Az abiogén és a biológiai folyamatok koordinációja egyre közvetlenebb:
Az abiogén egyre inkább a biológiai ellenőrzése alá kerül. Az abiotikus alrendszerek utánpótlása a kőzetek tartalékaiból képes kiegészülni. A szén a karbonátos kőzetekből, a kén a szulfid ásványokból, a nitrogén a levegőből, stb.
A környezeti hatásokkal szembeni rezisztencia nő:
A fajok diverzitása, a közösségeken belüli redundancia biztosítja, hogy az ökoszisztémák a környezeti tényezők egyre nagyobb kilengéseit is képesek tolerálni. A bioszféra, a Föld teljes ökoszisztémájára vonat-kozóan is, egyre rezisztensebb lesz.
A közösségek tehát egyre nagyobb környezeti kilengéseket is képesek tolerálni.
A biológiai szabályozás egyre sokrétűbb és bonyolultabb:
A fajszám növekedésével a kapcsolatok típusai egyre változatosabbak.
Az ökológiai rendszerek geográfiai expanziója:
Az ökoszisztémák meghódítják a pólusokat, a tundrákat. Az egyenlítő környezete a legrégebben elfoglalt terület, ennek abszolút kora és relatív kora is a legnagyobb. A relatív kor a fejlettségi szintet is jelenti, az ökoszisztémák fejlődésében, így a legnagyobb produktivitást, a leg-tökéletesebb együttműködést, a legjobb energiahasznosulást, a legnagyobb entrópiát.