A fémek elemek, sokfélék, de közös tulajdonságuk, hogy
- fémesen fénylő színük van,
- sűrűségük nagy (nehezek),
- általában kemények,
- vízben nem oldódnak,
- hidegek,
- nagyon nagy hőmérsékleten, például olvasztókemencében viszont folyékonnyá válnak.
Leggyakoribb fémünk a vas, de gyakori az alumínium vagy a réz. Vannak ritkábban előforduló fémek, ezek drágák, ilyen az ezüst, az arany vagy a platina. A keménységüktől függ, hogy mit készítenek a különböző fémekből; például a vasból hidakat, házak tartószerkezetét, csöveket készítenek, az alumíniumot italos dobozok készítésére is használják. A fémekből gyakran készítenek ötvözeteket. Ez azt jelenti, hogy más fémekkel összeolvasztják. A vas ötvözete az acél, ami ellenáll a levegő oxidáló hatásának, azaz nem rozsdásodik, így belőle rozsdamentes edényeket, szerszámokat készítenek. A fémek nemcsak színfém formájában fordulnak elő, hanem vegyületeket alkotnak, például sókat. Só formában fogyasztják a fémeket az élő szervezetek, a növények, az állatok és az ember. A legtöbb fémből nagyon kis mennyiségre van szüksége a szervezetnek, ha ennél többet fogyasztunk, az már mérgező hatású lehet. Vannak olyan fémek, amelyek egyáltalán nem szükségesek az emberi szervezetnek, ezek már kis mennyiségben is mérgezőek. A fémek csak a bányákban, az ércekben fordulnak elő töményen, a vizekben és a talajban egyenetlenül szétszórtan vannak jelen, többféle kémiai formában.
Ha a fémtárgyakat a szemétbe dobjuk, nem gyűjtjük össze, és nem hasznosítjuk a fémhulladékot, akkor úgy merítjük ki a Föld érckincsét, hogy közben megnöveljük a környezetben szétszórt fémmennyiséget. Ez dupla kár: egy idő múlva nem lesz mit kibányászni, nem lesz miből fémtárgyakat gyártani, a környezetben pedig megnöveltük egy veszélyes, mérgező anyag mennyiségét. Ezt a szétszórtan jelentkező mennyiséget háttérértéknek nevezzük, azt visszagyűjteni és hasznosítani a tudomány és technika mai állása szerint nem lehetséges.