Szarvas (Cervus elaphus)

Kép forrása
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/8d/Rothirsch.jpg
Leírás szerzője
Kiss-Dala Viktória

Rendszertani besorolás:

Ország (Regnum): Állatok (Animalia)

Törzs (Phylum): Gerinchúrosok (Chordata)

Osztály (Classis): Emlősök (Mammalia)

Rend (Ordo): Párosujjú patások (Artiodactyla)

Család (Familia): Szarvasfélék (Cervidae)

A szarvasmarhához hasonlóan a szarvas hímjét is bikának, nőstényét tehénnek, kicsinyét pedig borjúnak nevezzük. A szarvasbika legfeltűnőbb jellegzetessége az agancsa. A rénszarvasnál a tehénnek is van agancsa, a többi szarvasfajnál csak a bikának.

Előfordulás: Ma éppen Közép-Európa nyugati felén találhatók meg a legnagyobb számban. Magyarországon, a dél-dunántúli területeken található jelentős szarvasállomány, ahol 1996-ban a hazai állomány fele, mintegy 30 000 szarvas élt.

Élőhely: Tisztásokkal és rétekkel tarkított lombos- és elegyes erdők.

Morfológia, felépítés: Az emlősökre általánosan jellemző a fejlett hőszabályozás, a homoiothermia, vagyis a közel állandó testhőmérséklet, a hőszigetelést szolgáló szőrzet. A szarvas kérődző állat: ennek során a tápanyagok elfogyasztása után az élelmet visszaöklendezik (visszakérődzik), majd újra elfogyasztják. Így az eledelt tehát kétszer rágják meg.

E táplálkozási mód során a bélcsatorna átváltozott. A gyomor rendesen négy részből áll, azaz összetett. A nyelőcső után a bendő (rumen) található, utána következik a recés gyomor (reticulum). A harmadik rész a leveles- vagy százrétű gyomor (omasus). Végül az igazi, oltógyomor (abomasus). Fogazatuk jól alkalmazkodott a növényevéshez; mint a többi kérődzőnek, a szarvasféléknek sincsenek felső metszőfogai, helyükön a szájpadlás kemény nyúlványa található.

Testük általában karcsú, gerincük egyenes és hosszú. Erős lábukkal jól futnak az erdős talajon, kitűnően ugranak és úsznak.

A víziőz kivételével az összes szarvasféle bikájának fején agancs ül, amely a fajnak megfelelően sajátos. Ritkán a nősténynek is nőhet csökevényes agancsa, de kifejlett agancsa csak a rénszarvas nőstényének van. Az agancsokat minden évben levetik, és helyette újat növesztenek. Az agancs az úgynevezett rózsatőből nő ki. A fejlődő agancsot vérerekben gazdag bőr, úgynevezett háncs borítja. A szarvasbőgés kezdete előtt a háncs alatt az agancsok megcsontosodik, majd a szarvas ledörzsöli róla a háncsot. A párzási időszak után az agancs és a rózsatő között puha, porcos szövet képződik, ami elősegíti az agancs leválását.

Táplálkozás: Általában az aljnövényzettel, főleg a bokrok leveleivel táplálkoznak. Gyomruk a többi kérődzőénél kisebb, nem specializálódott, ezért nagyobb tápértékű növényeket kell enniük. Mivel nagyjából olyan sokat esznek, mint a juhok és a szarvasmarhák, a szarvasfélék kiválasztják a legzsengébb hajtásokat, a fiatal leveleket, füveket, ágacskákat, gyümölcsöket, gombákat és zuzmókat.

Szaporodás: A tehenek, suták általában egy vagy két, nagyon ritkán három borjat ellenek. A vemhesség tíz hónapig tart. A legtöbb faj újszülött borja fehéren pettyezett; ahogy nő, a pettyek eltűnnek. Az újszülött élete első 20 percében megtanul járni. Az anyaállat addig nyalogatja borját, amíg az szagtalanná válik, így a ragadozók nehezebben találnak rá. A borjú egy hétig ül a fűben rejtőzve, amíg elég erős nem lesz ahhoz, hogy követhesse anyját. A két állat egy évig együtt marad, ezután elválnak. A bikák általában nem látják többé anyjukat, a nőstények viszont visszatérnek borjaikkal, és kis csordákba állnak össze.

Védettség: Európában már évszázadok óta érdemben és céltudatosan foglalkoztak a nagyvad és különösen az elismert „vezérállat”, a gímszarvasállomány hosszú távú fenntartásával, létfeltételeinek biztosításával, akár vadasparkokról, akár egyéb vadászterületekről is van szó.