Ugrás a tartalomra

MTA-TAKI

Kép forrása
MTA-TAKI
Leírás szerzője
László Péter

Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet (MTA TAKI)

Az intézet feladatköre

Az intézet a talajtan-agrokémia-talajbiológia szakterület központi kutatási intézménye, amely elsősorban az alapkutatásokért felelős. Emellett az intézet kutatói a talajtan és agrokémiával kapcsolatos fejlesztésben, szakember-képzésben és továbbképzésben is tevékenyen részt vesznek. Az intézet fő kutatási célkitűzéseit három nagy témacsoportban kívánja megvalósítani. Ezek talajtani, agrokémiai, talajbiológiai és biokémiai témákat foglalnak magukba. Az intézetet 1949-ben alapították

Talajtani kutatások

  1. Korszerű térképi talajinformációs rendszer kidolgozása, illetve szakértői rendszerré fejlesztése a számítás-technika és a távérzékelés felhasználásával.
  2. A talajok térbeli variabilitásának korszerű jellemzése, valamint a térbeli változások időbeni dinamizmusának követését célzó monitoring rendszerek kidolgozása.
  3. A talaj anyagforgalmi folyamatainak jellemzése és szabályozási lehetőségeinek megállapítása.
  4. A talaj termékenységét gátló tényezők és talaj-degradációs folyamatok tanulmányozása.

Agrokémiai kutatások

  1. Különböző növényi tápanyagok különböző formái térbeli elosztásának és időbeni dinamikájának pontos meghatározása; a gyökér mikrokörnyezetének vizsgálata; a talaj "tápanyagszolgáltató képessége" korszerű jellemzése és befolyásolhatósága.
  2. Főbb termesztett növényeink tápelem-felvételének és "trágyareakciójának" megállapítása és a tápanyagellátást biztosító korszerű szaktanácsadási rendszer alapjainak kidolgozása.
  3. Különböző forrásokból származó növényi tápanyagok felszíni és/vagy felszín alatti vizekbe jutási lehető-ségeinek, feltételeinek tisztázása vízkészleteink védelme érdekében.
  4. Természeti okok vagy emberi beavatkozások hatására bekövetkező növényi stresszhelyzetek gyors, meg-bízható és térségi regisztrálása a hatékony beavatkozás megteremtése érdekében.
  5. Az alternatív mezőgazdaság agrokémiai problémáinak tanulmányozása.

Talajbiológiai és biokémiai kutatások

  1. Módszertani alapkutatások a talajok biológiai állapotának jellemzésére.
  2. A talaj felvehető N-tartalmának hatékony érvénye-sülését szolgáló biológiai szabályozás lehetőségeinek feltárása.
  3. Kölcsönhatás vizsgálatok a mikroorganizmusok, a talaj és a magasabb rendű növények között természetes és agrárökoszisztémában.
  4. Az arbuszkuláris mikorrhiza gombák szerepe a növények mikroelem felvételében és foszfor-ellátásában.
  5. Az amidázok és foszfatázok szerepe az ökoszisztémák tápanyagforgalmában.