Az IQ (intelligence quotient, azaz intelligenciahányados) egy viszonyító szám, amelynek segítségével kimutatható, hogy a vizsgált személy pillanatnyi értelmi képessége (értsd: intelligenciája) és az azonos életkorú, átlagos értelmi képességekkel rendelkező személy szellemi teljesítménye között milyen mértékű pozitív vagy negatív eltérés tapasztalható.
Az intelligencia számszerűsítésére többféle módszert dolgoztak ki a kutatók. Az egyik legismertebb eljárást a német származású Stern dolgozta ki, ezt vette át 1916-ban, L. Termann. Az intelligenciahányados megállapítására többnyire a Mill Hill Szótártesztet, az úgynevezett Raven-tesztet (Raven's Advanced Progressive Matrices) együtt használják, amelyeket J.C. Raven angolpszichológus a harmincas években dolgozott ki.
Az intelligencia tesztelése a Stanford–Binet-teszttel kezdődött, amit 1905-ben hoztak létre diákok részére. Úgy tartották, hogy az átlagosnál alacsonyabb értelmi képesség nem azt jelenti, hogy nem képes tanulni a diák, hanem hogy több segítségre van szüksége.
A modern intelligenciamérés statisztikai skálázást alkalmaz. A teszten elért lehetséges pontszámokat kell IQ számokká skálázni. Ehhez feltételezik, hogy az emberek teljesítménye a teszteken az úgynevezett normális eloszlást követi. A skálázást ezek után úgy dolgozzák ki, hogy egy adott népcsoport, amelynek IQ-tesztjéről van szó, átlagos teljesítménye 100 legyen. Az IQ egységét pedig úgy állapítják meg, hogy 15 pont legyen a szórás. Léteznek 16 illetve 24-es szórású normális eloszlást adó tesztek. Ezért önmagában nem elég azt mondani, hogy valakinek ennyi és ennyi az IQ-ja, hozzá kell tenni, hogy milyen szórású skálán.a