Klórozott növényvédőszerek

Klórozott szénhidrogén típusú növényvédõszerek

Leírás szerzője: 
Oláh Eszter
Klórozott növényvédőszerek

A DDT (diklór-difenil-triklórmetilmetán) rovarölő hatását 1939-ben fedezték fel. A II. világháború alatt a közegészségügy területén használták, a háború után pedig rohamosan terjedt a mezőgazdaságban. Az 1950-es évektől kezdve sorra jelentek meg a csoport többi tagjai, a HCH (hexaklórhexán) izomerek, a HCB (hexaklórbenzol), aldrin, dieldrin, toxafén, heptaklór, endoszulfán, metoxiklór stb.

A klórozott szénhidrogének széles hatásspektrumú, a kezdeti szakaszban kitűnő inszekticidek voltak. Később a kártevők rezisztenssé váltak velük szemben. Rendkívül perzisztensek, a talajban éveken át megmaradnak, bomlásuk lassú, fénnyel, hővel, nedvességgel szemben viszonylag ellenállók.

Az 1950-es évek végén kumulatív tulajdonságukra is fény derült. Feldúsulásuk a táplálékláncon át nyomon követhető. A lakosság zsírszövetében a DDT és a metabolitjainak mennyisége az 1960-as években a 15-20 mg/kg-ot, az anyatejben pedig a 340 mg/litert is elérte. A klórozott szénhidrogének toxicitása meleg vérűekre eltérő. A Magyarországon alkalmazottak közül az aldrin, dieldrin és az endoszulfán erős méreg, a lindán (gamma-HCH) és a DDT közepesen, a technikai HCH mérsékelten mérgező, a metoxiklór gyakorlatilag nem mérgezõ.

A klórozott szénhidrogének kis mennyiségben folyamatosan a szervezetbe jutva idegrendszeri ártalmakat okoznak. Állatkísérletben a DDT, a HCB és az alfa-HCH daganatkeltőnek bizonyult.

A DDT kártétele a környezetben is megmutatkozott. Csökkent a vadmadarak szaporodóképessége, elvékonyodott a tojáshéj, így törékenyebbé vált. Bizonyos állatfajokban daganatkeltő hatást mutattak ki. 1960-as években Magyarország az első négy ország közé tartozott, ahol a DDT az emberek zsírszövetében a legnagyobb mennyiségben volt kimutatható. Az engedélyezők ma is büszkék arra, hogy Magyarország tiltotta be a világon először (1968-ban) a DDT használatát.

Ma már környezeti szennyezőanyagnak számítanak, mivel az élelmiszerek szennyezettsége főként a környezetben még mindig jelen lévő maradékokból származik. A hazai növényi eredetű élelmiszerekben néhány szennyezett területről származó minta kivételével ma már csak nyomokban mutathatók ki, az állati eredetű élelmiszerekben a határértéket meg sem közelítő alacsony szinten, de még mindig jelen vannak. Ezzel ellentétben például az atrazin és rokon vegyületei rendkívül rossz környezettoxikológiai mutatókkal rendelkeznek, mert viszonylag hosszú a természetben való megmaradóképességük. Ehhez társul még egy kellemetlen dolog, hogy az ivóvízbázisba kerülő atrazinnak legfeljebb 5 %-át tudjuk a hagyományos víztisztítási eljárásokkal eltávolítani. Tehát a talajvízbe kerülő triazin típusú gyomirtószerek végül megjelennek a csapjainkban. Igazából ez egy folyamatos kitettséget eredményez, ami sokkal veszélyesebb, mint egy egyszeri mérgezés.