Bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera Royle)

Kép forrása
http://en.wikipedia.org/wiki/File:Impatiens_Glandulifera.jpg
Leírás szerzője
Tolner Mária

Impatiens glandulifera Royle

A bíbor nebáncsvirág a gólyaorr-termésûek (Geraniales) rendjébe, nebáncsvirágfélék (Balsaminaceae) családjának Impatiens nemzettségébe tartozó, a Himalájából és Kelet-Indiából származó 1-2 méter magas, egyéves növény. Magyarországon is meghonosodott.

Szára felálló, egyszerű vagy néha elágazó, vöröslőn áttetsző, vastag, üreges. Gyökerei csupán 10–15 cm mélyen hatolnak a talajba, ugyanakkor az alsó szárcsomókról gyakran hoz járulékos gyökereket, különösen elvirágzás után vagy lejtős talajon. Levelei nagyok, átellenes állásúak, a felsők örvösek, rendszerint hármasával állnak. A levelek vállán és a levélnyélen buzogányszerûen megvastagodott peremfogak, hosszú nyelű, bíboros fejû mirigyek vannak.  A virágok hosszú tengelyű, hónalji elhelyezkedésűek, összetett fürtvirágzatot alkotnak. Kétivarúak. Termése felhasadó, sokmagvú, húsos tok.

A levelek naftokinont és flavonoidot (procianidin),  a magvak zsíros olajat és parinarsavat tartalmaznak.

Az Impatiens glandulifera a Nyugat-Himalája mérsékelt, csapadékos éghajlatú térségeiben honos. Észak-Pakisztántól kelet felé Kasmíron át Északnyugat-Indiában 1800–3200 méteres magasságok között gyakori. Európába dísz-, és mézelő növényként hozták be a XIX. század első felében. A növény magvait az indiai Kasmírból dr. Royle küldte 1839-ben a londoni Kew botanikus kertjébe. A betelepítést követően meglehetősen korai adatok szólnak elvadulásáról (1848), majd meghonosodásáról (1855). Ez a jövevénynövény (neofiton) napjainkra a Brit-szigetek majdnem egész területén elterjedt, ahol az egyik legveszélyesebb idegen fajnak tartják. Európában  a XX. század elejétől vált ismert dísznövénnyé. Idővel sok helyütt elvadult, ún. kultúrszökevénnyé (ergasziofigofitonná) vált, és a mérsékelt éghajlatú területeken meghonosodott. Néhány évtized elteltével özönnövénnyé vált.

Terjedése: Virágzás után június és október között a termőlevelekből képződött termésfal szétválik, hirtelen, robbanászserűen felpattan, és a magvakat akár hét méter távolságra is szétszórja. A maghullás akár a 6000 mag/m2-es értéket is elérheti. Mérések szerint ezzel a mechanizmussal a növény 3–5 m/év terjedési sebességre képes. Ennek eredményeképpen sűrű, feldúsuló vagy szigetszerű eloszlású állományokat alkot. Nagyobb távolságra terjed a vizfolyások mentén és az emberek, állatok közreműködésével.

A keleti gyógyításban balzsamnövényként tartják számon. Újabban a reformgyógyászat körébe sorolható Bach-féle virágterápia is alkalmazza. A zöld maghéj, a magok, a fiatal levelek és hajtások ehetők.

Gazdasági kárt okoz a természetközeli ártéri erdők spontán újulatának és a vízfolyások mesterséges rehabilitációjának akadályozásával. Sekélyen gyökerező tulajdonsága miatt a talajból könnyen kifordul, ezáltal  veszélyeztethetik a partok stabilitását is.

 

Szerző által felhasznált források

BIOLÓGIAI INVÁZIÓK MAGYARORSZÁGON. ÖZÖNNÖVÉNYEK Szerk: Mihály Botond ÉS DR. Botta-Dukát Zoltán TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest, 2004

http://en.wikipedia.org/wiki/Himalayan_Balsam

http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%ADbor_neb%C3%A1ncsvir%C3%A1g