Bodza, fekete (Sambucus nigra)

Sambucus nigra

A bodza a bodzafélék családjába (Caprifoliaceae) tartozik.

Mindenütt elterjedt, elsősorban sövényekben, útszéleken és patakpartokon nő. A bodza nem fa, hanem ágakban gazdag bokor, ami 3-7 m magasra nő. Fő jellegzetessége a rücskös, kellemetlen szagú kéreg és a páratlanul, szárnyasan összetett, rendszerint 5 levélkéből álló levélzet, melyek levélkéi hosszas tojásdadok, kb. 10 cm hosszúak, kihegyezettek és fűrészszélűek. Virágzata az ágak végén álló, szétterült, dús virágzatú bogernyő. A virágok aprók, sárgásfehérek, jellemző, kellemes illatúak; május-júniusban nyílnak. Termése 5-8 mm átmérőjű, gömbölyű, feketéslila színű. Íze édes-savanykás.

A virágzat flavonoidokat (kvercetint, kempferolt), fahéjsav-származékokat, illóolajat és nyálkát tartalmaz.

A bogyó gyümölcssavakat, C-vitamint, A-vitamint, flavonoidokat valamint antociánokat (szambucint) tartalmaz.

A levél nagy koncentrációban tartalmaz kéksav-glikozidokat mint a szambunigrint.

Még az annyira ismert gyógynövények, mint a citromfű vagy a menta, esetleg még a kamilla sem vetélkedhet a bodzavirág népszerűségével. Elődeink Holle anyó lakóhelyeként, a ház, az udvar védőjeként tisztelték. Nem nagyon volt parasztudvar, ahol a lakóház vagy az istállók közelében ne lett volna bodzabokor. Feltételezhető, hogy a bodzát már a történelem előtti időkben is használták gyógynövényként.

Az olyan anyagcserezavarokat, mint a reuma vagy a köszvény, bodzateával kezeltek, a bodzavirágból készült tea aktivizálja a szervezet védekező erőit, és bőrproblémák kezelésére is alkalmas. Ezt éppúgy, mint a megfázás esetén való alkalmazását, a népi gyógyászat szorgalmazza.
A tudomány visszafogottabban nyilatkozik a bodzáról. Eddig még semmi különösebb hatóanyagot nem találtak benne, ami ezt a sokféle alkalmazási módot igazolná. Az orvosok elsősorban izzadást serkentő szerként ajánlják a megfázásos megbetegedésekre.