A kromatográfia olyan elválasztási módszer, amelynél a vizsgálandó minta alkotóinak elválasztása egy helyhez kötött állófázis és az ezzel érintkező, mozgó (fluid) fázis közötti anyagátmeneten, valamint az egyes alkotóknak az állófázissal való eltérő kölcsönhatásán alapul. A fázisok közötti anyagátmenet hajtóerejét a két fázis közötti potenciálkiegyenlítődési törekvés biztosítja. A kémiai potenciálbeli különbség mindig megújúl a mozgófázis állandó áramlása következtében. Az elválasztandó minta molekulái, atomjai, ionjai az állófázissal különböző típusú és mértékű kölcsönhatásokat alakíthatnak ki, így az állófázisban eltérő ideig tartózkodnak, az visszatartja őket (retenció). Ennek következtében a mozgó fázissal való előrehaladásuk átlagos sebessége különböző lesz és így az állófázist már elkülönülve, egyenként hagyják el. Az elkülönített alkotókat kémiai vagy fizikai tulajdonságuk alapján jelezzük (detektáljuk). Az állófázis lehet szilárd vagy folyékony halmazállapotú. A mozgófázis lehet gáz, szuperkritikus fluid, vagy folyékony halmazállapotú. A mozgófázis halmazállapotától függően lehet gázkromatográfia, szuperkritikus fluid kromatográfia és folyadékkromatográfia. (Forrás: Balla J.: A gázkromatográfia analitikai alkalmazásai. Budapest, 1987) Mind három kromatográfiás technikát alkalmazhatjuk keverékek összetételének, környezeti minták szennyezettségének jellemzésére, állapotfelmérésre, technológiamonitoringra, utómonitoringra.
Balla J.: A gázkromatográfia analitikai alkalmazásai. 1977