A talaj előkészítése a szabadföldi kultúráknál
A talajnak mélynek és kevésbé tömörítettnek kell lennie, a felszínt úgy kell szintezni, hogy öntözésnél a víz egyenletes eloszlásban érje a talajt.
A kiültetés előtt egy hónappal a talajt boronálással, szintbe egyengetéssel készítjük elő. A gyomnövényeket eltávolítjuk, és a trágyát kijuttatjuk a földre.
Bizonyos talajművelési munkálatokra szükség van ahhoz is, hogy megkönnyítsük a vízelvezetést, és ezáltal megelőzzük, hogy a későbbiekben a víz megálljon a földön. Ezt követően az ekevas felső részével feltörjük a felszíni talajrétegeket, ezáltal elérjük, hogy a talaj szivacsosabb szerkezetű legyen.
A palántázás előtt a talajra helyezett fólia-takarás célja a gyomnövények kiküszöbölése a kultúrából, ezen kívül a fólia a növény gyökereit melegen tartja, akadályozza a párolgást, ezáltal a növény jobban fejlődik.
Különböző típusú kultúrák
Nem fix takarású módszerek
Ezeknek a rendszereknek a kifejlesztése akkor vette kezdetét, amikor a műanyag fólia használata megjelent a mezőgazdaságban. Manapság a fóliasátras melegházak ezeket a rendszereket megváltoztatták.
Műanyagfólia-takarás: Ez a rendszer azon alapul, hogy átlátszó műanyag-fóliát helyezünk a földre. A fólia elhelyezése mechanikai úton történik, csak a palánta-sorokat takarjuk le. A leggyakrabban használt fóliák polietilén, vagy polivinil-klorid anyagúak. Ennek a technikának az alkalmazásával a talaj nappali felmelegedését, valamint jobb és rendszeresebb vízellátást érünk el. A fő probléma a fű fólia alatti burjánzása.
Alagutak vagy alagút-rendszerek: Ezt a védelmet a kultúra első szakaszában alkalmazzuk, még a hőmérséklet emelkedésekor is, hogy rövidebb növekedési ciklust érjünk el. Az ültetvényt félköríves boltozatos szerkezettel borítjuk. A tartóívek különböző anyagokból készülhetnek: drót, vaspálca, nád, fűzfavessző, bambusz, stb. A leggyakrabban használt műanyag-fóliák anyaga alacsony sűrűségű polietilén, hőszigetelő polietilén, polivinil-klorid, etil- és vinilacetát polimerek. Az alagutakat mechanikai úton, vagy kézi munkával is felállíthatjuk. Nagyon fontos az alagutak szellőztetése, a gombabetegségek elkerülése céljából, amelyek magas hőmérséklet és páratartalom esetén lépnek fel.
Lebegő borítások :Ezeket a borításokat a vírusvektorokkal való megfertőződés megelőzésére, továbbá a termelékenység, a minőségi és lehető legkorábbi termés érdekében alkalmazzuk.
A lebegő borítás lényegében abból áll, hogy átültetés után egy nagyon finom hálóthelyezünk a palánták tetejére. A paprikapalánták tartják, és növekedésükkel egyre feljebb emelik a filmet.
A lebegő borítások két nagy csoportja létezik: az EVA vagy PVC kopolimerből készült, perforált polietilén műanyag-fólia és a polipropilénből, poliészterből vagy poliamidból készült textil paplanok, ezek félig-áteresztők (szemi-permeábilis) és porózusak. A paplanok jobbak a műanyag-fóliánál, mert javítják a szellőzést és a melegházhatást. Állandóan szeles vidéken használatuk nem ajánlott, mert a hálóelhelyezése nagyon nehéz.
Perlitbe ültetett kultúra
Az utóbbi években az ezzel a technikával termesztett kultúrák területe nőtt. A perlitet fehér és fekete, 800 mm vastag polietilén blokkok formájában forgalmazzák. Blokkonként 6 palánta elhelyezése, és hektáronként maximum 3.334 blokk kihelyezése ajánlott.
Ez a rendszer igényli a megfelelő tápanyag-szabályozást, alacsony kation-csere kapacitása és alacsony puffer kapacitása miatt.
Kókuszdió-rostba ültetett kultúra: Ezt a kultúrát főleg konténerekben helyezik el, az altalajt képező réteg tömörített, dehidrált (víztelenített) blokk, valamint fényes bála és ültető-zsák.
Mielőtt kiképezzük az altalaj réteget, el kell végezni annak elemzését, hogy a tápanyag utánpótlás annak megfelelően történjék. Ennek a rendszernek a fő előnyei a növényre kifejtett stimuláló hatása, a nagyfokú porozitás, a víz könnyű felvétele és a könnyű gondozás. A legfontosabb hátrányok a homogenitás hiánya, a néhány csoportban fellépő nagyfokú szikesedés és az ellátás garanciája.
Víz-kultúra : A legismertebb rendszer az ú.n. NFT ( = nutrient /tápanyag/ film technika). Ez egy tápanyagoldat, ami áthatja a gyökereket. Ez az oldat látja el a növényeket vízzel, tápanyaggal és oxigénnel. A tápoldat levegőkamrával ellátott, beszintezett, a fény bejutását megakadályozó műanyag-fóliával lezárt csatornákon jut el a növényhez.
Egy másik ilyen rendszer az ú.n. NGS ( = new growing system /új termesztési rendszer/). Ez egymással összeköttetésben álló polietilén zsákokból álló csatorna. A csatorna a felszínen jól beszintezett, és úgy lejt, hogy összegyűjtse és elossza az elvezetett vizet.
Homokba ültetett kultúrák, homokos kultúrák: Ez a módszer a leginkább használt hidroponikus (talaj nélküli) termesztési mód, olyan területeken, ahol sok a homok. Manapság az automatikus tápanyag-szabályozással működő, tápanyagoldatos, re-cirkulációs rendszereket a homokos kultúrák váltották fel.
Ez a rendszer különböző altalaj rétegek egymásra helyezésén alapul, az alábbiak szerint: 10-12 cm homok, 1-2 cm trágya és 30-40 cm agyagos, nem víz-áteresztő (impermeábilis) réteg.
Az e kultúrához használt homoknak szabad sót tartalmazó tengerparton kimosott, vagy folyók által kimosott homoknak kell lennie. Ezeknek a homokoknak könnyen el kell vezetniük a vizet. A fő jellegzetességek a párolgás növekedése, a füvek növésének megakadályozása, a gyökér környékének jobb szellőzése és az altalaj hőmérsékletének emelkedése.
Két módszert alkalmaznak: műanyag-fóliával takart homokágyak és a melegházban elterített homok.
Az öntözésnek csepegtető rendszerűnek kell lennie, a tápanyagoldat túlzott újrahasznosítása nélkül.