viperák elsősorban kisemlősökkel táplálkoznak. Ritkábban gyíkokat, békákat és madarakat (főleg röpképtelen fiókákat) is fogyasztanak. A fiatal egyedek táplálékát elsősorban békák és gyíkok illetve újszülött kisemlősök teszik ki.
A vipera zsákmányát mérgével öli meg. A marást követően elengedi áldozatát és vár pár percig, amely alatt az áldozat elpusztul, majd szag és hőnyomok alapján megkeresi a zsákmányt, és fejétől kezdve egyben lenyeli.
Védelem
Viszonylagos rejtett életmódja miatt, hazai állományáról keveset tudunk.
Előfordulási helyei ugyan többé-kevésbé ismertek, de az egyes állományokra vonatkozó mennyiségi adatok hiányosak. Nagyon fontos tudni, hogy az ország délnyugati részén élő állomány a Balkánon élő V. b. bosniensis alfajhoz, míg az északkeleti a törzsalakhoz V. b. berushoz tartozik.
Természetes ellenségei közül a vaddisznó a legjelentősebb, amelynek túlszaporodott állománya jelentősen csökkentheti az egyes populációk egyedszámát. Sokat zsákmányol belőle a sün is. Állományait leginkább élőhelyeinek elvesztése veszélyezteti.
Az évszázadokon keresztül használt, hegyvidéki kaszálórétek, lassan beerdősülnek és ezzel a keresztes vipera fontos élőhelyei semmisülnek meg. Ezek a kaszálórétek egyébként számos, a kaszáláshoz kötődő ritka növény élőhelyei is. Sajnos gyakran fordul elő, hogy a szem elé kerülő példányokat félelemből, tudatlanságból elpusztítják.
Az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása, a kis egyedszámú állományok teljes elszigetelődése, az élőhelyein folytatott intenzív vadgazdálkodás, valamint az emberi behatások az állományok megfogyatkozásáért felelős legfőbb tényezők. A viperákat a helyi lakosság ellenszenve és alaptalan félelme, illetve az utóbbi években a média által gerjesztett pánikhírek következtében igen gyakran verik agyon.
A faj a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 50.000 Ft.
Marása
A hiedelmekkel ellentétben a keresztes vipera (Vipera berus) ritkán támad. Leggyakrabban már a közeledtünkre elmenekül, mielőtt még észrevennénk.
Azonban sarokba szorítás és szándékos háborgatás esetén, másik viperánkkal, a rákosi viperával (V. ursinii rakosiensis) ellentétben hamar támadásba lendül, melyet illik komolyan venni, hiszen mérge rendkívül hatásos, valójában össze nem hasonlítható ez utóbbi mérgével. Hazánkban szinte szokássá vált alábecsülni e faj mérgének hatékonyságát s a marása által előidézett mérgezés súlyosságát, lehetséges következményeit.
A keresztes vipera mérge alapvetően a keringési rendszert támadja, akár kritikusan alacsony vérnyomást és szívritmuszavarokat előidézve, amely az egyik legveszélyesebb ún. szisztémás (a teljes szervezetre kiterjedő mérgezés) tünet együttese lehet a mérgezésnek. Marása után gyorsan kialakuló fájdalmas, feszes duzzanat jelenik meg bőrpírral vagy bőrpír nélkül. Fontosnak megjegyezni, hogy előfordulhat a jellegzetes, ún. kettős fognyomok hiánya, amelyet alapvetően a viperamarás biztos ismérveként tartanak számon.
Magyarországon a keresztes viperák által okozott marások összehasonlíthatatlanul ritkábbak, mint Európa egyéb területein. Hazai viszonylatban véve évente hozzávetőlegesen 3-4 eset fordul elő, mely híven tükrözi az állományok alacsony egyedszámát is.