A kutatás tárgya:
A Torgaj-vidék a Szovjetunión belül is zárt területnek számított, így kutatásukra nem nyílt mód. Tóth Tibor antropológus, a Természettudományi Múzeum embertani tárának igazgatója 1964-ben eljutott a területre. 2001-ben Benkő Mihály kutatott a területen. 2006-ban Bíró András Zsolt végzett genetikai kutatásokat. A népcsoport férfi tagjaitól szájnyálkahártya-kaparék mintákat vettek, mely alapján Y-kromoszóma-vizsgálatot hajtottak végre a Budapesti Orvosszakértői Intézet DNS-laboratóriumában. A mintákat 39 nemzetiségéivel összehasonlítva a genetikai távolságszámítás módszere alapján a magyarokéhoz állt a legközelebb.
A genetikai kutatások eredményei:
A ’madjar’ egy korábban nem tanulmányozott kazahsztáni népcsoport, mely „lokális exogámiában” él: feleségeiket a szomszédos törzsekből szerzik, míg a nők a szomszédos törzsekbe házasodnak, tehát a férfiági leszármazási vonalak genetikailag érintetlenek maradnak a populáción belül. Nevük feltűnő hasonlatosságot mutat a ’magyar’-hoz, akik több mint ezer éve benépesítették ugyan Magyarországot, mégis az azt megelőző történelmükről keveset tudunk. Ezért genetikai vizsgálatot végeztek a madjar populáció struktúráját és rokoni kapcsolatendszerét illetően, különös tekintettel arra, hogy van-e genetikai kapcsolatuk a magyarokkal. Az érintetlenségük miatt a férfiági leszármazási vonalakat vizsgálták: a kazahsztáni Torgaj vidékén létező minden férfiági leszármazási vonalból olyan férfiakat választottak ki, akik legalább 8 generáció óta nincsenek rokoni kapcsolatban egymással (n = 45). A madjarok a jelentős genetikai sodródás egyértelmű bizonyítékát mutatták azáltal, hogy a vizsgált 45 személyből 24 ugyanazt a 12-STR haplotípust hordozta a G-haplocsoporton belül. 37 másik népcsoporttal összehasonlítva, a haplocsoportok gyakorisága alapján felállított genetikai távolságok azt mutatták, hogy a madjarok genetikailag a magyarokhoz állnak a legközelebb, a földrajzilag körülöttük elhelyezkedő népekhez képest is. Habár ez az eredmény a véletlen műve is lehet, mégis meglepő, és arra utal, hogy genetikai kapcsolat lehetett a madjarok és a magyarok ősei között, és így a mai magyarok az eredetüket inkább Közép-Ázsiába, mintsem a kelet-uráli térségbe vezethetik vissza, ahogyan korábban gondolták.
A ’madjarok’ és a ’magyarok’ közös neve felveti a kérdést, vajon a mai magyar és a kazahsztáni madjar nép között van-e közvetlen kapcsolat vagy genetikai rokonság. Az esetleges kapcsolat kiderítésére a két nép összehasonlító genetikai vizsgálatát végezték el, kiegészítve Európa és Ázsia más népeinek vizsgálatával. Egy ilyen vizsgálatban, a madjar férfiak házasodásai szokásai miatt, akik hitvesüket ugyan más törzsből, de ugyanabból a hordából (zsüz) választják, csak a férfi-specifikus leszármazási vonalak (Y- (ivari)kromoszómához kötött markerek, mint például az Y-STR-ek és Y-SNP-k) használhatók. Bár a magyar és néhány kazah nép esetében az Y-STR-ek és Y-SNP-k vizsgálatát már korábban elvégezték, a madjarok esetében ez még nem történt meg (Zerjal, 2002; Völgyi, 2008). Az Y-kromoszómát – azon kívül, hogy csak férfiakra jellemző – két további tulajdonsága különösen alkalmassá teszi az ilyen jellegű vizsgálatokra. Először is, szülőről utódra (apáról fiúra) száll anélkül, hogy érvényesülne a rekombináció „összekeverő” hatása, ami az autoszómás (= testi kromoszómás) haplotípusok esetében „összezavarja” a hordozott információt. Ez a jelenség lehetővé teszi, hogy az evolúciót, az emberi történelmet, a vándorlást és a különböző korokbeli stabil haplotípusok / haplocsoportok széles körő változatosságának megtartását a tiszta, lépésről-lépésre történő mutációs folyamattal kapcsoljuk össze. Másodszor, az Y kromoszóma variációira nagyon specifikus földrajzi mintázat jellemző: egy populáción belül a genetikai változatossága gyakran kisebb, mint más markereké, míg az egyes populációk között a változatossága nagyobb, mint más markerek esetében (Seielstad, 1998). Így az Y-kromoszóma hathatós eszközt jelent a genetikusoknak és antropológusoknak a történelmi és demográfiai kutatásokban.
Genetikai vizsgálatok a mai magyarok esetében a környező népekhez való hasonlóságot mutattak ki, míg más uráli-nyelvcsaládbeli vagy ázsiai populáció irányába nem találtak kapcsolatot (Semino, 2000).
A madjar nép haplotípusainak gyakorisága megmagyarázza azt az ellentétet, hogy miért olyan nagy a genetikai távolság a madjar és más népek között, és kis mértékben, de választ ad arra, hogy mely népek képezik legközelebbi rokonait. Egyes feltételezések szerint a G haplocsoport a Közép-Keleten alakult ki, Cinnioglu (2004) szerint 9500 évvel ezelőtt, Semino (2000) szerint 17.000 évvel ezelőtt: mindkét esetben sokkal korábban, mint a jelen cikkben szereplő események. Összefoglalva tehát, tökéletes egyezés mutatkozik a genetikai eredmények / felfedezések és a kisméretű, izolált férfi populációtól elvárható tulajdonságok között, de az extrém mértékű genetikai sodródás nehézzé teszi az eredmények összehasonlítását más népekkel, és csökkenti a megbízhatóságát annak, hogy valós betekintést nyerhessünk a múltbeli demográfiai folyamatokba.
Mindezen korlátozó tényezők ellenére, a második meglepő megfigyelés, hogy a madjar néphez genetikailag a magyar nép bizonyult a legközelebbinek.
A magyar nyelv és korai kultúrájának egyik eredete így tehát a Nyugat-Ázsia – Szibéria területre tehető, de a pontos hely meghatározása mind a mai napig nehéz.