A ciklodextrinek keményítőből előállított ciklikus oligoszacharidok, azaz cukorféleségek. Legelterjedtebb az alfa-, béta- és gamma-ciklodextrin, melyekben 6, 7 ill. 8 glükóz egység kapcsolódik össze. A ciklodextringyűrűk peremén helyezkednek el a hidroxil-csoportok, emiatt vízben jól oldódnak. Az üreg belseje kevésbé hidrofil (inkább víztaszító), ami lehetővé teszi, hogy az üregbe más, vízben rosszul oldódó molekulák lépjenek be. Az így létrejövő molekulaegyüttest, mely tehát a ciklodextrin gazdamolekulából és a rosszul oldódó vendégmolekulából áll, zárványkomplexnek nevezzük. A zárványkomplexképzés a rosszul oldódó vendégmolekulák számára általában oldékonyság-javulást eredményez. Különösen így van ez a jól oldódó ciklodextrin-származékok pl. a tonnás méretekben gyártott random metilezett béta-ciklodextrin (RAMEB) és hidroxipropil-béta-ciklodextrin (HPBCD) alkalmazásakor. A ciklodextrinek gyógyszeripari és élelmiszeripari segédanyagok, nem mérgezőek. Az alfa- és gamma-ciklodextrin korlátozás nélkül fogyasztható, a béta-ciklodextrinre megállapított elfogadható napi dózis (Acceptable Daily Intake, ADI) 0,5 mg/kg, tehát egy 50 kg-os ember napi 25 mg-ot fogyaszthat. A környezetvédelmi alkalmazások alapja az, hogy a ciklodextrinek a szerves szennyezőanyagok többségével zárványkomplexet képeznek. Jól használható adalékok lehetnek környezetvédelmi technológiák intenzifikálására, pl. víztaszító szennyezőanyagok le- vagy kimosásának hatékonyabbá tételére, vagy akár a talaj bontó mikroflórája számára hozzáférhetőbbé tételére. Természetes, környezetbarát molekulaként kiválthatják egyes veszélyes kémiai anyagok, pl. →tenzidek alkalmazását. Főleg a bioremediációs technológiák esetén van jelentősége a ciklodextrinek jelenlétében megnövekedett biológiai hozzáférhetőségnek.